Már a negyedik oltás is felvehető

Zöld utat kapott a negyedik oltás, a karantén ideje pedig hét napra rövidült. Folytatódnak az oltási akciónapok: januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton előzetes időpontfoglalás nélkül kérhető koronavírus elleni vakcina a kórházi oltópontokon.

A kormány döntése alapján immár a koronavírus elleni negyedik oltás is felvehető, amennyiben a harmadik oltástól számítva eltelt legalább négy hónap, és a háziorvos vagy az oltóorvos azt indokoltnak tartja. Február 15-től azok a 18 éven felüliek minősülnek oltottnak, akik megkapták a koronavírus elleni harmadik oltást, valamint akik a második oltást hat hónapon belül vették fel. A 18 éven aluliak esetében elegendő két oltás.

A harmadik oltást négy hónap után lehet felvenni, de hat hónapon belül mindenkinek meg kell tennie ahhoz, hogy a február 15-től oltási igazolvánnyá alakuló védettségi igazolványa érvényes maradjon. Új igazolványok nem készülnek, az okmány érvényességét a QR-kód alapján lehet ellenőrizni. Rövidült a koronavírus miatti karanténkötelezettség ideje: felnőtteknél az eddigi tíz helyett hét nap lett a karanténidőszak, valamint öt nap után – tünetmentesség esetén – negatív koronavírusteszttel feloldható a korlátozás.

Az iskolák 7–12. évfolyamán alkalmazott gyakorlatot kiterjesztették az 1–6. évfolyamokra is, mivel már ez a korosztály is kaphat oltást. Így ha egy osztályban megbetegedés fordul elő, a karanténkötelezettség időtartama öt napra csökken, és csak azokra vonatkozik, akik oltatlanok. A koronavírusos diákoknak hét napig kell karanténban lenniük, majd három tünetmentes nap után mehetnek újra iskolába. Egy negatív COVID-gyorsteszttel is feloldható a karantén a tünetek megjelenésétől számított ötödik napon, amennyiben tünetmentesen telt el három nap. A jelenléti oktatás úgy is megszervezhető, hogy az otthon lévők online módon bekapcsolódhassanak.

Januárban minden csütörtökön és pénteken 14–18, szombatonként 10–18 óra között oltási akciónapokat tartanak a kórházi oltópontokon, amikor is előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást. Kiemelten várják azokat a 12 év felettieket, akiket még nem oltottak, vagy már négy hónapnál régebben kaptak oltást. Az 5–11 éves gyerekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

A kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben Pfizer, Sinopharm, Moderna, Janssen és AstraZeneca is kérhető. Az oltási akciónapok hegyvidéki helyszínei az Észak-Közép Budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő (XII., Kútvölgyi út 4.), a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika (XII., Városmajor utca 68.), az Országos Mozgásszervi Intézet – Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (XII., Szanatórium utca 19.), az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (XII., Korányi Frigyes út 1.), az Országos Onkológiai Intézet (XII., Ráth György utca 7–9.), valamint a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata (XII., Maros utca 16/b).

Müller Cecília országos tisztifőorvos az MTI tudósítása szerint a napokban arról nyilatkozott, hogy a magyarországi koronavírus-megbetegedések 29 százalékát az omikron variáns okozza, és egyre jobban terjed a vírus e mutációja. Mint mondta, az omikron általában enyhébb tüneteket okoz, de sokkal fertőzőképesebb, akár háromnaponta is megduplázódhat a fertőzöttek száma. Hozzátette: az egyének egészségi állapotától és az oltottság fokától függ, ki milyen súlyosan betegszik meg.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, továbbra is fontos a higiénés szabályok betartása, de a specifikus védelmet elsősorban a védőoltások biztosítják. Arról is szólt, hogy bővítik az 5–11 éves korosztály oltási lehetőségeit, a szombati napokon is lehetővé teszik az időpontfoglalással történő oltakozást a gyerekek számára.

Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma jelenleg alacsony – mondta Müller Cecília, hozzátéve, most még nem lehet megítélni, hogyan változik a megbetegedésszám, hiszen az influenzafertőzés csúcsa a január végi, február eleji időszakra esik. Az országos tisztifőorvos az influenza elleni védőoltást is mindenkinek ajánlja. Eddig az idei szezonban rendelkezésre álló, felnőtteknek szánt 1,3 millió adag térítésmentes vakcina fele, míg a gyerekeknek adható vakcinamennyiség 60 százaléka fogyott el.

k.