Jobb helyre költöznek az óvodások

Még jobb körülmények közé kerülnek hamarosan a Fekete István iskolába járó óvodások. A Hegyvidéki Önkormányzat és a Közép-Budai Tankerületi Központ megállapodása szerint a gyerekek a Hegyvidéki Mesevár Óvoda kifejezetten számukra használatba helyezett épületrészébe költöznek. Ezzel arra is mód nyílhat, hogy az eddigi egy helyett két csoportot indítson az oktatási intézmény.

Sajátos nevelési igényű (SNI), tanulásban akadályozott, enyhe és középsúlyos értelmi sérült tanulók nevelése folyik a Fekete István Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. Az iskola utazó gyógypedagógusi tagintézménye biztosítja a XII. kerületi óvodákba és általános iskolákba járó beszédfogyatékosok logopédiai ellátását, valamint a járási szakértői bizottságok által diagnosztizált, sajátos nevelési igényű gyerekek egyéni, kis csoportos gyógypedagógiai fejlesztését. Az iskolások mellett 2018 óta óvodáskorú, elsősorban autizmussal élő gyerekeket is fogad. Számukra mostanáig egy csoport állt rendelkezésre az épület területén kialakított helyiségekben.
„Olyanokkal foglalkozunk, akiket nem lehet bevonni a normál óvodai nevelésbe, és – legalábbis egyelőre – nem integrálhatók. Nálunk a felkészült szakembereinktől speciális segítséget kapnak” – mondta el lapunknak dr. Somogyiné Takács Andrea intézményvezető. Mint hozzátette, a növekvő igényekre válaszul a Hegyvidéki Önkormányzat és a Közép-Budai Tankerületi Központ összefogásával csoportszobát, udvarrészt és kiszolgálóhelyiségeket is használhatnak óvodásaik a Hegyvidéki Mesevár Óvoda épületében.Jobb_helyre_koltoznek_az_ovodasok„Ez egy külön épületrész, saját kerttel, étkezővel, válogatott vizuális és kommunikációs eszközökkel, amikre a gyerekeknek szüksége van. Itt minden arról szól, hogy a fejlesztés még hatékonyabb legyen. Ráadásul nemcsak autizmussal élőket tudunk felvenni, hanem lehetőség van egy vegyes csoport indítására. Ide a többi között pszichés vagy részképességzavarokkal küzdő gyerekek kerülhetnek, akik a megfelelő képzéssel akár normál általános iskolába is bejuthatnak” – folytatta az intézményvezető.
Az SNI státusz nem valamiféle bélyeg vagy kirekesztés! – hívta fel a figyelmet dr. Somogyiné Takács Andrea. Sokkal inkább lehetőség a hátrányok csökkentésére, amihez igyekeznek minden segítséget megadni. Az óvodai munka célja is az, hogy minél több gyerek vehessen részt az integrált oktatásban. Azoknak sem szabad elkeseredniük, akiknek ez nem sikerül, hiszen a Közép-Budai Tankerületi Központ által fenntartott speciális iskolák – idetartozik a Fekete Istvánon kívül mások mellett a Nyitott Világ és a Gennaro Verolino – magas szintű oktatást biztosítanak.
Ezért is lényeges a szemléletformálás, mert sok szülő ellenzi, hogy az autista, viselkedészavaros és egyéb hátrányokkal küzdő gyermeke speciális intézménybe kerüljön – emlékeztetett az igazgató. Hozzátette: telefonos egyeztetést követően szívesen bemutatja személyesen is az érdeklődőknek a Fekete István iskola és az óvoda működését.

sm.