Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hírvivői szerep a különböző világok között

„Az angyalok segítségét, védelmét és örömét akarjuk átadni. Angyalok őrizzék a készülődés örömét, legyen szép karácsonyunk!” – Borza Teréznek, a Galéria 12 Egyesület elnökének a szavai is jelezték: elérkezett az év utolsó fontos eseménye a Galéria 12 Kávézó és Borbárban, megnyílt az egyesület hagyományos közös ünnepi alkotóművészeti kiállítása.

Feledy Balázs művészeti író szerint a tárlat címét – Angyalok üdvözlete – felfoghatjuk úgy is, hogy az angyalok üdvözölnek minket, de úgy is, hogy a kiállító művészek üdvözlik az angyalokat. E kettősség jól szimbolizálja az angyali jelenséget, a különböző világok közötti hírvivői szerepet.

Hirvivoi_szerep1
Károlyi András: Gótika

Jellemzően általában a jó angyalokhoz kapcsolódnak a gondolataink, Mihályhoz, Rafaelhez, Gabrielhez, ugyanakkor tudjuk, hogy léteznek rossz angyalok is. Az angyali tematikának óriási jelentősége van a művészetekben, az itteni huszonkét kiállító közül mindenki másképpen fogalmazta meg ezt.

Bár az angyal konkrét megjelenítése is fontos, de például Kádár Katalin munkája elvont, ünnepélyes világot tükröz – tért át Feledy Balázs a látottak méltatására. Széchy Beáta művében meghökkentő, hogy egy avantgárd művész a karácsonyfadísz hagyományos eszközével, kollázsszerűen közelíti meg a témát: miközben a háttér festői kavalkádja feszült kompozícióra utal, érzelmes karácsonyi hangulatot teremt.

Egy kis iróniát rejt Angyal Júlia Ébresztő című munkája, többféle asszociáció lehetőségével. A kis Jézussal a bölcsőben, az előtte meghajló háromkirályokkal és az angyallal a mai értelmezés mellett igazi bibliai pillanatot jelenít meg.

Hirvivoi_szerep2
Borza Teréz: Angyal a város felett

Mint elhangzott, egy kortárs művészeti kiállításon természetesen nem lehet elszakadni korunk eseményeitől. Vizy László viharábrázolása a világ gondjaira utalóan az egyetlen olyan mű a galériában, amiben benne van a jelen minden szorongása. Emelkedettség jellemzi Holló Katalin és Székács Zoltán alkotását. Véghseő Klára Őrangyala és Vörös Valéria Várakozása sejtelmességgel hozza elénk az angyaljelenséget.

„Jó, hogy ki-kiszabadulnak saját szakmájukból az alkotók!” – fogalmazott Feledy Balázs. Vida Zsuzsa egy mézeskalácsrajz továbbgondolását mutatja be, művéből a családi öröm sugárzik. Kádár Katalin applikációja Nemes Nagy Ágnes A lovak és az angyalok című versének asszociációja. A költő születésének centenáriuma tiszteletére Feledy fel is olvasta a verset az est végén.

Hirvivoi_szerep7
Kádár Katalin: A lovak és az angyalok

Orient Enikő Csillagos ege saját motívumrendszerében elvontan, spirituálisan ábrázolja a központi témát, Máger Ágnes pedig konkrét angyali üdvözlettel kapcsolódik nagy művészeti példákhoz. Károlyi András grafikus festő- és rajztehetsége egyaránt megmutatkozik új munkáján. Miroljuba Gendova, aki egy ideje már a világ sorsáért érzett aggodalommal hozza létre műveit, ezúttal az e világ és a túlvilág közötti kapcsolatot keresi.

Hirvivoi_szerep3
Véghseő Klára: Őrangyal

Tóth József Fülesnél ismét zseniális kompozíciós kedve nyilvánul meg. Ritkaság, amikor az exhibicionizmus rokonszenvessé tud válni, de nála ez így van – mondta Feledy Balázs. Rainer Péter Napkereszt mandorlája gyönyörű, puritán, a szimbólumok, jelképek leegyszerűsítése teszi ünnepélyessé. Németh Andrea felvétele, a csipkés bokor szuggesztíven adja vissza a tél és az angyalok érkezésének hangulatát.

Fülei Betlehem – ez Szamos Iván fotójának a címe, amely a Balaton-felvidéki településen, a katolikus templom kertjében felállított kompozíciót örökíti meg. Egyébként egy hulladékanyagokból készült, igazi szakrális mű. Szintén ünnepélyesség, valamint fájdalom tükröződik Aknay Tibor fekete-fehér angyalszobor- és -domborműfényképein, amiket a Farkasréti temetőben készített.

Hirvivoi_szerep4
Angyal Júlia: Ébresztő

Makkai Márta textilművész Mária-zászlója a Mária jelenségéből áradó fényt, a Máriával és az angyalokkal való kapcsolódás lehetőségét ábrázolja rendkívül szuggesztíven. Láng-Miticzky Katalin érzékenyen megszőtt keresztjén a szakralizáció varázslatos megjelenítése tűnik elő.

Kissé eltér saját műfajától Borza Teréz az Angyal a város felett című alkotásával. Ő a porcelánon kívül mindig is foglalkozott kövekkel, márvánnyal, legutolsó nagy köztéri szobra, a soproni 1956-os emlékmű is jelzi ezt. Rendkívüli, hogy ezekkel a súlyos anyagokkal is könnyed, égbe szökő jelenséget képes elénk állítani – vélte Feledy Balázs.

Hirvivoi_szerep5
Székács Zoltán: Manna

Maczkó Erzsébet is váltott, nem fotográfiát, hanem egy parafadugókból készített kompozíciót hozott a kiállításra, szintén az újrahasznosítás jegyében. Műve címe: Az angyalok köztünk vannak.

Végezetül – Mikulás-ajándékként – belenézhettünk a Galéria 12 Egyesület 2023-as naptárjába, amelynek a tervezője Árendás József, míg a művészportrékat Németh Andrea készítette. A megnyitó karácsonyi hangulatához Réman Zsófi fuvola- és Szkibó Gergő gitárjátéka is hozzájárult.

Hirvivoi_szerep6
Máger Ágnes: Üstökös

Sz. D.

 

Az Angyalok üdvözlete című kiállítás január 7-ig, szerda és vasárnap kivételével mindennap 16.00–22.00 óráig tekinthető meg a Galéria 12 Kávézó és Borbárban. Cím: XII., Hajnóczy József utca 21.

 

Orient Enikő Pro Cultura Christiana- és Prokop Péter-díjas iparművész, a Galéria 12 Egyesület tagja díjat nyert a Magyar Kézművességért Alapítvány 29. Betlehemi jászol elnevezésű országos pályázatán. A kézműves hagyományok megőrzésében kiemelkedő szerepet játszó alkotó a Szent István-bazilika altemplomában rendezett ünnepélyes eredményhirdetésen vette át az elismerést.