Megszűnik a Kútvölgyi úti hulladékgyűjtő

A hosszabb ideje tarthatatlan viszonyok és a környékbeli intézmények panaszai miatt a Hegyvidéki Önkormányzat zöld irodája kénytelen kezdeményezni a Kútvölgyi úti szelektív hulladékgyűjtő sziget megszüntetését. A konténereket várhatóan november elején viszi el az FKF Zrt.

Minden újrahasznosítható hulladék gyűjtésére alkalmas konténerrel büszkélkedhet(ett) a Kútvölgyi út 6–10. szám alatt, a parkolóban található szelektív hulladékgyűjtő sziget – talán ez is lett a veszte. A könnyen megközelíthető helyen, ahol mindig rendelkezésre álltak szabad parkolók, igazán kényelmes volt kipakolni a csomagtartóból az otthon összegyűjtött szemetet. Sajnos azonban ugyanilyen könnyű volt az építési hulladékokat is lerakni.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. által végzett rendszeres konténerürítés és takarítás mellett a Hegyvidéki Önkormányzat is számtalan alkalommal segédkezett a konténerek körül növekedő szeméthegyek elszállításában. Mindemellett a hulladék egy része a parkoló melletti erdőben kötött ki, ahonnan még nehezebb volt eltávolítani. Önmagában már ez a helyzet is indokolttá tette a sziget elhelyezésének felülvizsgálatát, ehhez azonban még hozzáadódtak a környező egészségügyi intézményektől érkező bejelentések.Megszunik_a_Kutvolgyi_uti_hulladekgyujtoA szelektív hulladékgyűjtés lehetőségének megtartása érdekében az önkormányzat párbeszédet kezdeményezett a szigeteket üzemeltető FKF Zrt.-vel, hogy közösen kulturált működést garantáló helyet találjanak a Kútvölgyi úti gyűjtő számára. A bejárások azonban nem hoztak megnyugtató eredményt, így nem maradt más megoldás, mint a sziget megszüntetése, amire várhatóan november első hetében kerül sor.
A nagyobb feleslegessé váló hulladékok – azaz hétköznapi nevükön a lomok – az évente megrendezett lomtalanítások közötti időszakban is leadhatók a fővárosi hulladékudvarok valamelyikében. Ezek listája itt olvasható: https://www.fkf.hu/jelenleg-leadhato-hulladekfajtak (a szelektív gyűjtőkbe ki nem dobható egyéb hulladékot, szemetet, még akár az építési törmeléket is fogadó címek is találhatók).
A szelektív hulladékgyűjtés ösztönzését az önkormányzat továbbra is fontos küldetésének tartja, de a szigetek használatából adódó társadalmi, környezeti konfliktusok kezelésének ezúttal nem mutatkozott más megoldása. A Kútvölgyi úti példa alapján, a XII. kerületben működő tizennyolc szelektív sziget működésének hosszú távú fenntartása érdekében, az önkormányzat Hegyvidéki Zöld Irodája arra kéri a lakókat, hogy használják rendeltetésük szerint a szigeteket. Kizárólag a konténereken feltüntetett hulladékféleségeket dobják azokba, és – közös környezetünk tisztaságára figyelemmel – ne rakjanak le semmilyen hulladékot, szemetet a konténerek mellé.

BI.