Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tavasszal újraindul a Hegyvidéki Kipakoló

Civil kezdeményezésre, a Hegyvidéki Önkormányzat támogatásával indult útjára tavaly augusztusban a Hegyvidéki Kipakoló, és már az első alkalom rendkívül sikeres volt. Az érdeklődés a szeptemberi, az októberi és a novemberi programon sem lankadt, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy a téli szünet után újraindítja a XII. kerületiek garázsvásárát.

„A tavalyihoz hasonló módon minden hónap utolsó vasárnapján rendezzük meg a vásárt, az idei első alkalom március 27-én lesz” – mondta el lapunknak Fonti Krisztina alpolgármester. Erre a programra március 1-jétől, míg a többire az utolsó vásárt követő hétfőn 8.00 órától lehet majd jelentkezni az eugyintezes.hegyvidek.hu weboldalon.

Az alpolgármester az újdonságok között említette, hogy a korábbi kapacitás duplája, negyven asztal és nyolcvan hely áll majd az árusítók rendelkezésére. Lakossági kérésre az önkormányzat bevezeti az egy-egy alkalomra szóló várólistát, továbbá a jelentkezés első hetében mindig csak azok regisztrálhatnak, akik az előző vásáron nem tudtak regisztrálni. Tehát aki lemaradt az előzőről, nagyobb eséllyel jelentkezhet a következőre, így igazságosabb lehet a helyek elosztása.

Helyet lemondani 14 nappal a vásár előtt lehet, ezt követően a szervezők már nem tudják visszaadni a befizetett helypénzt. Mostantól nemcsak állandó XII. kerületi lakcímmel, hanem tartózkodási címmel is jár a kedvezményes helypénz, aminek az összege 1000 forint asztalonként.Hegyvideki_Kipakolo_Hegyvidek_ujsag_135x196mmRGB

k.