Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Lezajlott a bölcsődei felvétel

Komoly feladat elé állította a Hegyvidéki Önkormányzatot az idei bölcsődei felvétel, ugyanis a férőhelyeket meghaladó volt a jelentkezések száma. Végül sikerült megoldást találni, így valamennyi jogosan igénylő gyerek felvételt nyert valamelyik XII. kerületi intézménybe.

Az önkormányzati bölcsődei ellátás elsősorban azoknak a XII. kerületben élő gyerekeknek jár, akiknek nem megoldott a napközbeni felügyelete. Így azokat a hegyvidéki családokat kell előnyben részesíteni, amelyeknél az édesanya munkába állása miatt fontos a bölcsődei elhelyezés. Szintén jobb eséllyel „indultak” a felvételi eljáráson a többgyermekesek és a gyermeküket egyedül nevelő szülők – mondta el lapunknak dr. Varga-Kovács Emese, a polgármesteri hivatal népjóléti irodájának vezetője.
Mindezek ellenére sem volt egyszerű a döntés, hiszen a korábbiakhoz képest az idén sokkal nagyobb volt az igény a bölcsődei ellátásra. A meglévő 180 férőhelyre 210 gyerek jelentkezett, ezért azoknak a családoknak a jelentkezését, amelyek nem a XII. kerületben élnek, vagy amelyeknél megoldott a gyermek napközbeni felügyelete, az önkormányzat kénytelen volt elutasítani.
Ez szükséges volt ahhoz, hogy azokat a kerületi gyerekeket, akiknek mindkét szülője dolgozik, és indokolt volt a bölcsődei felvételi kérelem, fel lehessen venni valamelyik bölcsődébe. A hangsúly ezúttal a „valamelyiken” volt, ugyanis nem minden esetben lehetett az elsőnek megjelölt helyen biztosítani az ellátást.
„Igyekeztünk figyelembe venni a szülők igényeit, és összességében elmondható, hogy a lehetőségekhez képest mindenki megelégedéssel fogadta a végső döntést” – emelte ki Fonti Krisztina alpolgármester. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az önkormányzat évekkel ezelőtt előre gondolkodott, és több fejlesztést is végrehajtott az ellátórendszerében.
A Svábhegyi Bölcsőde 2019-ben 48 férőhellyel bővült európai uniós pályázati forrásból. A kerület 2021 őszén átvette a Művész úti Óvoda és Bölcsőde fenntartását, ami révén újabb 36 bölcsődei férőhely állt a kerületi családok rendelkezésére, és ez most különösen jól jött. Fonti Krisztina arról is szólt, hogy folyamatosan figyelik a születések számát, és ha úgy látják, hogy szükségessé válik a bölcsődei kapacitás bővítése, minden pályázati lehetőséget megragadnak a jogos igények kielégítése érdekében.
Azoknak sem kell végleg lemondaniuk a bölcsődei ellátásról, akiket most kénytelen volt elutasítani az önkormányzat. Szeptembertől az év közben megüresedő férőhelyekre jelentkezhetnek a szülők, azonban előtte érdemes érdeklődniük a lehetőségekről a népjóléti irodában. A kérelemnyomtatvány letölthető a www.hegyvidek.hu/szolgaltatasok/tamogatas-gondoskodas/bolcsodei-felvetel oldalról.
A bölcsődei elhelyezés mellett az önkormányzat más módon is igyekszik támogatni a kisgyermekes családokat. Kifejezetten nekik jelent segítséget a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás. Ezekről a www.hegyvidek.hu/szolgaltatasok/tamogatas-gondoskodas oldalon olvashatnak az érdeklődők.

mm.