Négyesek nagy zenélései a GetCloser jazzfesztiválon
A járvány ellenére „évkihagyás” nélkül folytatódik a rendkívül népszerű, hagyományos hegyvidéki zeneünnep, a GetCloser Jazz Fest. Tavaly tavasszal az utolsó pillanatban, még a karanténidőszak előtt sikerült lebonyolítani, az idén ősszel pedig – minden eddigit meghaladó méretben – három hónapon át tíz zenekar negyven művésze részvételével zajlik a koncertsorozat a MOMkult-ban és a Budapest Kongresszusi Központban. Szeptember utolsó hetében két este a hazai és a nemzetközi szcéna két-két kiemelkedő formációja lépett fel.
A Karosi Júlia Quartet nyitotta meg a VI. GetCloser Jazz Fest programsorozatát a MOM Kulturális Központban. Meglepetésünkre duó felállásban indítottak, három meseszép dalt hallhattunk a csodás hanggal megáldott énekesnő és Tálas Áron zongorista előadásában. A komponistaként is kiemelkedő Karosi Júlia Belső hang című száma, majd egy Kurt Weill-szerzemény, végül pedig egy magyar népdal, a Fújom az énekemet hangzott el.
A rendhagyó bevezető után lemezbemutató következett. A Bögöthy Ádám–Varga Bendegúz ritmustandemmel kiegészülő együttes a tavaly megjelenő Without Dimensions albumáról adta elő a Bartók-blokk keretében a Román táncok, a Mikrokozmosz és A kékszakállú herceg vára részleteit, majd újabb Karosi-kompozíciókat: a lemez címadóját és az Újjászületést. A koncertet két népdal zárta: a Szól a kakas már és a Madárka, madárka.
A bátran dívának nevezhető énekesnő, aki instrumentumként kezeli a hangját, többnyire szavak nélkül énekel. Komoly felkészülést igénylő, jelentős vállalkozás ez mind az ő, mind pedig a hangszeres kísérői számára. Nem szórakoztatásra szánt zene, hanem elmélyült figyelmet érdemlő művészet, amely megértésre talált a hallgatóság részéről.
Hatalmas várakozás előzte meg a Shai Maestro Quartet fellépését, ami nem csoda, tekintve, hogy az elmúlt másfél évben a GetCloser rendezőiroda már két alkalommal volt kénytelen elhalasztani a koncertjét. A világban már nagy feltűnést keltő négyes annál is inkább kiemelt figyelemre számíthatott itthon, mert Human című lemezük nemzetközi sikerének híre megelőzte őket. Az eredetileg zongoratrióként évtizede sikerrel szereplő formáció Philip Dizack amerikai trombitással készítette el az albumot, és ez a felállás játszott nálunk is.
Az Amerikában fényes karriert befutó izraeli zongoraművészről, Shai Maestróról érett játéka alapján azt hihetnénk, sokkal idősebb, ám valójában csak a harmincas évei közepén jár. Tökéletes tudatosság és arányérzék, kivételes technikai tudás jellemzi őt. Zeneszerzői adottságai birtokában nem „hozott anyagból” építi fel a repertoárt, hanem szebbnél szebb saját kompozícióiból. A szédületes improvizációk szinte elvarázsolták a lélegzet-visszafojtva figyelő közönséget. Zenei utazás volt ez a javából, a szépség áradása.
Társai közül Philip Dizack szinte főszerepet kapott, de az afro-amerikai Joe Sanders bőgős és a szintén izraeli Ofri Nehemya sem a puszta kíséretre szorítkoztak, jól illusztrálták az egyenrangú játék nagyszerűségét, és ezt nem is elsősorban szólóikkal érték el. Különösen a balladák voltak lenyűgözők, mint a két jazzikon, Hank Jones és Charlie Haden tiszteletére elhangzó darab és az Ima (a héber nyelvben Mama), a zenekarvezető édesanyjának szentelt tétel.
A másnapi koncert magyar fellépője a Dresch Quartet volt. Dresch Mihály és Lukács Miklós nem a világzene divatos megszólaltatói, hanem a népzene mély szellemiségéből táplálkozó belső világukat tükrözik vissza. Dresch a maga kreálta, fuhun nevű hangszer mellett a tenor- és szopránszaxofon mestere is, míg Lukács jellegzetesen hazai instrumentuma, a cimbalom szintén a magyar gyökereket hangsúlyozza. Gyányi Marcell bőgőn, Csízi László a dobok mögött bizonyította, hogy a fiatal generáció is szívesen merít a tiszta forrásból.
Műsorukat Dresch Mihálynak a jazztörténet egyik emblematikus figurájával, Archie Sheppel adott koncertje és a lemezfelvételük emlékét felidéző számokkal kezdték, amiben a tenorszaxofon erőteljes hangzása dominált. Aztán az Árnyékban című legutóbbi lemezükről hallgattunk meg néhány kiváló Dresch-szerzeményt, mint például a Váltakozásokat. Ezek többnyire a szopránszaxofon és a fuhun használatával szólaltak meg. Ráadásként ismét a múltat elevenítette fel a Hungarian Bebop fergeteges előadása. Dresch mélyen átérzett játékát Lukács fergeteges cimbalomszólói szőtték át, de Gyányi és Csízi is megmutatta oroszlánkörmeit egy-egy szépen felépített szólóban.
A következő szereplő egy különleges zenei világot képviselő supergroup volt. A négy országból származó négy muzsikus közös zenei nyelve a jazz-rock. A zenekar két kiemelt előadóművésze régi ismerősünk, hiszen a III. GetCloser Jazz Festen is találkozhattunk velük más formációban, más programmal. A norvég basszusgitáros, a jazz-rock „fenegyereke”, Per Mathisen és világhírű hazánkfia, az ütőhangszerek mestere, Mogyoró Kornél komoly nemzetközi hírnévnek örvendenek. Utóbbi mind a hat eddigi fesztiválon szerepelt, különféle együttesekben. Két ugyancsak neves muzsikus egészítette ki kvartetté a zenekart: a Franciaországban fényes karriert befutó vietnámi gitáros, Nguyén Lé és az angol Gary Husband dobos.
Érdekes, hogy miközben a projekt Mathisen és Mogyoró nevén fut, a főszereplő mégis a nagyokat szólózó Lé volt, a repertoár gerincét is az ő szerzeményei adták. A jazz-rock minden értékét felvonultatták a végtelen zenefolyamban, hatalmas hangerőjű, remek gitár- és basszusgitárjáték, fantáziadús dobolás és ütőhangszerek arzenálja jellemezte az előadást.
A „zúzós” számok mellett lírai balladák is felcsendültek, különösen érdekes volt így hallani Samuel Barber amerikai zeneszerző egyik darabját. Mathisen sokszor használta a hagyományos bőgőt, amin ugyanolyan vehemens szólókat produkált, mint basszusgitáron.
A fesztivál októberben és novemberben folytatódik, amikor további sztárzenészek érkeznek hozzánk. Emellett további rangos külföldi jazz-zenészek fellépése is várható a Hegyvidéken, érdemes tehát figyelni a programokat.
Márton Attila