Ismét magas a vízszint a Béka-tóban

Talán nem mindenki tudja, hogy a Hegyvidék büszkesége egy saját természetes tó is. A Normafán, közelebbről a Libegő felső állomásától a gyermekvasút János-hegy állomásához vezető sétaút mellett található Béka-tóról van szó, amely a Budai-hegység legnagyobb felületű állóvize.
Ritka természeti képződmény, ugyanis a hegy leginkább meszes kőzetből épül fel, ezért alacsony a vízmegtartó képessége. A Béka-tó „szerencséje”, hogy agyagos a medre, így nem engedi elszivárogni a vizet. Azért is fontos, mert a névadó állatok mellett számos kétéltűnek otthont biztosít, a többi között különleges pettyes gőték is élnek itt. Sőt, a Normafa szitakötői a Béka-tóban töltik a lárvakorukat.Ismet_magas_a_vizszint_a_Beka-tobanÖkológiai és természetvédelmi szempontból egyaránt jelentős tehát ez a hely, amelyet az utóbbi hetek aszálya alaposan megviselt. Olyannyira csökkent a vízszint, hogy az már kényelmetlenné vált az élővilág számára. Nem szabad elfelejteni, hogy ide járnak inni a környéken élő nagyobb állatok, őzek és vaddisznók, miként a madarak is előszeretettel oltják szomjukat a tó vizéből.
Miután a munkatársak jelezték a problémát, a területet kezelő Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény vezetősége azonnal konzultált a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával. Felmerült, hogy lehet-e pótolni a hiányzó vízmennyiséget a Normafa Látogatóközpont csapadékvízgyűjtőjéből.
Mivel zöld utat kaptak, a szakemberek haladéktalanul megkezdték a vízpótlást, és néhány nap alatt 10 köbméter esővizet öntöttek a tóba, így mintegy 10 centiméterrel sikerült megemelni a vízszintet. Ha ismét aszályos időszak köszönt ránk, ezzel a módszerrel máskor is legalább részben visszaállítható lesz a tó vízszintje.

M.