Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Finisben_a_Mera_utca_felujitasa_1

Finisben a Méra utca felújítása

Gőzerővel zajlik a Hegyvidéki Önkormányzat útfelújítási programja. Ennek keretében első körben négy fontos XII. kerületi útszakasz rekonstrukciója valósul meg.

Hamarosan befejeződnek az útfelújítási munkálatok a Méra utcában. A Fodor utca és a Mártonhegyi út közötti szakaszon több mint háromszáz méter hosszan újul meg az útpálya és a járda. Nemcsak a burkolatokat cseréli le a kivitelező, hanem a rossz állapotú szegélyeket is elbontja, a helyükre új szegélykövek kerülnek. Kivételt képez ez alól az óvoda előtti térkőburkolatú parkoló, valamint az ahhoz tartozó szegélyek, mert ezek megfelelő állapotúak.
Jó hír a kisgyermekes szülőknek, hogy megszépülnek az óvodával szemben lévő aszfaltburkolatú parkolók. Szinte minden elkészült, már csak az aszfaltozás van hátra, ami napokon belül megtörténik.
Ugyanígy a befejező szakaszához érkezett a Zsolna utcában megkezdett útrekonstrukció; a Zsibói utcától az Istenhegyi lejtőig tart az útpálya- és járdafelújítás. Nemcsak a kopóréteget cserélik a szakemberek, hanem a pályaszerkezet jelentős részét és a szegélyeket is rendbe hozzák. A fejlesztéshez kapcsolódva a Mártonhegyi úti sebességcsökkentő küszöböt is átépítik.
A következő nagyobb léptékű beruházás a Virányos úton, a Zugligeti út és a Mese utca között kezdődik. Ez magában foglalja a szegélyek, a futósorok, az útburkolat, a térkő sebességcsökkentő küszöbök, az öntöttaszfalt-járda, továbbá a Márffy utca és a Visszhang utca közötti aszfaltburkolatú parkolók felújítását. Ezt követi, várhatóan még a nyári időszakban, a Lóránt köztől az Istenhegyi útig tartó úttest teljes körű rekonstrukciója a Lóránt úton. Itt is cseréli a kivitelező a rossz állapotú szegélyeket, emellett felújítja az Istenhegyi út előtti sebességcsökkentő küszöböt.Finisben_a_Mera_utca_felujitasa_2Zajlanak a kisebb közterületi építkezések is, legutóbb a Denevér lépcsőt újíttatta fel a Hegyvidéki Önkormányzat. Teljesen megújult a nagy forgalmat bonyolító gyalogosútvonal, újjáépült az elhasználódott szerkezet, a munkások újrarakták a burkolatot, a felső szakaszon pedig a köveket is kicserélték.
Nyáron is folytatódik a kátyúzás, a balesetveszélyes úthibákat napokon belül elvégzik az illetékesek. Ez történt a Rácz Aladár közben és a Bíró utcában is, mindkét helyen nagyobb útbeszakadást kellett kijavítani.
A lakossági bejelentéseket főutak és a tömegközlekedéssel érintett utcák esetében a fővároshoz lehet megtenni, a 06-1/301-7500-as telefonszámot kell hívni. Minden más úthiba elhárítását a www.hegyvidek.hu honlapon keresztül kérhetjük.

-os