Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kincsek a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény raktárából

A kulturális szektort is alaposan felforgatta a koronavírus-járvány. Rövid időszak kivételével több mint egy évig a múzeumok és a közgyűjtemények zárt kapuk mögött voltak kénytelenek boldogulni. A muzeális intézmények klasszikus három feladata – a gyűjtés, a megőrzés és a bemutatás – közül éppen a leglátványosabb esett ki, pontosabban átkerült a virtuális térbe, ami új kihívásokra kényszerítette a muzeológusokat és a múzeumi szakembereket. A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény is igyekezett „megmutatni magát” különböző online tartalmak révén.

Megkésett kora nyári kóstoló

A szakemberek szerint az idén két hetet késett a természet az időjárásban. Elmúlt a május anélkül, hogy a kora nyár „szele” meglegyintett volna minket. De ami késik, nem múlik! Június van, és szinte egyszerre megjelentek a friss zöldségek, gyümölcsök, a málnától a zöldborsóig, a spárgától a zsenge karalábéig, már-már elérhető áron. Nehéz választani, mert egyszerre szeretnénk bepótolni az elmaradt tavaszi primőrkóstolót. Úgy vagyunk ezzel, mint a pandémia utáni napokkal: alig lehet betelni a szabadság lehetőségeivel. Receptjeink is ezt tükrözik, többféle idényhozzávalóhoz igyekeztünk ötletet adni. A magyar konyhában régen jól ismert puliszka felelevenítésére különösen bátorítunk mindenkit. Néha kiderül, hogy nincs korszerűbb, mint a hagyományok követése.

„Nem elég nyitva hagyni az ajtót”

Machács Mihály vezetésével folytatja tevékenységét június 7-től a Hegyvidéki Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, amelynek ősztől a Virányosi Közösségi Ház épülete ad otthont. Az újonnan kinevezett vezetőt eddigi tapasztalatairól és az intézménnyel kapcsolatos terveiről is kérdeztük.

A len mint dísznövény

Biztosan sokan emlékeznek még arra a Kisvakond-mesére, amiben a lenből vászon készül. Ebből az anyagból lesz aztán az ikonikus nagy zsebes kertésznadrág! A len azonban nem csak haszonnövény – amiről kerületünkben is több helyen meggyőződhetünk.

Kertjeinkben a természet

Méltán vagyunk büszkék zöld kerületünkre. Az egészséges és barátságos lakókörnyezet kialakításában meghatározó szerep jut a magánkerteknek is, ám ezek között nagy különbség lehet! A Hegyvidéki Zöld Iroda által – újszerű civil kezdeményezésre – meghirdetett pályázat a természetközeli kerteket díjazza.

A MOMkult-ba költözik az autisták klubja

Jelentős változás történik a hegyvidéki kulturális intézményrendszerben. Ennek részeként, a még hatékonyabb működés érdekében, a MOM Kulturális Központ veszi át a Virányosi Közösségi Ház feladatait, és biztosít helyet a korábban ott zajló népszerű programoknak, civil kezdeményezéseknek. Ilyen az AURA Egyesület szabadidős klubja is, amely évekkel ezelőtt talált otthonra a XII. kerületben.

Búcsú Jankovics Marcelltől

Életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, a Hegyvidék díszpolgára.

„Szeretek versenyezni, mert kellenek a kihívások”

Három sportágban is kiválóan teljesít Pálinkás Imola. A Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója vitorlázó-, szinkronúszó és síversenyeken egyaránt kiváló eredményeket ér el, ennek ellenére, mint beszélgetésünkben elmondta, nem élsportolóként képzeli el a jövőjét.

Van megoldás a szénanáthára!

Milliók életét keseríti meg a szénanátha, amely ma már népbetegségnek számít. Pedig nem kellene mindenkinek elszenvednie a tüneteket, mivel léteznek hatékony megoldások a panaszok enyhítésére. Erről is beszélgettünk dr. Madarasi Annával, a Budai Egészségközpont csecsemő- és gyermektüdőgyógyász, allergológus, klinikai immunológus szakorvosával.

Előkészületben a szánkó- és a sífutópálya hópótlása

Annak érdekében, hogy a szánkósok és a sífutók a tél nagy részében használhassák a számukra kijelölt normafai pályákat, megkezdődtek a hópótláshoz szükséges előkészítő munkák. A fejlesztéssel egyenletesebbé válhat a környék téli forgalma, a pályák területén lévő gyep állapotát pedig javíthatja a többletvízmennyiség, valamint az, hogy a továbbiakban nem a jeges füvön csúszkálnak a látogatók – mondta el interjúnkban Mikó Gergely, a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény igazgatója.

A harmadik hullám után is a Balaton a legnépszerűbb

A koronavírus-járvány harmadik hulláma után újraindult az élet Magyarországon. Az éttermek, teraszok ismét megteltek vendégekkel, az utazni vágyók pedig felkerekednek, hogy az ország más tájain, vagy esetleg külföldön töltsék el a szabadidejüket. Hogyan zajlott az újranyitás, mennyire érezhetők a hónapokon át tartó kényszerű bezártság utóhatásai a vendéglátásban és a turizmusban? Erről beszélgettünk az érintett szolgáltatók néhány képviselőjével.

2021. június 12-től fizetős lesz a Normafa parkoló!

A Normafa forgalmának csökkentése, az erdőterület védelme érdekében a közelmúltban megépült az Eötvös út Normafát elkerülő szakasza, és a Konkoly-Thege úti régi murvás parkoló területén új, kulturált parkoló várja a látogatókat A síház melletti régi parkoló és buszforduló helyén zöldfelület, közösségi tér lesz. Az új Normafa parkoló magánterület, a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat tulajdonában, illetve vagyonkezelésében áll, és a Fáber Kft. üzemelteti.