Olimpikon lenne a hegyvidéki dzsúdós

Érettségire készül Sági Nikolett, de közben a sportkarrierjét is építi, méghozzá nem is akárhogyan. Többszörös magyar bajnok, és Európa Kupa-érme is van már. A Testnevelési Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjával beszélgettünk, aki egy korántsem „lányos” sportágban, a cselgáncsban jeleskedik.

  • A judo, magyarul cselgáncs szó eredetileg „lágy művészetet” jelent. Mit gondolsz, ez ma is érvényes?
  • Hú, ez nehéz kérdés! Igen is, meg nem is. Külső szemmel nem mondható annak, két embert látunk, akik verekednek, és dobálják egymást. Viszont én más szemszögből nézem: megvan a szépsége, megvan benne az a bizonyos „lágyság”, ha a mozgást tekintjük. Sohasem hátrány, ha lazán, hajlékonyan és gyorsan tudsz mozogni a tatamin. Szóval azt hiszem, igaz lehet a „lágy művészet” elnevezés.
  • Mi volt az oka, hogy a cselgáncs mellett döntöttél?
  • Az öcsém 2012-ben kezdett el dzsúdóra járni, egy kis tornaterembe. Sokszor mentem vele, és az akkori edző, Laci bácsi megkérdezte, nincs-e kedvem megnézni egy magasabb korosztály edzését. Igent mondtam, és teljesen magával ragadott, amit láttam, úgyhogy én is elkezdtem járni. Párhuzamosan karatéztam, de nem volt gond, mert egy teremben tartották mindkét edzést. Karate után gyors átöltözés, aztán azonnal dzsúdó! Ez egy évig tartott, majd rá kellett jönnöm, hogy a kettőt komolyabb szinten nem tudom csinálni. Szerettem a karatét, de sokkal több sikerélmény ért a cselgáncsversenyeken, így nem volt nehéz választani.
  • A cselgáncsban szándékoltan nincsenek emberre veszélyes mozdulatok, de azért egy-egy dobás után nagyot lehet esni. Sohasem féltél, hogy megütöd magad?
  • Nem, az eséstől sohasem féltem. Az első dolog, amit meg kell tanulni, az esés. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem lehet bármiféle sérülés egy esés miatt, de ha jól tudsz esni, akkor ezt a veszélyt el lehet kerülni. A „zuhanással” nem lehet megbarátkozni, főleg ha versenyen történik, hiszen az egy vesztes meccset is jelenthet. Szerintem ami sokkal veszélyesebb, az a földharc, a karfeszítésekkel, fojtásokkal. Ha nem időben kopogod le, vagyis adod fel a meccset, akár a karod is eltörhet, de egy fojtástechnika után el is ájulhatsz.Olimpikon_lehetne_a_hegyvideki_dzsudos
  • Számodra a sport nemcsak hobbi, komolyan versenyzel is. Emlékszel az első sikeredre?
  • Természetesen! Nagyon kicsi voltam, diák C-korosztályban versenyeztem, akkor még fiúk, lányok összevonva. Domaszéken zajlott a küzdelem, és első lettem. Nagyon büszke voltam magamra, hogy a fiúkat is legyőztem.
  • Azóta milyen eredményeket értél el?
  • 2019-ben szereztem meg életem első Európa Kupa-érmét, egy ezüstöt. Magyar bajnoki címekkel és érmekkel is rendelkezem. Tavaly az ifjúsági Európa-bajnokságon a 7. helyen végeztem.
  • Sikeres sportoló vagy, és közben diákként az iskolában is helyt kell állnod. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni?
  • Nehezen, főleg hogy az idén érettségizek. Az iskola segít és támogat; a reggeli edzéseim és az általában egyhetes edzőtáboraim rengeteg hiányzást jelentenek. Szerencsére a tanáraim nagyon segítőkészek és megértők. Az edzésen és az iskolában is a maximumra törekszem, azonban ez nem mindig lehetséges. Mindenesetre mindig megpróbálom mindkét élethelyzetből a legtöbbet kihozni, és a legjobb eredményt elérni.
  • Szükség volt már valaha a cselgáncstudásodra a magánéletben?
  • Még nem voltam olyan helyzetben, hogy meg kellett volna védeni magam, és remélem, ez így is marad. Fogalmam sincs, hogyan reagálnék, ha valaki megtámadna. A tatamin „támadó és erőszakos” embernek kell lenni, ugyanakkor én nem ilyen vagyok a mindennapi életben. Sőt, van, amikor a tatamin sem jön ki ez a fajta „erőszak”, ezen még dolgoznom kell.
  • Milyen céljaid vannak a cselgánccsal, meddig szeretnél jutni?
  • Szerintem erre mindenki azt a választ adná, hogy olimpiai bajnok akar lenni. Én sem mondok mást – ha nem ez lenne a célom, minek csinálnám? Addig viszont még sok lépcsőfok van, szeretnék részt venni minél többször európai és világversenyen, s persze felállni a dobogóra.
  • Mi kell ahhoz, hogy ez sikerüljön?
  • Kitartás, kitartás és kitartás. Előfordul, hogy az embernek nincs kedve edzésre menni, helyette inkább bulizna, vagy a barátaival lenne. Ezt nem egyszerű kezelni, jól beosztani az időt, mert a szórakozás és az emberi kapcsolatok is nagyon fontosak. Úgy érzem, e téren jó úton járok. Rengeteg szorgalomra és elszántságra is szükség van. Nem minden verseny alakul úgy, ahogy azt szeretném; olyankor menni kell tovább, és bízni abban, hogy a következő jobban sikerül. Nem utolsósorban pedig nagyon fontos a bizalom! Bizalom az edződ és önmagad felé, hogy ő segít, te pedig meg tudod csinálni. Ha nem hiszed el, hogy legyőzheted az ellenfelet, akkor más hogyan hinné? Őszinte leszek: ezt még nekem is meg kell tanulni.

sm.