Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nyáron is pezseg az élet a MOMkult-ban

Felfedezésre váró kiállítások, különleges színdarabok, a régi idők hangulatát idéző szabadtéri filmvetítés és kihagyhatatlan koncertek várják a látogatókat az idén nyáron is a MOM Kulturális Központban. A részletekről Hambuch Gerdát, a MOMkult ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

  • Mi is ott voltunk azon a 2015-ös Gesztenye Napokon, amikor a szűnni nem akaró eső miatt több szabadtéri programot is törölniük kellett. A váratlan kihívást sikerült megoldaniuk, így a zord idő sem tudta beárnyékolni a hangulatot. A COVID azonban nem egy néhány órán át tartó futó zápor volt. Hogyan élték meg ezt a fájóan csendes, közönség nélküli időszakot?
  • Mint minden kulturális ágazatban szereplő helyszínnek, a MOMkult intézményhálózatának is sok váratlan és főleg ismeretlen nehézséggel kellett szembenéznie a pandémia idején. A megváltozott jogi helyzet, a lemondott programok sokasága, több ezer jegy és látogató kezelése mind nagy kihívást jelentett. A legnehezebb feladat mégis az emberek lelkében végbemenő változások kezelése volt. A bizonytalanság, kilátástalanság érzése még a legerősebbek pszichéjét is próbára tette kisebb vagy nagyobb mértékben. Azonban már nem hátra, hanem előre nézünk! Bár még nem sikerült száz százalékban visszaállítani a pandémia előtti állapotokat, de közelítünk. Visszatértek a látogatóink, újra számos programot kínálunk.
  • Most éppen melyik számít a favoritnak?
  • Ha a látogatói létszámot tekintjük, akkor elmondható, hogy szép számban érkeztek a Hegyvidéki Piknik gyerekprogramjaira, sokan kifejezték a köszönetüket is. Számos pozitív visszajelzést kaptunk Csányi Sándor és Tenki Réka színművészek új, Döntés című előadásával kapcsolatban is, amely Edith Eva Eger világsikerű művének feldolgozásából született. Általában véve azt könyvelhetjük el sikernek, hogy újra beindult a kulturális, közösségi élet.Nyaron_is_pezseg_az_elet_a_MOM_Kultban1
  • Ami nyáron sem áll le. Az aktuális programfüzet szerint ezúttal sem lesz hiány kikapcsolódási lehetőségből.
  • Igen! A szokásos mozi.kert, klassz.lépcső programjainkon kívül az idén nyáron indult az üveg.ház a Sirály sétányon, kétheti rendszerességgel.
  • Mivel várják a filmek szerelmeseit?
  • Szórakoztató, de igényes, a nyár könnyedségéhez és lazaságához illeszkedő filmeket választottunk. Mindig elmondom, hogy a mozi.kert-ben az atmoszféra a legfontosabb. Friss levegő, ligetes belső kert, a fűben fekvés lehetősége, nyáresti zörejek, pattogatott kukorica, jó társaság – ezek összessége adja az igazi élményt, a film szinte csak ráadás. Szerdai napokon 21 órától lesz látható a Szerelmünk lapjai című romantikus film, az Érkezés című amerikai sci-fi és A tökéletes trükk. A pontos dátumok megtalálhatók a honlapunkon.
  • Említette az üveg.ház-at, a MOMkult új mini-kiállítótermét, amelyet a múlt lapszámunkban mutattunk be. Honnan jött az ötlet, hogy új szerepet adjanak az egykor liftházként működő helyiségnek?
  • Régóta üresen és üzemen kívül állt a Sirály sétányon egy néhány négyzetméteres, büfének kialakított üvegház, amelyet a nyári forróság és a látogatók hiánya miatt ebbéli funkciójában nem lehetett üzemeltetni. Először egy régi Musica zongorát szerettünk volna kora nyártól őszig kihelyezni, spontán zongorázás és térzene lehetősége céljából, de sajnos a hangszer nem fért be, ráadásul az időjárás okozta viszontagságokat, a nyári extrém hőmérsékletet sem bírta volna. Mini-kiállítótérnek viszont remek a hely, így létrehoztunk egy közösségi teret, ahol képzőművészek, dizájnerek számára adunk lehetőséget kéthetente, hogy bemutathassák munkáikat, közvetlen kapcsolatot alakíthassanak ki a látogatókkal. A kiállítási periódusokhoz szabadtéri koncertek, olykor könyvbemutatók kapcsolódnak. A zenehallgatás mellett italfogyasztásra is van mód, vagy egyszerűen csak meg lehet pihenni a kihelyezett bútorokon. Nagyon örülnénk, ha felfedeznék, és bátran használnák is vendégeink ezt az új közösségi pontot.Nyaron_is_pezseg_az_elet_a_MOM_Kultban2
  • Intézményük tavaly ünnepelte fennállása hetvenedik évfordulóját. Minek köszönhető a töretlen siker?
  • Ha működésünket töretlen sikernek látja, annak örülök. S ha valóban így van, a sok beletett energiában, munkában, kollégáim szakmaszeretetében, hivatástudatában keresném a választ.
  • Milyen terveik vannak még erre az évre?
  • Elsősorban inkább vágyaink vannak, amik végtelenül egyszerűek: folyamatosan üzemelhessünk, ne kelljen korlátozni a programokat, vagy ami a legrosszabb, ne kelljen leállni. Decemberig megtelt a rendezvénynaptárunk, optimisták, lelkesek vagyunk, továbbra is várjuk látogatóinkat!

Boussebaa Mimi

 

A MOM Kulturális Központ nyári programkínálatát a www.momkult.hu/programok oldalon lehet megtekinteni.