Film készült a „mecseki láthatatlanokról”

A nagyrészt még mindig felderítetlen vidéki ‘56 egyik legizgalmasabb történetéről, a mecseki szabadságharcról lebbenti fel a fátylat a Láthatatlanok című dokumentumfilm, amelynek február 21-én este 6 órakor a MOM Kulturális Központban lesz a budapesti díszbemutatója. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjához kapcsolódó eseményen egykori résztvevők visszaemlékezései által ismerhetjük meg az országban legtovább kitartó „mecseki láthatatlanok” gerillaharcát. A filmről a szerkesztő, dramaturg, Sashegyi Zsófia mesélt nekünk, aki mintegy nyolc éve lapunk munkatársa.

  • Hogyan talál rá és szeret bele egy belbudai újságíró egy ilyen ízig-vérig pécsi témába?
  • Egészen véletlenül, bár utólag visszatekintve már inkább isteni dramaturgiának tűnik. Pont akkoriban láttam a Berni követ című filmet – amelyben fél mondattal utalnak a mecseki harcokra –, amikor Tésenyi Ferenc hazaköltözött egy egész Svájcban töltött élet után, és nyugdíjasként keresni kezdte az ifjúkora eseményeihez visszavezető szálakat. Nagyjából egy időben indultunk el egymás felé, jóllehet, fogalmunk sem volt arról, hogy találkozni fogunk. Én olyan embert kerestem, aki fenn volt 1956-ban a Mecseken, és mesélni tud az ott történtekről, ő pedig, amikor végre találkozhattunk, leírhatatlan izgalommal és boldogsággal tárta fel előttem élete legmeghatározóbb élményeit. Soha nem felejtem el azt az estét. Feri bácsi végig, mintha magasfeszültség alatt lett volna, mohón buzdított: „Zsófika, kérdezzen még!” Újságíróként is különleges élmény volt, hiszen hatvan év után nekem tárta fel először a „titkát”, és nekem mutatta meg először a naplóját is.
  • Miért volt ennek akkora jelentősége? A történészek még nem kutatták és tárták fel az ‘56-os mecseki harcokat?
  • A mai napig töredékesek az ismereteink azon a téren, mi is történt pontosan 1956 novemberében a Mecseken. Rozs András egykori pécsi levéltáros a hozzá a rendszerváltás után beérkező információkból – főként egykori szemtanúk, résztvevők visszaemlékezései alapján – írt ugyan egy tanulmányt, amely számtalan érdekes részletre utal, de ez csupán vázlatos képet ad a hegyen folyó harcokról. A tények felkutatását több minden nehezíti. Ha ‘56 történéseit az ‘57-es periratokból és a kádári propagandagépezet által gyártott cikkekből, kiadványokból próbáljuk rekonstruálni, számolnunk kell a rendszer és az igazságszolgáltatás szándékos torzításaival. Ha a visszaemlékezésekre hagyatkoznánk, az idő és az emberi tényezők nehezíthetik a tisztánlátást. Meg az, hogy nemigen találunk ma már olyat, aki fenn volt a hegyen azokban a napokban, hiszen a fegyveres ellenállás szinte minden egykori résztvevője sürgősen elhagyta az országot november végén a különböző zöldhatárokon át, tudva, hogy itthon – mint ahogy azt a peranyagok is bizonyítják – komoly meghurcoltatás, sőt, akasztófa várt volna rájuk. Ezért voltunk nehéz helyzetben, amikor úgy döntöttünk, filmet forgatunk a történtekről, és ezért ért aranyat számunkra Tésenyi Ferenc korabeli naplója.Film_keszult_a_mecseki_lathatatlanokrol
  • Az „isteni dramaturgia” a Cs. Nagy Sándor rendezővel való találkozást is elrendezte?
  • Valahogy úgy. Amikor megjelent a Tésenyi Ferenccel készített interjúm a Magyar Nemzet Magazinban, Sándor azzal keresett meg, hogy ő is ismer egy embert, aki ott volt a Mecseken azokban a napokban. Így találkoztam Farkas Józseffel, a Sydneybe szakadt magyar étteremtulajdonossal, aki akkoriban már az év felét a szülőfalujában, Kisharsányban töltötte. Az ő története kalandregénybe illő. Képzeljünk el egy tizennyolc éves fiatalembert, aki körülbelül három elemivel, jóformán árván, nyelvtudás nélkül kerül ki a forradalom után Új-Zélandra, ahol a saját lábára kell állnia! Gyárakban, farmokon dolgozik, kidobófiú egy kikötői étteremben, idénymunkákat vállal; ha kell, fát vág, birkát nyír, ha épp úgy hozza a sors, pankrátorként keresi a kenyerét. Innen kapaszkodik fel hangyaszorgalommal. Megnősül, és a feleségével, négy gyerekével Sydneybe költözik, ahol ma az operaházzal szemközti tengerparton van étterme. Tulajdonképpen mindhárom alanyunk élettörténete megérne egy-egy külön játékfilmet is, annyira izgalmas.
  • Szóval találtak egy harmadik szabadságharcost is?
  • Igen, három egykori harcos visszaemlékezésére épül a dokumentumfilm, három teljesen különböző karakter életútja kereszteződik a Mecseken 1956-ban, és az ő találkozásukkal indul ez a képzeletbeli időutazás is, amelyet Rontó Lilinek és Takács István Gábornak hála fantasztikus, kézzel rajzolt grafikák segítségével elevenítünk fel. A harmadik alanyunk Lux Antal Berlinben élő képzőművész, aki soroksári gyerekként köt ki a pécsi uránbányában ‘56 őszén, miután „véletlenül” leüt egy párttitkárt. Innen sodródik aztán bele a mecseki szabadságharcba.
  • Pécsett már bemutatták a filmet. Hogyan fogadta az ottani közönség?
  • Igen, a tűzpróbát már kiálltuk, a pécsiek nagy lelkesedéssel és hálával fogadták, és ami számunkra a legfontosabb, helyiként is hitelesnek találták a legapróbb részletekig. Csak egy kifogásuk volt: szerették volna még tovább nézni.

Sz.