Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kisfilm készült a virányosi pásztorjátékból

Kedves hagyomány a Virányos Általános Iskolában, hogy az alsósok Tóth Emese tanárnő vezetésével minden évben pásztorjátékot adnak elő. A műsort a szomszédos idősek otthonában is bemutatják, így igyekeznek mosolyt csalni az ott élők arcára.
A pandémia miatt 2020-ban minderre már nem volt lehetőségük a gyerekeknek, és sokáig úgy tűnt, hogy 2021 karácsonyán sem mehetnek vendégszerepelni. Ekkor érkezett azonban a mentő ötlet, mert minden rosszban van valami jó: az online oktatás idején szerzett tapasztalatokkal felvértezve úgy döntöttek, filmet készítenek, hogy mégis szerezhessenek egy kis örömet másoknak.Kisfilm_keszult_a_viranyosi_pasztorjatekbol„Bár kamerát nem sikerült találni, egy »varázslóról« gondoskodtak az égiek. Saufert Ákos filmes szakember időt és energiát nem sajnálva segített abban, hogy a gyermekmunkából film készülhessen” – mesélte Tóth Emese. Mint elmondta, a rendelkezésre álló idő és jelmezek tekintetében szűkre szabottak voltak a lehetőségeik, ám némi kreativitás, valamint a Zugligeti Szent Család-plébániatemplomtól kölcsönkapott néhány kellék, továbbá az iskolai bútorok, tárgyak, drapériák segítségével sikerült berendezkedni a forgatáshoz az alagsori új tornateremben.
Egy teljes osztály, az 5. b immár több év rutinjával látott munkához. A forgatás mindezek ellenére sem volt egyszerű, de hála a szakember kifogyhatatlan türelmének, tudásának és a gyermeki lelkesedésnek, végül elkészült a nyersanyag.
A „varázsló” ezután valóban varázsolt, ennek lett eredménye az a kisfilm, amelyet rendkívül nagy örömmel fogadtak a környék óvodái, valamint a Zugligeti úti idősek otthona és a Congregatio Jesu Idősek Otthona lakói. Karácsonyi üdvözlőlap helyett a Hegyvidéki Önkormányzathoz és a Közép-Budai Tankerületi Központ munkatársaihoz is eljutott a virányosi betlehemes játék, amely egyben különleges küldetést teljesített: egy hétéves kisfiú emlékére készült. Kisfilm_keszult_a_viranyosi_pasztorjatekbol2

m.