Gyorskorcsolyában és görkorcsolyában is maradandót alkotna

Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Shaolin Sándor inspirálóan hat Végh Bíborkára, aki a sportág tradicionális, 400 méteres változatát űzi. A Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium diákjával beszélgettünk, aki ráadásul nemcsak ezzel a jeges sportággal, hanem a görkorcsolyával is jó barátságban van.

  • Szereted a sebességet?
  • Igen! Ennek is köze volt ahhoz, hogy ezeket a sportágakat választottam. A korcsolya egyik különlegessége, hogy gépi segítség nélkül ebben lehet elérni a legnagyobb vízszintes sebességet. Nekem az eddigi csúcs jégen 38, görkorcsolyával 42 kilométer óránként, szélárnyékban.
  • Talán nincs is olyan gyerek, aki ne próbálná ki a korcsolyázást, de csak kevesen tartanak ki mellette. Neked hogyan alakult ki a szoros kapcsolatod ezzel a sportággal?
  • Mondhatni, egyenes volt az utam, hiszen a tesóm tíz évig jégkorongozott, így a jégpálya mellett nőttem fel. Viszont akkoriban csak a csapatuk családi koris eseményein léptem jégre. Az első „igazi” sportágam a futás volt, amelyet nyolcévesen kezdtem el a BEAC-ban. Ennek később jó hasznát vettem, megalapozta az állóképességemet. Telente néha elmentem a családommal, a barátnőimmel közönségkorcsolyázni. Aztán ezek az alkalmak egyre gyakoribbak lettek, három éve télen pedig már futóedzés után is a jégen találtam magam. Meg akartam tanulni olyan jól korcsolyázni, mint a testvérem. Tél vége felé anyukám elvitt a sportágválasztóra, akkor merült fel, hogy kipróbálhatnám a gyorskorcsolyát.Gyorskorcsolayban_es_gorkorcsolyaban_is_maradandot_alkotna1
  • Volt ehhez köze a Shaolin testvérek sikereinek?
  • Bevallom, amikor a téli sportágválasztón három éve szóba került, hogy alkalmam lenne gyorskorizni, akkor még azt sem tudtam, hogy létezik egyáltalán ilyen sportág. Most már természetesen ismerem a Shaolin testvéreket, és remélem, én is elérek majd hasonló sikereket, mint ők.
  • Rátaláltál a korcsolyázásra, de mi tartott mellette? Mert általában ez a nehezebb rész…
  • Eleinte nagyrészt a csapatom és az edzőm segített abban, hogy kitartsak a gyorskori mellett, később viszont már fel sem merült bennem, hogy abbahagynám. 2019-ben a Budaskate-nél kezdtem, ahol most is edzek, és nagyon jól érzem magam.
  • Ugorjunk egyet, és beszéljünk a görkorcsolyáról, amiről elsőre a legtöbbünknek nem a versenysport jut az eszébe! Mi a lényeg valójában ebben a sportágban?
  • A görkorcsolyában, amellett, hogy nyilván gyorsan kell haladni, nagyon fontos a taktika szerepe. A váltóversenyeknél pedig lényeges, hogy figyelj a csapattársaidra, és kommunikálj velük. Számomra a szépsége a sebesség, és hogy olyanokkal korcsolyázok együtt, akiket szeretek. Ami a nehézséget jelenti, az leginkább a hatékony technika elsajátítása. Van néhány technikai elem, ami nehezebben megy, például az élhelyzetek időzítése. De gyakorlással ez is javítható.
  • Túl azon, hogy jég és kerekek, miben más a két sportág?
  • Ha röviden kell válaszolni, azt mondanám, hogy a görkorcsolyában több a taktikai elem, emellett a pálya felületi sajátosságai miatt más technikát kell alkalmazni. Persze az alapmozdulatok nagyon hasonlók, éppen ezért a két sportág nagyszerűen megfér egymás mellett. Én mindkettőben szeretem az edzéseket és a versenyzést is.Gyorskorcsolayban_es_gorkorcsolyaban_is_maradandot_alkotna2
  • Mégis, melyik áll közelebb hozzád, és miért?
  • A jégkorcsolya a kedvenc, mivel azzal kezdtem, a görkorcsolya ennek inkább egyfajta kiegészítése. A gyorskorcsolyában nincs szükség védőfelszerelésre, ami még vonzóbbá teszi. Lehet, sőt biztos, hogy így veszélyesebb, de sokkal szabadabbnak érzem magam.
  • Hogyan néz ki egy-egy verseny?
  • A görkorcsolyaversenyeken egyszerre többen indulunk egy 200 méteres, szabvány pályán, emiatt nagy jelentősége van a taktikának. Érdemes beállni valaki mögé, mert szélárnyékban sok energiát lehet megspórolni, viszont nagyon kell figyelni a környezeti ingerekre, hogy mikor kell iramot váltani, vagy éppen előzni. A gyorskorcsolyaversenyek futamain páronként indulunk, külön sávban, és minden körben sávot kell váltani, így csak az idő ellen harcolunk. Ennek a sportágnak az a szépsége, hogy az adott futamban nem másokhoz kell mérni a teljesítményemet, hanem végig arra tudok koncentrálni, hogy a legjobbat hozzam ki magamból.
  • Milyen eredményeid vannak?
  • Görkorcsolyában diákolimpiai második helyezett lettem, valamint hatodik a 2020-as junior országos bajnokságon, aminek nagyon örültem. Gyorskorcsolyában leginkább külföldi versenyekre járunk. Még nem sikerült a dobogóra állnom, de igyekszem, hogy ez minél hamarabb megváltozzon. Itthon már szereztem egy országos bajnoki harmadik helyet amatőr C-kadett kategóriában. Sajnos a pandémia miatt nem nyitott ki a Városligeti Műjégpálya, ezért keveset edzhettünk jégen, a hazai versenyek elmaradtak.
  • Mennyi időt fordítasz a sportolásra, mennyit edzel, és ezt hogyan tudod összeegyeztetni a tanulással?
  • Nálunk most év közben heti hat edzés van, nagyjából kétórásak. Igyekszem minél több alkalommal részt venni. Az edzőm és az iskolám mindig próbált segíteni abban, hogy össze tudjam hangolni a tréningeket, az edzőtáborokat és a tanulást. Most kezdtem a gimnáziumot, remélem, később sem lesz ez probléma.
  • A Shaolin testvérek sikerei óta tudjuk, hogy a jeges sportágakban sem lehetetlen világraszóló eredményeket elérnie egy magyar sportolónak. Neked mi a célod?
  • Gyorskorcsolyásként szeretnék bekerülni a magyar válogatottba, ez az egyik álmom. Legalább ennyire fontos, hogy kihozzam magamból a maximumot, azzal már elégedett lennék. Ami a görkorcsolyát illeti, a minél jobb eredményekre törekszem, még akkor is, ha nem ez az elsődleges sportágam.Gyorskorcsolayban_es_gorkorcsolyaban_is_maradandot_alkotna3
  • Végezetül: kiknek ajánlanád ezt a két sportágat?
  • A korcsolyázást annak, aki kitartó, szereti a sebességet, tud küzdeni. Ezen belül a gyorskorcsolyát azoknak ajánlom, akik jobban szeretik a hideget, és szeretnek csak magukra fókuszálni. A görkorcsolya inkább azoknak való, akik a meleget kedvelik, és szívesen beleállnak a veszélyes küzdelmekbe. Az biztos, hogy a közeg magával tudja ragadni az embert. Szerintem személyiségfüggő, hogy kit melyik vonz igazán.

sm.