Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Mire palánkra löktek volna, már pár méterrel arrébb jártam”

Edzőmeccsen már lőtt gólt a nagyválogatottban, így nem is lehet más célja, mint bemutatkozni a felnőtt nemzeti jégkorongcsapatban. A Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium 9. évfolyamán tanuló Schmidt-Natkay Alízt kérdeztük, aki addig is a korosztályos versenyeken képviseli a magyar színeket, méghozzá igencsak eredményesen.

„Ámulatba ejtett, ahogyan a lovak leküzdik az akadályokat”

Aki egyszer beleszeret ebbe a sportágba, az soha többé nem engedi el – vélekedik Csákányi Dorottya magyar bajnok díjugrató. A BGSzC Budai Középiskolájának egykori diákjával, a Testnevelési Egyetem hallgatójával beszélgettünk.

Fenséges fogások ünnepi maradékokból

Ebben a felemás kitavaszodásban fogódzókat keresünk. Minden jóleső elfoglaltság, ha időszakosan is, eltereli figyelmünket a körülöttünk zajló tragédiákról. Jó érzés kikapcsolni a híreket, belépni a konyhába, főzni egy teát, és mellé tenni egy süteményt a hűtőből. Jó érzés szépen megteríteni, mintha ünnep lenne, még ha most nem is üli körül nagy társaság az asztalt. És jó érzés kényeztetni magunkat finom ételekkel!

„Mintha egész vérző hazája tárult volna fel szemei előtt”

Százötven éve hunyt el báró Eötvös József tudós, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, író, a magyar realista irodalom egyik első alakja. A reformkorszak és a dualizmus korának meghatározó egyénisége aktív közéleti tevékenysége idején sok időt töltött családjával svábhegyi birtokán, villájában, a természet közelségében. Cikkünkben főleg ezt az időszakot idézzük fel Eötvös József levelezése, barátja, Trefort Ágoston, a témával foglalkozó kutatók, többek között Siklóssy László és Belia György írásai, valamint Devescovi Balázs legfrissebb kutatási eredményeket összefoglaló tanulmánya alapján, amely a Századok című folyóiratban jelent meg 2017-ben.

Szálló vendégek két új hegyvidéki hotelben

Két új rovarszállót telepített a XII. kerületben a Hegyvidéki Zöld Iroda, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Beporzók munkacsoportjával együttműködve. Az egyik a Hegyvidéki Kulturális Szalon mellé, a másik a Szent Orbán térre került. A különleges hotelek funkcióiról, felállításuk céljáról dr. Vásárhelyi Tamás biológust, a Beporzók munkacsoport vezetőjét kérdeztük.

Áprilisi tennivalók a kertekben

Mikor és hogyan ültethetjük ki kertünkbe a zöldségeket, fűszernövényeket? Mit tegyünk most a gyümölcsfákkal, a gyeppel, virágainkkal és mediterrán dísznövényeinkkel? A ház körüli aktuális teendők sorát Sipos gazda, azaz Sipos József növényorvos segítségével szedtük össze, majd néhány olyan kérdés is szóba került, amit a Hegyvidéki Zöld Iroda által nemrégiben elindított kertészeti szaktanácsadási szolgáltatás keretében tettek fel neki a kertbarátok.

Így hatnak a hétfők és az óraátállítások a szervezetünkre

Március utolsó vasárnapján megkezdődött a nyári időszámítás, azon az éjszakán ismét egy órával kevesebbet aludtunk. Dr. Folyovich András főorvos, a Szent János Kórház Neurológiai Osztály – Stroke Centrum vezetője nemcsak az óraátállítás egészségre gyakorolt hatásairól, hanem a stresszes hétfők veszélyeiről, valamint a home office következményeiről is beszélt lapunknak.

Átalakuló kulturális intézmények a Hegyvidéken

Hatékonyabbá, átláthatóbbá és gazdaságosabbá tenné kulturális intézményeinek működését a Hegyvidéki Önkormányzat. Ennek megvalósítására előterjesztés is született, amelyről a képviselő-testület dönthet.

Újraindul az élet a Hegyvidéken is

Egyre többen kapják meg a koronavírus elleni védőoltást, ami lehetővé teszi, hogy lassan minden visszatérjen a megszokott kerékvágásba, és végre ismét a régi életünket élhessük. Első lépésben kinyithattak a hetekkel ezelőtt bezárt üzletek, újraindulhattak a személyes találkozást igénylő szolgáltatások, április 19-től pedig ismét benépesülhetnek az óvodák és az általános iskolák. Összeállításunkban a hegyvidéki újrakezdés legfontosabb tudnivalóit foglaltuk össze.