Az írás intenzív koncentráció

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb kortárs magyar író, a József Attila-díjas Háy János a Hegyvidéken él és dolgozik. Ír verset, novellát, drámát, regényt, ezenkívül a könyveit illusztrálja, borítóit tervezi, rajzol, fest, még zenél is. „Világépítésről”, a Mamikámról, otthonosságról, külső és belső zűrökről is szót ejtettünk beszélgetésünkben.

  • Ír, rajzol, fest, zenél. Ezek kiegészítik egymást?
  • Azt gondolom, minden művészet valahol ugyanarról beszél: a világ mélyebb feltárásáról. Szóval van bennük valami mélyen azonos. De én alapvetően író vagyok, persze egy kicsit amatőr képzőművész is. Van egy csomó képem, főleg az én kedvenc figuráimmal, hagyományos szomorúmanókkal és igazi angyalokkal meg valódi ördögökkel. Jó festeni, mert van benne valódi anyag, lehet az ember maszatos meg koszos. Az irodalom mindig fogalmakkal dolgozik, bármennyire is próbálsz plasztikusan fogalmazni. Zenész pedig nem vagyok, bár nem idegenkedem egy-egy hangszer megszólaltatásától, és egy szűk körben elég népszerű vagyok. A legkisebb rajongótábort is meg kell becsülni.
  • Élvezettel olvastam a Kik vagytok ti? – Kötelező magyar irodalom – Újraélesztő könyv című kötetét. Tetszett, ahogyan a magyar irodalom alkotói között kalauzol, friss szempontokat nyit. Fordít is, legújabban T. S. Eliot Átokföldjén című költeményét. Miért tartja fontosnak, hogy másokkal is behatóan foglalkozzon?
  • Azzal indul az írás tanulása, hogy másokkal foglalkozunk. Ez kitart az életünk végéig. Miért működik egy vers vagy regény, és miért nem. Csak mások elemzése során teszünk szert olyan rutinra, hogy a magunk munkáit is képesek legyünk cafatokra szedni, vagy csak egyszerűen megítélni, hogy jó vagy rossz. Az, ugye, művészetelméleti anakronizmus, hogy egyszerre vagyunk létrehozók és ellenőrök. Senki nem tudja helyettünk eldönteni, hogy egy mondat jó-e, vagy rossz. A Kik vagytok ti kicsit túllőtt ezen a szinten, mert évekig beleragadtam abba, hogy újraértelmezzem a számomra fontos klasszikus kollégákat.
  • Legújabb regénye, a Mamikám, ami egy idős özvegyasszony és egy fiatal cigánylány története, vitákat generált. Mit szól ehhez?
  • Az mindig jó, ha egy könyv társadalmi kérdéseket is felvet és generál, de szét kell választani a társadalmi gondot, ez esetben a mélyszegénységben élő romák és nem romák életét, valamint a regényt. A Mamikám nem társadalmi kérdéseket, hanem sorsokat akar feltárni. Nekem személyesen is nagyon fontos volt. Vannak témák, történetek, amikbe bele lehet tanulni. A Mamikám története nem ilyen. Ha nem ott nőttem volna fel, ahol felnőttem, ha nem ismerném nagyon mélyen a szereplőket, nem tudtam volna megírni ezt a könyvet.Az_iras_intenziv_koncentracio1
  • Az alkotás rendet és rendszerességet követel, úgy tudom, ez önnek nagyon fontos. Szülei azt tanították, hogy semmi sem születik befektetett munka nélkül.
  • Van egy olyan tévképzet, a kereskedelmi csatornák előszeretettel hirdetik, hogy az életet csak hagyjuk lazán folyni, és minden megtörténik. Holott nem. Csak akkor történnek dolgok, ha abba munka és energia van téve. Nincsenek semmiből profitáló részvények. Ha az emberi kapcsolatainkra, a munkánkra, az agyunkra, a testünkre gondolunk, csak akkor működnek, ha munkát teszünk bele. Enélkül minden elsorvad, és akkor mehetünk panaszra, hogy miért nem szeret minket a férjünk, a feleségünk, a barátunk vagy a gyerekünk. Mindenféle életmodellek keringenek a világon, én maradok a munkánál, azt hiszem, mióta ember van a földön, ez még mindig bevált.
  • „Vidéki vagyok, néha népmesei hősnek tudom magam látni” – mondta egy interjúban. Régóta Budapesten él, évek óta a Hegyvidéken. A környezete mennyiben segíti az alkotás folyamatát?
  • Én az a sutyerák vagyok, aki rögvest a XII. kerületbe került tizennégy évesen, és azóta, kisebb megszakításokkal, itt is élek. Ezt a környéket szoktam meg, itt történtek velem a legfontosabbak. Nyilván ha máshová kerülök, akkor ott lesz nekem otthonos. Az ember végül is az otthonosságot keresi, ahol ismeri a körülötte lévő dolgokat. A megismerés révén gyűrjük le az eredendő félelmeinket. Budában van egy kis gőgösség, ezt soha nem fogom magamévá tenni, de amúgy elég békés környék, és ami nekem a legfontosabb, hogy csend van. Az írás intenzív koncentráció, amit minden külső és belső zűr megzavar.
  • Az írás „világépítés” – ahogy ön fogalmaz. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy világunkban mennyire sok a rombolás. Több mint egy hónapja tört ki az orosz–ukrán háború, aminek nyomán felvetődik a kérdés: lehet-e a megváltozott helyzetben alkotni – és hogyan, amikor a külvilágban annyi a fenyegetettség?
  • Móricz, amikor az első világháború zajlott, nem írt rendes műveket, csak naplókat, sok ezer oldalt, amelyekben megpróbálta felvázolni, mi történik körülötte. Azt gondolta, majd felhasználja, végül nem tudta. Olyan erős volt a világ zaja, hogy nem volt képes a belső építőerőket működtetni, mégis írt, dokumentált, mert író volt. Ha most ukrán lennék, talán így tennék én is. Egyelőre tudok írni – amikor nem, nem a háború miatt nem. Sokat írtam háborúkról, mert úgy nőttem fel, hogy bármi lehet, csak háború ne legyen, és tessék, néha távol, néha közelebb, most pedig tőlünk karnyújtásnyira dől össze a világ. Hány rom, hány elpusztult élet kell, hogy egyszer végre észhez térjünk!Az_iras_intenziv_koncentracio2
  • Márai Sándor azt írta, hogy úgy kellene olvasni, „mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.” Az írással is ez a helyzet?
  • Én visszakanyarítanám a gondolatot az eredetéhez: úgy kell élni, hogy bármikor vége lehet, hiszen a helyet és az időt nem mi határozzuk meg. S addig, amíg ez nem történik meg, ha kell, olvassunk, ha kell, írjunk, ha kell, adjunk enni a gyerekeinknek, rakjunk rendet magunk körül és magunkban, csináljuk, amit csinálnunk kell.
  • „Bukott rockzenésznek tartom magam, aki íróként néha fellopózik a színpadra” – nyilatkozta korábban. Miket tervez mostanában? Írás, koncert a Rájátszás nevű írózenekarral, vagy éppen egy év kihagyás, amikor a figyelmi horizontját tágítja – ahogyan egyszer tervezte?
  • Nem vagyok nagy tervező. Csinálom azt, amit az aktuális nap megkíván. Persze szorgalmasan megyek író-olvasó találkozókra, mert fontosnak tartom, hogy egy alkotó megszólítható legyen, ha arra igény van. S persze mindig írok valamit, de nem szeretek azokról a dolgokról beszélni, amik épp munkában vannak. Olyan, mintha árulkodnék, és félek, megharagszik rám a téma. Általában kifelé az az aktuális, ami épp megjelenik, holott egy írónak az már a múlt. Most épp a Szavalóverseny című, műfajilag nem meghatározható könyv áll megjelenés előtt. Ez afféle kiegészítése a Kik vagytok ti kötetnek, csak itt nem szerzőkről, hanem műfajokról van szó, és a főhőse egy versekkel küszködő, idegesítő alak, az „általános költő”, akin amúgy nagyon sokat lehet nevetni.

Szepesi Dóra