Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az élet mellett kell dönteni!

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom az idén is átadta a Kopp–Skrabski-díjat, amellyel azokat jutalmazza, akik mások boldogulásáért, testi-lelki egészségéért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein, és sokat tesznek a családbarát szemlélet népszerűsítéséért, a támogatói közösségek létrejöttéért. A Kopp Mária Emlékévhez kapcsolódó ünnepségnek a MOMkult adott otthont, az eseményen Novák Katalin köztársasági elnök mellett Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester is részt vett a Hegyvidék képviseletében.
„Anyukám meg akarta gyógyítani az egész társadalmat. Az ehhez elengedhetetlen családbarát hozzáállás már elterjedt, csak a bizalmat kellene általánossá tenni, egymás segítését, az összefogást, az egymás felé fordulást, és lassan rendben is lennénk” – mondta köszöntőjében Skrabski Fruzsina, Kopp Mária orvos, pszichológus lánya, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője.Az_elet_mellett_kell_donteni1E gondolatokhoz csatlakozva Novák Katalin arról beszélt, hogy a jövőnk múlik azon, mennyire tartunk ki a család mellett. Kopp Mária ezt évtizedekkel ezelőtt felismerte, és nemcsak felvetette a problémát, hanem válaszokat is keresett és adott rá. A családbarát szemlélet elterjesztésében jelentős szerepet kap az általa alapított mozgalommal való együttműködés.
Egy másik fontos mozzanat volt a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) megalapítása 2018-ban. A harmadik elem pedig a vágyott gyerekek megszületésének ügye. Kopp Mária mondta ki először, hogy dolga van ott az államnak, ahol kevesebb gyerek születik, mint amennyiről a fiatalok álmodtak. Ez a cél pedig ma a magyar családpolitika alapvetése – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy csak a férfiak és nők szövetségével küzdhetünk meg a demográfiai problémákkal.
Novák Katalin kiemelte: amikor Kopp Mária létrehozta a népesedési kerekasztalt, arra buzdított, hogy nem szabad másra várni, felelősséget kell vállalni. Idetartozik az is, hogy amikor házasodunk, gyereket vállalunk. Ha pedig valamiért mégsem leszünk sikeresek, nem szabad mások kedvét elvenni, hanem segíteni kell őket céljaik elérésében – ahogyan Kopp Mária tanította.
Egykori barátnőjére emlékezve Szathmáry-Király Hanna a német Wilhelm Röpke gondolatait elevenítette fel a szellemi elit, a természetes nemesség fontosságáról. Ebbe a körbe tartozott Kopp Mária és férje, Skrabski Árpád is, akiknek a hagyatéka mutatja számunkra a szellemi utat.Az_elet_mellett_kell_donteni2Böjte Csaba meggyőződése, hogy az élet bajaira a gyermek a legjobb orvosság. Mert nagyszerű dolog gyereket nevelni, nem érdemes sokat várni, minél hamarabb az élet mellett kell dönteni! Legyen szó akár vér szerinti, akár magunkhoz vett gyerekről, mondjunk bátran igent – biztatott mindenkit a ferences rendi szerzetes.
Hornung Ágnes államtitkár arról beszélt, hogy a kormány azokat a nézeteket vallja a családról és a nemzetről, amiket Kopp Mária is megfogalmazott. Aki tudósként a problémák megoldásán dolgozott, s műveiből kiderül, hogy az élet szép és derűs. Ez az örökség pedig ma is itt van velünk.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke emlékeztetett, hogy a Kopp Mária Emlékév részeként az intézet országos kutatást végzett, pályázatot hirdetett, számos szakmai programot szervezett. Mint mondta, kezdeményezték, hogy a Normafánál sétányt nevezzenek el Kopp Máriáról, ezzel is ösztönözve másokat, hogy az általa kijelölt utat válasszák.

sm.