„Jeges! Itt a jegeees!”

Egyre melegebb napok köszöntenek ránk, ilyenkor mindig megnő a kereslet a hideg, jeges italokra a vendéglátóhelyeken. Ez így volt régen is, annyi különbséggel, hogy akkor még nem álltak rendelkezésre hűtőgépek. Az egyetlen igazi megoldást a jégvermek jelentették, azokhoz pedig jeget kellett szállítani. A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény új időszaki kiállításához kapcsolódva ezúttal a budai jégszállítás történetét mutatjuk be különböző beszámolók és régi újságcikkek segítségével.

Ma már természetes, hogy az italok és az ételek hűtőből vagy mélyhűtőből kerülnek elő, de régen jóval bonyolultabb volt a helyzet. Mivel a hűtők csak az 1930-as évektől kezdtek megjelenni, a víz és a romlandó áruk hidegen tartása komoly feladatot jelentett, és külön helyiséget igényelt. A Hegyvidéken számos nagyobb fogadó, vendéglő és villa is rendelkezett kisebb-nagyobb jégveremmel a becsesebb portékák tárolásához.
A jégvermek és a jégkamrák már a török időkben is sokszor a közjó érdekét szolgálták: „…jéggel hűtött ciszternákat állítottak fel, nyáron át pedig a város nyilvános jégverméből felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül ingyen jeget osztottak ki a lakosság között. Marsigli beszéli, hogy a várkapuk mellett külön jéggel hűtött víztartók állottak, melyből az utcán járó-kelő törökök, zsidók és keresztények egyaránt – ha megszomjaztak – ingyen kaptak jégbehűtött vizet.”Jeges_itt_a_jegees1Jégvermek nélkül nem lehetett megoldani a nagy háznépek élelmezését. Nem véletlen, hogy a lapok sok ilyen hely építéséről beszámoltak annak idején. Az Építési Ipar 1877. december 16-i számában azt olvashatjuk, hogy: „A zugligeti nyárilak részv. társaság, a »Fáczán«-hoz címzett telken jégvermet épít és kupolát állíttat fel (É. Schirmbrand Antal).”
Érdekesség, hogy számtalanszor írtak az újságok kigyulladó, leégett jégvermekről. A földbe ásott, téglával vagy kővel kirakott, szalmával bélelt széles gödör fölötti, gerendákból ácsolt építmény, az apró ajtóval, igencsak gyúlékony volt. Főleg akkor, ha a tetejét náddal vagy száraz ággal takarták le: „Ulrichshofer Lajos korcsmáros ma délután a Svábhegyen, a Költőutca 13. számú házában azzal foglalatoskodott, hogy az udvaron, a jégverem közelében rozsét égetett. A rozsétól tüzet fogott a jégvermet boritó száraz gally. A korcsmáros ijedten akarta a meggyulladt gallyakat szerte dobálni, miközben beleesett az égő rőzse közé és oly súlyos égett sebeket szenvedett, hogy be kellett vinni a Szent János-kórházba, a hol most a halállal vívódik.” (Budapesti Hírlap, 1911. március 17.)Jeges_itt_a_jegees2A jégvermeket a téli hónapokban leginkább a környező folyókról, tavakról vágott jégtömbökkel töltötték meg az emberek. Ha vastagra hízott a jég, akkor lehetett elkezdeni felvágni. Igen elterjedt tárolóhely volt, Budán, a Lánchíd közelében is állt egy, a Jégverem utca neve máig árulkodik erről.
Már az 1850-es években kezdeményezések indultak itthon, hogy legyenek jéggyárak és jégkészítőgépek. „Párisban föltalálták, hogy lehet igen rövid idő alatt jeget készíteni. Közelebb egy e célra készített géppel több száz jégárus jelenlétében kísérletet tettek, mi a legszebb sikert eredményezte. Ugyanis 20 perc alatt oly jeget nyertek, minőt eddig csak több órai igen fárasztó munka után lehetett előállítani.” (Vasárnapi Ujság, 1858 július 11.)Jeges_itt_a_jegees3Fontos volt a jég formája, hogy alkalmas legyen a tárolásra és a hordásra is. 1893-ban a Közetek című újságban „A jég vágásának és eltevésének legcélszerűbb módja” címmel így írtak: „A különböző iparágaknál, valamint a háztartásban is oly fontos szükségleteket fedező jég a különféle célokra akkor a legmegfelelőbb, ha tiszta, átlátszó s minden szennytől mentes. Miután a gömbalak után a kockaalak az, amely egyenlő köbtartalom mellett a legkisebb felülettel bír, elhelyeztetése szempontjából akkor lesz a jég beraktározása legalkalmasabb, minél vastagabb darabokban nyeretik az s minél inkább megközelítik azok a kockaalakot. A kockaalaknak betartása különben nemcsak az egyes jégtömböknél ajánlatos, hanem átviendő az az alkotandó konglomerátumra éppúgy, mint a jégkamra vagy raktárhelyiség belalakjára is. Azon követelménynek, lehetőleg kockaalakban fejteni a jeget, csak úgy fogunk eleget tehetni, ha azt négyszögletes darabokban fűrészeltetjük. Ily szabályos hasábokat azután könnyű egymás mellé szép szorosan elhelyezni, hogy minél kisebb hézagok forduljanak közöttük elő.”
Nemcsak az alakját szabályozták, hanem – mivel többen próbálkoztak jégelőállítással – azt is, hogy milyen jeget lehet használni. Íme, egy felhívás: „Minthogy a legújabb vizsgálatok kiderítették, hogy a székesfőváros területén forgalomba jövő jég legnagyobb része olyan vízből származik, mely az emberi szervezettel akár közvetlenül akár élelmi és élvezeti cikkek útján érintkezésbe jőve az egészségre ártalmassá válhatik, felhívom az összes élelmi és élvezeti cikket árusító kereskedőket, szatócsokat, vendéglő, kávéház, cukrászda tulajdonosokat, mészárosokat és henteseket, hogy tekintettel a közönségesen beszerzett jéghasználatából származható közegészségi ártalmakra szigorúan tartózkodjanak az élelmi és élvezeti cikkek olyforma behütésére, hogy azok a jéggel közvetlen érintkezésbe jussanak. Ha azonban üzletükben a melegebb évszak bekövetkeztével előreláthatólag elkerülhetetlenné fog válni a behütés oly módja, amelynél az élvezeti és élelmi cikkek közvetlen érintkezésbe jussanak a jéggel: utasíttatnak a különbeni törvényes következmények terhe mellett, hogy ily módon csupán oly jeget szabad használni a melynek tisztaságát és egészségre ártalmatlan voltát, hatósági bizonyítvánnyal is igazolni képesek. – Gyógycélokra hasonlóképen csak ily teljesen kifogástalan jeget szabad elárusítani. – Budapest, 1895. február hó 15-én. A II. kerületi elöljáróság, mint első fokú egészségügyi hatóság: Hermann Béla, elöljáró. Legcélszerűbb e hatósági rendelet folytán Staffenberger István jégtelepéről (Hajtsár-út) szerezni be a jégszükségletet, melynek egészséges és tiszta voltát szakemberek dicsérik.” (Buda és Vidéke, 1895. április 28.)
Természetesen a jegesekről és a jéggyárakról is számtalan hirdetés olvasható a korabeli lapokban. „A legegészségesebb jég, mint orvosi tekintélyek is ajánlanak Staffenberger István jege. Tiszta patak jég. A telep hol ez a kitűnő jég a melyet a legjobb szállodákba, éttermekbe és cukrászokhoz szállítanak a hajtsár-uton van s a jég itt rendelhető meg. Kocsijai pontosan szállítják itt Budán is a jeget.” (Buda és Vidéke, 1896. május 31.)Jeges_itt_a_jegees5A tűz mellett a jégvermek komoly „ellenségei” voltak a különböző rágcsálók és kisebb állatok, amelyek számtalanszor igyekeztek bejutni a kisebb éléskamrákba. „A svábhegyi villák egyikének virágágyai között egy rókát fogtak a napokban, mely jó idő óta dézsmálgatta a villa-tulajdonos jégvermében tartott ízletes falatokat. Végre is gyanítani kezdték a tolvajt s csapdákat tettek ki, melyek közül az egyikbe aztán csakugyan belekerült a libatolvaj és szép vörös bundájával fizette meg vakmerőségét.” (Vadász-Lap, 1897. november.)
A hatalmas jégvermekhez jegesemberek jártak, az egykori vízárusokhoz hasonlóan. Szorgosan jöttek-mentek Budán, kiemelten a hegyvidéki részeken, ahol a kirándulók miatt sok vendéglő volt. Természetesen ők is próbáltak ügyeskedni, a beszámolók szerint például sokszor használtak hibás vagy „megbuherált” mérleget.Jeges_itt_a_jegees6Sok tanulságos történet maradt fenn a jégszállításról az 1950-es évekből is. Az egyik ilyen arról szól, hogy milyen gyorsan elfogyott a jég: „Szombat reggel a XIII. kerületi Balzac-utcában a várva-várt, erőteljes férfihang végre felharsant és betöltötte az utcát: – Jegeeees ... Hosszasan, harsányan hangzott s az emberek, a környező három utca lakói, ki vödörrel, ki a vájdlingnak nevezett mosogatódézsával rohant a kocsi után. Lelkesülten. A kocsi két utcasarkot még futott, aztán megállt. A jegesember végig nézte a jégre áhítozókat s jóakaratúan megszólalt: – Kár szaladni, kartársak, kár szaladni... Jég az nincs... – Hogy-hogy nincs? Akkor miért kiabál? Miért bolondítja az embert? – A jég hét órakor elfogyott, de nekem végig kell kiabálnom az egész területet... Munkaidő az munkaidő. Jég helyett ezt a bölcsességet kapták a lakók. Ez is lehűtötte őket.” (Magyar Nemzet, 1954. június 27.)Jeges_itt_a_jegees4Egy másik történet arról, hogy miért volt fontos jóban lenne a jegessel: „Jeges! Itt a jegeees!... – kiáltja lent az udvaron egy sztentori hang. Fázósan megborzongunk. Odakünn nyolc fokot mutat a hőmérő, bent a szobában ismét tüzelő került a kályhákba. A jegesember árván ácsorog az udvar keramitkockáin, hiába vár kuncsaftra. Kinek kell ilyenkor jég? De íme, valakinek mégis kell. Krajcsovics néni totyog át az udvaron, karján rossz szatyor, ö az egyetlen jégvásárló. Szomszédom nevetve nézi s megkérdi: – Minek magának a jég ilyen hidegben, Krajcsovics néni? Az öregasszony ravaszkásan hunyorít, hangját lehalkítja: – Gondolni kell a jövőre is. Ez a jó ember nem felejti el, hogy én ilyenkor is vettem tőle. S majd a nyáron, amikor maguk sorba állnak jégért, nekem akkor is jut mindig.” (Esti Hírlap, 1959. április 24.)
A jegesemberek munkája igen nehéz volt, ennek ellenére jóval tovább űzték az ipart, mint a vízárusok. Míg az utóbbiak az 1890-es években, a vízhálózat kiépülése után egyre inkább eltűntek, jégtömböt cipelő embert még az 1970-es években is lehetett látni Budapesten.Jeges_itt_a_jegees7

Földváry Gergely