Jókedv és kocsisor

A BKM Zrt. Hulladékgazdálkodási Divíziója – a volt FKF Zrt. – májusban sem kapcsolt veszélyeshulladék-gyűjtést a XII. kerületi lomtalanításhoz, ezért ismét a Hegyvidéki Önkormányzat zöld irodája szervezte meg ezt az akciót. A sikert nehéz lenne jobban szemléltetni mással, mint annak az idős néninek az esetével, aki egy nagyjából egydecis üvegben vitte el a használt sütőolaját a Csorna utcai parkolóba.
Ha valakit a rekkenő hőség sem tart vissza attól, hogy elsétáljon a gyűjtőhelyre, akkor biztosan megértette a környezet védelmének fontosságát és a szelektív hulladékgyűjtés lényegét. A néni lelkiismerete tiszta lehet, hiszen – a mennyiségtől függetlenül – talán erején felül fáradozott a jövő nemzedékeinek érdekében. Jó példaként említhető továbbá annak az igen nagy feltűnést keltő, kétüléses sportkocsinak a megjelenése is, amelynek a tulajdonosa egy kanna használt motorolajjal érkezett.Jokedv_es_kocsisorPersze a kiragadott esetek mellett köszönet illet mindenkit, aki a napsütéses szombat délelőttön közvetve lehetővé tette a veszélyes hulladékok szabályozott keretek között történő, szakszerű semlegesítését. Az érdeklődés időnként néhány autóból álló kocsisorokat is eredményezett, de szerencsére a lebonyolításban részt vevők segítőkészsége és általános jókedve gyorsan átragadt mindazokra, akik sokszor láthatóan mosolygós hangulatban távoztak hulladékuk leadása után.
Végeredményben 4500 kilogramm vegyes vegyszer (festékmaradék, növényvédő szer, fáradtolaj, sütőolaj stb.), 700 kilogramm – azaz közel száz darab – használt gumiabroncs és 5 tonna elektronikai hulladék gyűlt össze. Ezek a mennyiségek igazolják, hogy a lakossági gyűjtés fontos eszköz, amivel megelőzhető, hogy a veszélyes – és olykor értékes – hulladék a kommunális szemét közé kerüljön.

B.