Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Védett hüllőparadicsom a Sas-hegy

Bár a kerület számtalan pontjáról jól látszik, mégis – nagyon sokunk számára – ismeretlen terület a Sas-hegy. Elautózunk alatta, felnézünk rá, de nem másszuk meg, pedig egyedülálló természeti értékei és a városra nyíló tágas panorámája megérnek egy kirándulást. Egy napsütötte, kora őszi reggelen jártuk be a helyet Vatai Annával, az ottani látogatóközpont munkatársával.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében lévő Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület nagyon különleges és változatos élőhely. Kalauzunknak, Vatai Annának már az első mondataiból érezni, hogy sokadszor beszél a helyről, mégis szeretettel teszi ezt. Az akadálymentesített útvonalon lassan haladunk a déli csúcs felé, miközben tovább mesél:

  • A legnagyobb érték éppen ez a változatosság. Kora tavasztól késő őszig, sőt még télen is vannak olyan növények, amik virágoznak. Persze tavasszal több, április-május a csúcsidőszak, aztán nyílnak sorban. A késő ősziek, amelyek most kezdik majd bontogatni szirmaikat, sokszor a tél közepén, decemberben, januárban is virítanak. Például itt van az út mellett a vajszínű ördögszem, ami egy közönséges vadvirág, de nyár közepétől akár tél közepéig láthatjuk. Az István-király szegfűje egy-egy virágával is találkozhatunk decemberben.
  • Milyen állatok élnek itt?
  • A növényvilág sokfélesége az állatvilág változatosságát is maga után vonja. Nagyon sok gerinctelenünk van. Az ízeltlábúak közül kiemelésre érdemesek a lepkék, amikből több mint 1100 fajnak ad otthont a Sas-hegy. Sok a nappali lepke és a közismert, közkedvelt pillangó, például az admirális lepke, a kardos lepke vagy a most repülő boglárkafajok. Az éjszakai nagy lepkék közül érdemes megemlíteni a szendereket. A változatos virágtakaró táplálékot nyújt rengeteg beporzónak, méheknek, darazsaknak, legyeknek, sőt bogaraknak is. Ha már az ízeltlábúakról beszélünk, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy sajnos a klímaváltozás hatásait már mi is érezzük itt. Most találtunk egy mediterrán bagolylepkét, amely korábban csak vándorfaj volt, de már itt is szaporodik, s nagyon sok kárt okoz a védett területen és a kertekben.Vedett_hulloparadicsom_a_Sas-hegy1
  • Milyen nagyobb állatokkal találkozhatunk még?
  • Ha csendben leül az ember, akkor a napsütötte, csupasz sziklákon előbújnak vadászni a fali gyíkok. A nagyobb és színesebb zöld gyíkokat főleg melegben látni, a legkisebb hazai gyíkfajt, a pannongyíkot pedig hajnalban és estefelé. Nem olyan ritka, mint amilyen ritkán szem elé kerül: kicsi, félénk, és a nap nagy részében a kövek alatt hűsöl. A terület érdekes élőlénye a haragos sikló, amely szintén mediterrán eredetű faj. Termetes kígyó, akár kétméteresre is nőhet. A szerencsés látogatók láthatják, ahogy elmenekül.Vedett_hulloparadicsom_a_Sas-hegy2
  • Vagyis inkább a szerencsétlen látogatók…
  • Szerencsétlen látogatók nincsenek, mert aki siklót lát, vagy haragos siklóval találkozik, az szerencsés. Még akkor is, ha megtámadja az embert. Ha nincs elég meleg, és megzavarják, akkor kobra módjára lendül előre, innen kapta a nevét is. Persze nem mérgeskígyó, nincs méregfoga, csak harapni tud, és azért óvatos duhaj. Tapasztalatból mondom, hogy nagyon ügyel, nehogy valóban elérje az embert.
  • Mi az, amivel biztosan összefut, aki felkapaszkodik ide, bármikor is érkezzen?
  • Aki feljön a Sas-hegyre, az a belépőjegyével egy kis kiállítást nézhet meg a látogatóközpontban, és a babakocsival, kerekesszékkel is jól járható, burkolt ösvényen elmehet a kilátóhoz, ahol csodálatos körpanoráma várja. Tiszta időben a Kékest is látni lehet. A hétvégi nyitvatartási időben bárki szabadon bejárhatja ezt az utat, de arra kérjük a látogatóinkat, hogy ne térjenek le róla. A hegyet alkotó dolomitsziklák jellegzetessége, hogy éles darabokra törnek, amelyekre rálépve a kövek könnyen elvágják a vadvirágok felszín alatt futó gyökereit. A látogató abban a hitben tér haza, hogy nem tett kárt, ám a növények lassan kipusztulnak ott, ahol járt. Ezért is van körbekerítve a terület.Vedett_hulloparadicsom_a_Sas-hegy3
  • Mit ajánlanak annak, aki többre vágyik, vagy hét közben jönne?
  • A hétköznapok általában szakmai munkával telnek, de a bejelentkező gyerek- vagy akár felnőttcsoportokat szeretettel fogadjuk ilyenkor is. Az alig egy kilométeres tanösvényünk csak vezetéssel látogatható, de sokkal komplexebb képet nyújt a Sas-hegy sajátosságairól. A séta ideje általában egy óra, ami nagyon sok információ átadására ad lehetőséget. Szervezési okokból a hétköznap érkező egyéni látogatókat csak előzetes bejelentkezéssel tudjuk fogadni.Vedett_hulloparadicsom_a_Sas-hegy5
  • A természet bemutatásán kívül milyen egyéb programokat kínál a látogatóközpont?
  • Jó kapcsolatban vagyunk a szomszédos kerületekkel, több szabadtéri, aktív programban részt veszünk, főleg környékbeli idősek részvételével. Sok a közös programunk a Hegyvidéki Zöld Irodával, tagjai vagyunk a Hegyvidéki Méhbarát Hálózatnak és a most tízéves Hegyvidéki Kulturális Szalonnal is együtt dolgozunk. Újdonságként szeptember 25-én 10 órától védjegyes termékek vásárára várjuk a látogatókat. Sok minden más mellett mézet, sajtot kínálunk majd, népi keramikus és fafaragó is lesz itt a portékáival. A gyerekeknek fafaragó-foglalkozást tartunk. A terveink szerint ezt a programot kéthetente megrendezzük.Vedett_hulloparadicsom_a_Sas-hegy4

Lassan szállingóznak az egyetemi hallgatók, akik terepgyakorlatra érkeznek a védett területre. Abba kell hagynunk a beszélgetést, kezdődik a munka, az idegen fajok „kigyomlálása” a gyepekről, a betelepülő kerti növények visszaszorítása és mindaz, ami fenntartani hivatott a természetnek ezt a csodálatos, de nagyon törékeny menedékét a nagyváros közepén.Vedett_hulloparadicsom_a_Sas-hegy6

(Barta)