Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A Hegyvidék vadon élő orchideái

Talán van, akit meglepetésként ér a hír: az egzotikus, trópusi orchideák mérsékelt övi rokonai itt élnek a közvetlen környezetünkben. Magyarországon nagyjából 80 orchideafaj található, de mivel többségük kicsi és ritka növény, a gyakorlott természetjárók is könnyen elsétálhatnak mellettük. Pedig nemcsak jelen vannak a Hegyvidéken, de érdemes is szemügyre venni őket, legalább fényképeken, a hűs szobában.


Fehér madársisak

Ezzel az orchideával futhatunk össze a leggyakrabban, mert viszonylag elterjedt lakója a kerületi erdőknek. Laza fürtben álló, fehér virágait főleg bimbós állapotban látni, a kinyílt virág ugyanis hamar elhervad. A többi hazai orchideához hasonlóan védett növény, állománya még számottevőnek nevezhető, de a hosszabb távú megfigyelések alapján lassan fogyatkozik.

 A_hegyvidek_vadon_elo_orchideai4

Piros madársisak

A fehér madársisak piros virágú megfelelője. Ritka faj, amely – rokonaihoz hasonlóan – nagyon lassú fejlődésű. A porszerű, apró magok csírázása után akár 8-10 év is eltelik, mire a növény leveleket és szárat nevel, és további 2-6 év, mire az első virág kinyílik. Ebből látható, hogy egyetlen tő pusztulása milyen kárt jelent, és milyen lassan pótlódhat.

 A_hegyvidek_vadon_elo_orchideai7

Madárfészek kosbor

Valószínűleg erdei sétái során vagy a kertben már mindenki látta ezt a növényt, de kevesen gondolják, hogy orchidea. A faj minden része barna, nem fotoszintetizál, mert az életéhez szükséges tápanyagokat különböző gombákon történő élősködés útján szerzi. Föld alatti gyöktörzséből arasznyi szárak fejlődnek, ezen ülnek a májusban-júniusban nyíló virágok. Nem zavarja az árnyék, így bármilyen erdő alján megél, helyenként népes csoportokat alkotva.

 A_hegyvidek_vadon_elo_orchideai2

Bíboros kosbor

Ez a Hegyvidéken ritka kosbor vastag, lándzsás leveleinek rózsáiból neveli virágszárát. Az apró, fehér alapon lilás pettyekkel díszített virágokból egy tömött fürtben akár kétszáz is nyílhat, ettől megsokszorozódik a szépsége. Rovarok porozzák meg. Élete első évtizedében csak gumóját fejleszti, ezután kezd virágozni. Kedvező körülmények között évente, kétévente virágzik, de ha rosszra fordulnak a dolgok, akár 20 évig is visszahúzódva vegetál.

 A_hegyvidek_vadon_elo_orchideai6

Szarvas bangó

A fajára jellemzően mindössze centiméteres, magányos virágokat nevel, amelyek ráadásul zöldesbarnák, így komoly kihívást jelent a megtalálásuk. A virág a beporzó méhfélék nőstényére emlékeztető alakú, színű és illatú. Mire a megtévesztett hímek észreveszik az „átverést”, már megporozták a virágot. Fokozottan védett faj, az eszmei értéke 250 000 forint!

 A_hegyvidek_vadon_elo_orchideai8

Pókbangó

Nevét nem a beporzójáról kapta, hanem virága alakjáról, amely szőrös potrohú pókhoz hasonlatos. Talán a leggyorsabban fogyatkozó állományú hazai orchidea, ezért is igen figyelemreméltó, hogy egy nagyváros zöld területein is felbukkan. Kedveli a meszes talajú réteket, de a sokkal gyorsabban terjedő fűfélékkel és a beerdősödés kezdetén megjelenő bokrokkal nem tudja felvenni a versenyt.

 A_hegyvidek_vadon_elo_orchideai3

Vörösbarna nőszőfű

A nőszőfüvek sajátos megjelenésű csoportot képeznek az orchideák színes társaságában. Legtöbbjük az árnyas erdőket kedveli, de a vörösbarna nőszőfű a napsütéstől sem riad vissza. Laza, hosszú fürtvirágzatán az egyes – nevére gondolva nem meglepő módon vörösesbarna színű – virágok egy irányba néznek, illatosak. A leggyakoribb beporzói a méhek közül kerülnek ki. Bár a virágok picik, felépítésük szinte azonos a virágboltokban dobozba zárt fehér orchideákéval.

 A_hegyvidek_vadon_elo_orchideai5

Jószagú bibircsvirág

A meszes talajú sziklagyepeket kedveli, a Hegyvidéken is ilyen körülmények között találjuk. Illatos bibircsvirágnak is nevezik, mert a jellemzően rózsaszín virágok fürtjei határozott vaníliaillatot árasztanak. Megporzói a pillangók közül kerülnek ki. Ritkaságát jól érzékelteti, hogy mindössze nagyjából ezer példánya él az országban! Annál is fontosabb, hogy ha már a Hegyvidéken szomszédok lehetünk, vigyázzunk rá és az élőhelyeire is.

 A_hegyvidek_vadon_elo_orchideai9

Janka-sallangvirág

Kakukktojás a Janka-sallangvirág, mert nem kerületünkben, hanem annak határától néhány kilométerre él. Különlegesen egyedi megjelenése miatt mégsem lehet kihagyni egy orchideacsokorból. A növényt elnézegetve inkább egy mesebeli tengeri szörny képe rajzolódik ki, mint egy virág. Azt is gondolhatnánk, hogy ami így néz ki, az feltűnő is, pedig nem. Hivalkodó külseje ellenére remekül beleolvad környezetébe. Ha meglátjuk és megszeretjük – mert jó eséllyel megszeretjük –, akkor se vigyük haza! Természetvédelmi értéke negyedmillió forint.

A_hegyvidek_vadon_elo_orchideai1

(Barta)