Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Három iskola a trónon

Hogyan lehet kedvet csinálni gyermekkorban a sporthoz? Az egyik hatékony motiváció az olyan verseny, amiben nem csak az számít, hogy ki a legügyesebb, a leggyorsabb vagy a legerősebb. Ezt ismerte fel a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft., amely már sok év óta hirdeti meg a kerületi diáksportbajnokságot. Az egyes sportágakban elért eredményesség mellett az aktivitás is pontokat ér: ha egy iskola diákjai nagy létszámban indulnak el a viadalokon, vagy vesznek részt a szabadidős sporteseményeken, máris előnyre tehetnek szert a pontversenyben.

Legutóbb a 2019–2020-as oktatási évben hirdette meg a szervező a pontvadászatot, ám a koronavírus-járvány miatt márciusban felfüggesztette, a következő tanévben pedig nem lehetett megszervezni. Így a mostani tanévben tulajdonképpen a két évvel ezelőtti bajnokság folytatódott, az iskolák a 2020-ban megszerzett pontjaikat hozzáadhatták az idei teljesítményükhöz.

Nyolc sportágban – atlétika, floorball, labdarúgás, kosárlabda, röplabda, sakk, frizbi és dodgeball – folytak a küzdelmek. Összesen 32 versenyen 1773-an álltak rajhoz, egy diák több számban is indulhatott.

A legnépszerűbb vetélkedésnek az Anna-réten megtartott mezei futás bizonyult, amin általános iskolásoktól a középiskolásokig 564-en startoltak el. A csapatsportok közül a III. korcsoportos fiú-labdarúgótorna bizonyult a legsikeresebbnek, összesen 95 fő részvételével zajlottak a meccsek. A középiskolásoknál visszakerült a programba a 2019-ben bemutatkozó Ultimate Frisbee, amin – egyedüliként – vegyes csapatok szerepelhettek.

Újdonságot jelentett az alsósoknál az amerikai kidobós, vagyis a dodgeball, az első ilyen tornára hat iskola nevezett. A pontgyűjtő szabadidős versenyek közül a Hospice Nárcisz Futáson 532 óvodás és iskolás jelent meg, ők a nevezési díjuk révén több mint 215 ezer forinttal támogatták a Magyar Hospice Alapítvány működését. Ez a pénzösszeg 43 ápolási órának felel meg.

Nagyjából 150-en vettek részt a tájfutóversenyen a Normafánál, ahol a kisebbek játékos feladatot kaptak, a nagyoknak tájfutótérkép alapján kellett megtalálniuk nyolc pontot. Az „Előzd meg a fogaskerekűt!” elnevezésű hagyományos viadalon hét iskola választotta a túraszámot, közel 400 tanulóval és kísérőikkel. A 7 kilométeres tútvonal a Zugligeti Általános Iskolától vezetett a Széchenyi-hegyi célig, olyan gyönyörű pontokat érintve, mint például a Tündér-szikla.

Mindez tehát beleszámított a pontversenybe, amit az általános iskolák alsósai között a Testnevelési Egyetem (TE) Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium nyert meg az ELTE és a Pannonia Sacra iskola előtt. A következő kategóriában a Pannonia Sacra szerezte a legtöbb pontot, megelőzve a TE gyakorlóiskoláját és a Zugligeti Általános Iskolát. Az V–VI. korcsoportban a Városmajori Gimnázium végzett az élen, maga mögé utasítva a TE gyakorlóiskoláját és a Sashegyi Arany János iskolát.

-os