Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vadon a markomban - „Ketten írtuk” Gévai Csillával

Folytatódik az Ugocsa utcai könyvtár meseíró és illusztrációs pályázata, a „Ketten írtuk”. A szervezők azoknak a jelentkezését várják, akik 18 év alattiak, és vagy a XII. kerületben laknak, vagy a kerületbe járnak iskolába, vagy tagjai az Ugocsa utcai könyvtárnak.

A könyvtár 2004-ben indította útjára kezdeményezését. Minden évben felkér egy-egy gyerekeknek író hírességet, hogy kezdjen el egy mesét, amit a gyerekek fejezhetnek be. Korábban Lázár Ervin, Varró Dániel, Darvasi László, Boldizsár Ildikó, Békés Pál, Lackfi János, Tóth Krisztina, Berg Judit, Finy Petra, Bosnyák Viktória, Balázs Ágnes, Nógrádi Gergely, Turbuly Lilla, Tamás Zsuzsa, Molnár Krisztina Rita, Harcos Bálint és Mészöly Ágnes meséit folytathatták a „szerzőtársak”.

2021-ben Gévai Csilla vállalta a feladatot. A Vadon a markomban című mese elején megismerkedhetünk Piroskával, aki nagyon szeret könyvtárba járni, ám egy szép őszi napon a hazafelé vezető úton eltéved, és találkozik Bukéval, az elegáns borzzal…

A történet elejét az Ugocsa utcai könyvtár honlapján (https://fszek.hu/Entities/66) lehet elolvasni, és – maximum két A4-es oldal terjedelemben – folytatni. Sőt, aki kedvet érez hozzá, illusztrálhatja is.

Az ünnepélyes eredményhirdetés és a legjobbak jutalmazása októberben, az Országos Könyvtári Napok alkalmával lesz a könyvtárban. A győztes Gévai Csillával együtt olvashatja fel meséjét, és a résztvevők megismerhetik az író által elképzelt befejezést is.

A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott pályázatot a következő címre lehet beküldeni, vagy bevinni: FSZEK Ugocsa utcai könyvtár, 1126 Budapest, Ugocsa utca 10. Rá kell írni a nevet, az életkort, az osztályt és egy e-mail-címet, amin elérhető a pályázó. A pályamunkákat, mesefolytatásokat lehetőség szerint géppel írt formában várják a szervezők!

A beküldési határidő: 2021. szeptember 25.