Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Néptánc a kertben

Énekes-zenés programra várta az időseket a Hegyvidéki Önkormányzat népjóléti irodája a MOM Kulturális Központ kertjébe. Csonka Boglárka énekes, zenész hamisítatlan táncházhangulatot teremtett dalaival és tánctanításával. A beénekléssel is felérő népdaléneklés és néhány egyszerű tánc után, a „Mikor kicsi lányka voltam…” kezdetű ének hangjaira, moldvai körtáncot járt a tucatnyi résztvevő.
Ekkorra, a népdalfoszlányok csábításának engedve, már többen bekapcsolódtak a játszótéren hintázó gyerekek és szüleik közül is. Az így legalább háromgenerációsra duzzadó közönség megismerkedhetett a citerával, amelyen ma már gitárhúrok is feszülnek, és Csonka Boglárka műanyag pengetővel szólaltatja meg ezt. Az eredeti tollszár pengetőt még be lehetne szerezni, de a bélből készült húrokat körülményes lenne pótolni.Neptanc_a_kertbenA hangszerbemutató idejére megpihenő lábak egy gömöri veszekedős-mutogatós népdal hangjaira elevenedtek meg. A „Felkel a lány jókor reggel…” és a hozzá tartozó mókás koreográfia bizonyította, hogy a népzene mélyen jelen van a zsigereinkben.
Az énekes-zenész lapunknak elmondta, hogy nagy élmény volt számára ez a húsvét előtti szabadtéri tánc. Most is, mint már annyiszor, megtapasztalta, hogy a napsütésben, a természetben töltött idő mindenkit elvarázsol. Különösen ha archaikus dallamok éneklésével és körtáncok lejtésével párosul. Ilyenkor nincs gyerek és idős, mindenki ifjú szívvel sodródik a hangok hullámain. Mindehhez tökéletes hátteret ad a Hegyvidék zöld környezete és a fűcsomók között nyíló ezernyi sárga pitypang, fehér százszorszép.
Az idősbarát programsorozat április 27-én folytatódik, ekkor Kremnicsán János tart beszélgetős pikniket a gyógynövényekről. A részvétel ingyenes, de előzetesen jelentkezni kell a Kocsis.JuditIlona@hegyvidek.hu e-mail-címen vagy a +36-70/938-9626-os telefonszámon.

-bi-