Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mégsem zár be a MOM Sport uszodája

Az energetikai vészhelyzet az önkormányzati intézményeket sem kíméli, ezért döntött úgy korábban a képviselő-testület, hogy január elsejétől három hónapra bezárja a MOM Sportot. Jó hír, hogy ez végül csak részben történik meg, ugyanis az önkormányzat energetikai munkacsoportjának ajánlásait betartó, felelős gazdálkodásnak köszönhetően az intézmény továbbra is üzemeltetni tudja a belső, 25 méteres medencéjét.
Fonti Krisztina alpolgármester elmondta, hogy az utóbbi időszak energiahatékony működésének köszönhetően lehetett kigazdálkodni a nyitvatartáshoz szükséges pluszösszeget: „A MOM Sport rengeteget spórolt. Sikerült racionalizálniuk a napi működést, a kültéri focipályára nem tették fel a »buborékot«, és a strandmedence sem maradt nyitva a nyári szezon után. Mindez elég volt ahhoz, hogy az eredeti tervekkel ellentétben januártól mégis látogatható legyen legalább az uszoda.”Megsem_zar_be_a_MOM_Sport_uszodajaRáadásul a külsős rendezvényekről sem kell lemondani, a sportcsarnok további részei igény szerint bérbe vehetők, ám a bérleti díj mellett a szervezőnek a fűtés költségét is állnia kell. A kültéri, 33-as medence, valamint a szauna és az élménymedence takarékossági okból januártól tavaszig nem üzemel.
Az alpolgármester azt is hozzátette, hogy a következő év első három hónapja végeztével értékelik a költségeket, és ha ennek alapján szükségessé válik, akkor a negyedik negyedévre átütemezik a bezárást. Addig is, az elért fogyasztáscsökkentés ellenére, a MOM Sport üzemeltetése csak a bérleti díjak és a belépők árának emelésével lesz majd fenntartható.
Az önkormányzat ugyanakkor a kerületben élő, hegyvidéki lakcímkártyával rendelkező kiskorú gyerekek és nyugdíjasok számára – kérelem esetén – átvállalja az emelés értékét. A kedvezmény igénybevételéhez regisztráció szükséges. A regisztráció technikai feltételei jelenleg kidolgozás alatt vannak, erről a későbbiekben ad tájékoztatást az önkormányzat.

M.