A hegyvidéki nemzetiségi önkormányzatok közmeghallgatásai (I.)

A koronavírus-járvány miatt egyévnyi kihagyással tartottak ismét közmeghallgatásokat a Hegyvidéken működő nemzetiségi önkormányzatok 2021 végén. Az érdeklődők arról kaptak képet, hogy a helyi közösségek mivel foglalkoztak az utóbbi időben, és milyen terveik vannak a következő időszakra.

Bolgár nemzetiség

LIGET A HEGYVIDÉKEN

A pandémia miatti lezárások időszakában a hegyvidéki bolgár nemzetiségi önkormányzat is a digitális térbe „költözött”. Tűű Anelia elnök felidézte, hogy a tervezett irodalmi klubjuk online beszélgetéssorozattá alakult át, amelynek a keretében havi rendszerességgel bolgár irodalmi művekről folytattak eszmecserét Veneta Yankova, az ELTE szláv tanszéki lektora közreműködésével. A sorozat részeként tartották meg májusban Hegyesi Zoltánné (Veszela) bolgár költőnő első önálló szerzői estjét is, aminek a folytatása – a már kiadott kötete bemutatója – októberben a Hegyvidék Galériában következett. A könyvpremier volt az irodalmi klub első élő rendezvénye.

2020 végén és 2021 elején a népi kalendárium ünnepeihez kötődő foglalkozásokat is online szervezték meg, Maevszka Borjana iparművész vezetésével. Márciusban képeslapokon adták ki Cservenkova Veliszlava Georgieva elnökhelyettes martenicáit: ezek a piros és fehér fonalból készült, hagyományos tavaszköszöntő díszítések a természet újjáéledését, a jó egészség iránti vágyat jelképezik. A tervek szerint készül egy 2022-es naptár is, bolgár nevezetességeket bemutató grafikákkal.

A nemzetiségi közösség képviselői október 19-én, a magyar–bolgár barátság napján virágokat helyeztek el az esztergomi bazilikában, Csodatévő Rilai Szent János emléktáblájánál, valamint részt vettek a megújult Bolgár Művelődési Ház átadóünnepségén. Néhány nappal korábban a több mint húsz éve megalakuló bolgár női klub tagjai tettek látogatást a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben.

Tűű Anelia elmondta, hogy „A bolgár diaszpóra története Magyarországon” címmel pályázatot adtak be a Bethlen Gábor Alaphoz, és 1,2 millió forint támogatást nyertek. Az összegből rengeteg papíralapú dokumentumot és fényképet digitalizálnak. Nemsokára végeznek a munkával, most arra keresnek lehetőséget, hogy a feldolgozott anyagokat jól kereshető módon közzétegyék az interneten, az archív fényképek szereplőinek azonosításába pedig bevonják a nyilvánosságot.

Az elnök egy úgynevezett bolgár liget kialakításának tervéről is beszélt a közmeghallgatáson. A Hegyvidéki Zöld Irodával és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel együttműködve a Zugligeti út és a Virányos út találkozásánál elültetnek egy fát, később pedig a bolgárkertészet hagyományait felelevenítő egyéb növényekkel, például bolgár rózsákkal szeretnék díszíteni a területet.

 

Görög nemzetiség

ONLINE ZENEI OKTATÁS

A járványhelyzet, ami jó ideig ellehetetlenítette a közösségi eseményeket, a helyi görög önkormányzatot is kreatív megoldásokra késztette. Kökény Konstantin elnök a közmeghallgatáson arról beszélt, hogy az év első felében Sarantis Mantzourakis buzukiművész közreműködésével online zenei oktatóvideókat készítettek.

Személyes részvétellel zajló programokat a nyáron tartott először a görög önkormányzat. Az első ilyen a versmondó és tánctábor volt, amelynek a lebonyolításához Sarantis Mantzourakis nyújtott nagy segítséget. A táborok helyszínén, az Actor Hotelben a konferenciatermet ingyenesen használhatták a résztvevők, hála a szálloda tulajdonosának, Kukumzisz Györgynek, az országos görög önkormányzat korábbi elnökének, aki hosszú ideje segíti a nemzetiségi értékek közvetítését.

A XII. kerületi görög önkormányzat támogatást nyújtott a Mydros zenekarnak, amely tavaly ünnepelte fennállása huszadik évfordulóját. Papageorgiu Szteliosz elnökhelyettes elmondta, hogy a jubileumi eseményt a zenekar történetét bemutató fotókiállítás tette teljessé. Az est táncbemutatóval és táncmulatsággal zárult, Görögországból érkező művészek vendégszereplésével. A nagy sikerű programot a fővárosból és vidékről is sok görög nemzetiségű vendég tisztelte meg jelenlétével.

 

Horvát nemzetiség

SKRAPITS LAJOS-EMLÉKTÁBLA

Skrapits Lajos, az ELTE tanára alapító tagja volt a Horvátok Magyarországi Szövetségének. Az ő kezdeményezésére jött létre 1994-ben a hegyvidéki horvát nemzetiségi önkormányzat, amelynek elnökeként sikeresen tartotta össze és mozgósította az itteni horvátokat. A fizika területén végzett tudományos munkája mellett rendszeresen írt verseket, méghozzá gradistyei horvát nyelven. Most egykori lakóháza falán, a Tusnádi közben emléktáblát avattak a tiszteletére.

Az ünnepséget követő horvát közmeghallgatáson Gyurity István elnök beszélt az év történéseiről a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban. Elmondta, hogy részt vettek az 52. Eucharisztikus Kongresszus részeként megtartott Jelenlét Fesztiválon, amin Miro Gavran A feleségem férje című művét adták elő. A darabban fellépett a horvát önkormányzat elnöke is, aki egy összeállítást adott át horvát tematikus könyvekből a kongresszus alkalmából Magyarországra látogató Josip Bozanić püspöknek.

A Trogirral való kapcsolat ápolását és a kulturális, történelmi ismeretek bővítését célzó horvátországi szakmai út szerepelt a programban augusztus 2-tól 9-ig, míg szeptember 11-én a horvátok jelen voltak a hagyományos pécsi Kolbászfesztiválon és az azt követő báli mulatságon. Budapestről, Magyarország horvátok lakta településeiről, Bosznia-Hercegovinából és Horvátországból érkeztek fiatalok a Varga Zoltán Sportpályára, ahol szeptember 26-án a fővárosi, valamint a X., XI., XIII. és XV. kerületi horvát önkormányzatokkal közös szervezésben zajlott az „In memoriam Stipan Pančić” labdarúgótorna. Az eseményt gasztronómiai találkozó és kulturális műsor színesítette, ez utóbbin a Horvát Hagyományőrző Egyesület tagjai léptek fel.

Pilinszky János születésének századik évfordulója alkalmából, a főváros és Újbuda horvát önkormányzatával együttműködve, „Az ember itt kevés a szeretetre – Čovjek je ovdje nedostatan za ljubav” címmel nagyszabású rendezvény helyszíne volt a Fészek Klub október 4-én. A horvátok is koszorúztak az október 23-i nemzeti ünnepen, és immár másodszor valósították meg Márton-napi programjukat. Támogatták a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumot, míg a Pécsi Horvát Színházzal karöltve online színházi közvetítések kezdeményezői voltak. A tervek szerint Dékity Márk horvát költő verseit tartalmazó CD-t adnak ki a közeljövőben.

Gyurity István végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy rendezvényeikkel nemcsak a horvát nemzetiségű polgárokat, hanem a Hegyvidék valamennyi lakóját szeretnék megszólítani. Azért dolgoznak, hogy minél többen megismerjék anyaországuk szokásait, kultúráját és történelmét.

 

Lengyel nemzetiség

KONCERT ÉS KOSZORÚZÁS

A hegyvidéki lengyel nemzetiségi önkormányzat 2019-ben alakult meg. Amikorra megkapták a működési támogatásokat, addigra a járványhelyzet már korlátozta a munkájukat, ezért a képviselők úgy döntöttek, hogy később tartják meg tervezett programjaikat – mondta el bevezetőjében Bender Jonathan Andrzej elnök.

2020-ban együttműködési megállapodást kötöttek a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesülettel, ennek részeként minden évben közösen emlékeznek meg a Lengyel Függetlenség Napjáról. Támogatást nyújtottak a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület, valamint a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesület számára. A Medovina kvartettel közösen klasszikus zenei felvétel készült, amely meghallgatható az önkormányzat internetes oldalán.

A vírushelyzet 2021-re is rányomta a bélyegét, sokáig nem volt lehetőség közösségi programok szervezésére. Október 23-án a lengyel önkormányzat képviselői is részt vettek a hegyvidéki megemlékezésen, és koszorút helyeztek el a Gesztenyés kertben álló ’56-os emlékműnél. November 9-én a Lengyel Függetlenség Napja alkalmából klasszikus zenei koncert zajlott a Barabás Villában: a Liszt Ferenc-díjas Szilasi Alex zongoraművész Chopin-műveket játszott, méghozzá egy Chopin-korabeli Pleyel zongorán.

November 11-én koszorúzást tartottak a Csörsz parkban lévő Piłsudski-szobornál. Beszédet mondott Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint Krzysztof Grzelak plébános. Az ünnepségen jelen voltak az Országos Lengyel Önkormányzat, több budapesti önkormányzat, a Bem József Kulturális Egyesület és a Szent Adalbert Egyesület képviselői, továbbá lengyel iskolások is. A koszorúkat a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tagjai helyezték el. Az esemény a Lángoló Leguánok tűzzsonglőrjének előadásával végződött, ezzel szimbolizálva, hogy a szabadság lángja gyönyörködtet és boldogít.

A közmeghallgatás zárásaként Bender Jonathan Andrzej elmondta, hogy szeretnék a XII. kerület minden lakosát bevonni a programjaikba. Ennek érdekében létrehoztak egy Facebook-oldalt hegyvidek.pl címmel.

 

Ukrán nemzetiség

MARGARITA KÖTETE

Ami a magyaroknak Petőfi, az az ukránoknak Sevcsenko. A nemzet szimbólumaként mindketten a szabadságvágyat és a demokratikus törekvéseket fejezték ki. Nem véletlen tehát, hogy Tarasz Hrihorovics Sevcsenko (1814–1861) költő, prózaíró, festő, grafikus és humanista budai szobránál tartott koszorúzási ünnepséget 2021. március 15-én a Budapest Hegyvidék XII. kerületi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat. Petőfi Sándor pesti emlékművénél, valamint a Gesztenyés kertben, az 1848-as obeliszknél szintén elhelyezték virágaikat az ukrán közösség tagjai.

Irodalmi est keretében októberben ismerhették meg az érdeklődők Jefremova-Lukecsa Margarita költőnő új kötetét, ez alkalomból gyerekek is felléptek. 2021-ben még egy programmal készültek az ukránok: megkoszorúzták a Március 15. téren található Holodomor-emlékművet. A gyertyát ábrázoló alkotás az ukrán nép egyik legnagyobb katasztrófája, az 1932–33-as éhínség több millió áldozatának állít emléket.

k–m.

 

A további nemzetiségi közmeghallgatásokról következő lapszámunkban olvashatnak.