Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Énekszóval köszöntötték fiatalok és idősek a természetet

Országos mozgalom indult a Normafáról, ahol a madarak és fák napja alkalmából első alkalommal szervezett dalos találkozót a Hegyvidéki Önkormányzat, valamint az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány. A város tetején 600-an, míg országszerte és a határon túl több mint 25 ezren köszöntötték énekszóval a természetet ugyanabban az időpontban.

„Legyen a mi ajándékunk az erdő felé a szívből jövő énekszó, köszönetképpen az éltető forrásvízért, a tiszta levegőért, a gyógyító növényekért” – így szólt az Énekelj az erdőben országos dalos találkozó felhívása, amelynek központi programját Pokorni Zoltán polgármester nyitotta meg a Normafánál. Felelevenítette, hogy gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter, Herman Ottó és az Országos Állatvédő Egyesület kezdeményezésére, 1906. április 27-én rendelte el a madarak és fák napja megtartását a népiskolákban. Alig néhány évvel később már több mint hatezer iskolában egymillió gyerek vett részt a rendezvényeken, amelyeken a növények, állatok védelmére és szeretetére nevelés állt a középpontban, faültetésekkel, verses-dalos természetjárással kiegészülve.Enekszoval_koszontottek_a_termeszetet1Pokorni Zoltán szerint napjainkban még nagyobb jelentősége van a környezetvédelemnek, annak, hogy „megtaláljuk az ember helyét a Földön, és harmóniában éljünk a természettel”. Ehhez járul hozzá az erdei dalos találkozó, „amire – a résztvevők lelkesedését és nagy számát látva – mindannyian büszkék lehetünk”. Kiváló az ötlet, nagyszerű a helyszín, így minden adott ahhoz, hogy egy újabb hagyomány induljon el a Normafáról – tette hozzá a polgármester.
Mielőtt felcsendült az énekszó, a szervezők egy fehér postagalambot engedtek útjára, hogy a természet védelme mellett a béke fontosságára is felhívják a figyelmet. Elsőként a Normafa-óvodások léptek a képzeletbeli színpadra az Anna-rét előtti füves területen. Őket követték a hegyvidéki óvodák és iskolák dalos palántái, míg az idősebb korosztályt a Hegyvidéki Kulturális Szalon Szupernagyi Népdalköre képviselte.
„A Zugligeti Általános Iskola erdőjáró táborával sokat kirándultunk a környéken tavaly, ráadásul a Normafa nagyszerű »énekes« hely, elég csak a névadásra gondolni, hiszen Bellini Norma című darabjának áriájáról nevezték el. Ez a két legfontosabb oka annak, hogy ide szerveztük a programot” – beszélt az előzményekről Szabó Miklós, az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány vezetője, aki arról is szólt, hogy a dalárdák éneke 1863-ban hangzott fel először Sopronban, a Dalos-hegyen. Ezt a százéves hagyományt elevenítették fel a soproni erdészek és az Árnika Erdei Iskola közreműködésével 1998-ban. Hat évvel később aztán a Hármashatár-hegyen is felzendült az ének az Erdő Ajándéka Erdei Iskola szervezésében. Az iskolai és osztálykórusok egyéni bemutatkozását közös ének, majd erdei élménynap követte minden év tavaszán, egészen 2019-ig.Enekszoval_koszontottek_a_termeszetet2„Mostantól immár a Normafánál folytatódhatnak a dalos találkozók, az ősfák között, olyan helyen, ahol két Mária-út is keresztezi egymást” – emelte ki az alapítvány vezetője, hozzátéve, hogy az ember általában elvesz a természettől, a dalos találkozókkal pedig ezt szeretnék a visszájára fordítani. Az énekszó ugyanis bizonyítottan jó hatással van a növényekre és az erdő valamennyi élőlényére.
A dallamokat ezúttal nemcsak a Normafa élővilága élvezhette, mivel a felhíváshoz csatlakozó 350 hazai intézmény révén az ország számos erdőjében, továbbá egy olasz, valamint három felvidéki és erdélyi helyszínen is felcsendült a kórusok éneke. Parkokban, erdőkben, arborétumban, vagy csak szabadban, a fák alatt szólt az ének, amiről a szervezők kérésére a résztvevők fotókat és videókat készítettek, majd feltöltötték a világhálóra, hogy ezzel buzdítsanak másokat is közös éneklésre.

sm.

További információk a programról: erdoajandeka.hu