Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Zöldcsütörtöktől húsvéthétfőig fő a hagyomány!

A húsvétot megelőző nagyhét csütörtökjét a népnyelv zöldcsütörtöknek nevezi, azt sugallva, hogy ilyenkor már együnk friss zöldféléket – spenótot, sóskát, újhagymát. Többszörösen jót teszünk ezzel magunkkal, mert illik a böjtbe, másrészt télutón ránk fér a vitaminpótlás. A húsvéti ünnepkör hagyományaihoz tartozik még szorosan a főtt, füstölt sonka, a báránypecsenye és a kemény tojás is. Természetesen mindnyájan ragaszkodunk ezekhez, de azért egy-egy csekély változtatást becsempészhetünk a készítési módokba.

„Életét áldozza a magyarságnak és a magyarságért”

„A nemzet egységét és békéjét szolgálta, így nekünk, ma élőknek és az utánunk jövőknek dolgunk van azzal, amit ő hagyott ránk emberi példájával” – fogalmazott Áder János köztársasági elnök Esterházy János szobrának avatásán a Gesztenyés kertben 2013. május 15-én. Születése 120. évfordulója alkalmából Csehszlovákia, majd a későbbi Szlovákia legjelentősebb magyar mártír politikusára emlékezünk cikkünkkel, aki a két világháború közötti időszakban és a második világháború idején hazafiasan, lelkiismeretesen küzdött a szlovákiai magyarok megmaradásáért és jogaiért.

Tyúktaréj és ernyős sárma

Bár a nevük nem hangzik ismerősen, mégis, ha a tavaszi erdőkben, vagy a hegyvidéki kertünkben járunk, szinte bizonyos, hogy találkozunk a tyúktaréjjal és az ernyős sármával. Hasonlítanak is egymásra, különböznek is, de mindkét vadvirág tökéletesen közvetíti felénk a tavaszi ébredés örömteli üzenetét.

Mi legyen az elhasználódott autógumikkal?

Ahogy emelkedik a hőmérséklet, úgy közeledik a tavaszi gumicsere időszaka, amikor a legtöbb gépjárművön a téli abroncsokat a nyáriak váltják. Ez az új gumik vásárlásának kampányidőszaka is. De mi legyen a kopott, elhasználódott vagy egyszerűen csak régi abroncsokkal?

Kora tavaszi büszkeségünk, a leánykökörcsin

A népmesékből ismerősen cseng a neve, de vajon láttunk-e már virágzó kökörcsint? Pedig olyan kivételezett helyzetben vagyunk, hogy csak alig pár lépést kell tennünk ezért a csodaszép vadvirágért, közvetlen környezetünkben is több tisztáson és réten bontja szirmait.

Ha tavasz, akkor bicikli!

A melengető napsütésben néha önkéntelenül is azon kapjuk magunkat, hogy irigykedve fordulunk a mellettünk elguruló biciklista után. Itt az ideje leporolni a kerékpárt, és nyeregbe pattanni! Vagy egy új társat választani a karikázáshoz.

Főszerepben a közel nullás házak

A folyamatosan szigorodó szabványok miatt 2021 második félévében már csak úgynevezett közel nulla energiaigényű épületek vehetők használatba. Az elvárás tehernek tűnhet az építtető szemében, ugyanakkor a hasznát mindnyájan érzékeljük majd évtizedeken át.

„Az embereknek vigasztalásra van szükségük”

„Nem a drámaiság foglalkoztat, mert úgy érzem, az embereknek vigasztalásra van szükségük” – mondja Kecskeméti Kálmán festőművész, fotóművész, író, akinek a munkái most a Galéria 12 honlapján tekinthetők meg. Valóban, a Képek útközben című online kiállítás nyugalmat, derűt ad a szemlélőnek, a 78 esztendős alkotó számára pedig új, ismeretlen élményt jelent.

„A lovak nemcsak tornaszerek, hanem a barátaink”

Kevésbé ismert, ám annál látványosabb sportág a lovastorna. Nyulasi Zitával, a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tizedik osztályába járó diákkal beszélgettünk, akinek a jelenlegi legfontosabb célja, hogy elinduljon és jól is szerepeljen az idei budapesti világbajnokságon.

A karate művészet és szellemiség

Egy lánynak különösen fontos, hogy adott esetben meg tudja védeni magát. Nem csak ezért választotta azonban a harcművészeteket a magyar utánpótlásbajnok Kádár Anna. A Városmajori Kós Károly Általános Iskola tanulója beszélgetésünkben elmondta, hogy számára a karate életmód, ami meghatározza a mindennapjait.

Értékvédelem a Hegyvidéken

A Hegyvidéki Önkormányzat különösen fontosnak tartja az építészeti értékek védelmét. Ezt nemcsak a helyi védett épületek kiemelkedően magas száma, hanem az értékmegőrzést segítő összetett szabályozási rendszer is igazolja, aminek továbbhangolása jelenleg is folyamatban van. Támogatások is ösztönzik az értékes épületek megújítását: a korábbi évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti értékvédelmi pályázatát az önkormányzat.