Felragyoghatnak a hányatott sorsú művek

Az Antal–Lusztig-gyűjtemény mintegy ötezer műből áll, és már-már megkerülhetetlen a szakma számára. Debrecen városa 2017-ben vállalta, hogy e rendkívül gazdag kollekcióból közel két és fél ezer műtárgyat múzeumi szempontok szerint feldolgoztat, továbbá a Déri Múzeum gondozásában öt kötetből álló könyvsorozatot jelentet meg.

A Hegyvidék Galéria 2018-ban mutatta be az első kötetet, és egy évre rá rendezte meg az első kiállítást a gyűjtemény alkotásaiból. A mostani tárlat a könyvsorozat második kötetére koncentrál. A művészek – Barta Lajos, Fekete Nagy Béla, Gyarmathy Tihamér, Jakovits József, Lossonczy Ibolya, Marosán Gyula, Vajda Júlia, Zemplényi Magda – felvonultatott munkái jól reprezentálják az 1945 utáni magyar művészeti törekvések néhány vonulatát. A kiállítás különlegessége, hogy Jakovits József pár alkotását most láthatja először a nagyközönség.

A megnyitó előtt Nagy T. Katalin művészettörténészt, a tárlat kurátorát kérdeztük az előzményekről és az anyag válogatásának szempontjairól. A debreceni ügyvéddel, Antal Péterrel gyermekkorában anyai nagyapja, Lusztig Sámuel szerettette meg a művészetet, a műértés és a műgyűjtés rejtelmeit, az unoka pedig tiszteletből és hálából adta az Antal–Lusztig nevet a kollekciónak. Antal Péter az 1990-es évekig nem lépett a nyilvánosság elé, mígnem Nagy T. Katalin készített vele egy interjút a Műértő című folyóiratnak.

A Hegyvidék Galéria néhány éve került kapcsolatba a gyűjteménnyel, és Pokorni Zoltán polgármesterrel megegyezés született a megjelenő kötetek bemutatásáról, valamint kiállítások rendezéséről. A kurátor most a második kötetből választott ki a nyolc művészt, akik az Európai Iskola, az 1945–48 között Budapesten működő művészcsoport folytatói. (Az Európai Iskola műveiből jövőre nagyszabású tárlat nyílik majd Szentendrén.)

A század első felét az izmusok sokasága jellemezte kontinensünkön – mesélte a kurátor. Az akkori avantgárd szellemiségű magyar művészekre nagy hatással volt Kállai Ernő, akinek A természet rejtett arca című könyvére utal az új kiállítás címe: A művészet rejtett arcai.

Sokaknál konkrétan érződik, hogy művük ugyan nonfiguratív, de közel áll a természeti formákhoz. Az elmúlt évtizedben gyűjtői körben és a műtárgypiacon is megnőtt az érdeklődés az absztrakt iránt, divatosak a hatvanas évek e szellemben alkotó művészei. Előképeik munkái láthatók most itt, a Hegyvidék Galériában.

A művek nagy része a korai korszakot öleli fel, a 40-es évek második felét, 1949-ig, majd kiderül, hogy a zsdanovi elvek szigorítása után hogyan folytatták életművüket az alkotók. „Ezek csemegék – emelte ki Nagy T. Katalin. – Antal Péterről fontos megemlíteni, hogy nem becsüli le a rajzot és a grafikát, s ennek én külön örülök, mert ezek a szívügyeim.”

A Hegyvidék Galéria tervei között szerepel, hogy évről évre bemutatja a gyűjtemény egy-egy szeletét – mondta el lapunknak Kallós Judit, a galéria művészeti vezetője, aki a gyümölcsöző kapcsolat kezdeteiről is beszélt. Antal Péter rendszeresen ad kölcsön műveket a gyűjteményéből országos és nemzetközi kiállításokra. Megkerülhetetlen, mert olyan művészettörténeti értéket képviselő anyaga van, ami a közgyűjteményekével vetekszik, de legalábbis kiegészíti azt.

Antal Péterrel és Nagy T. Katalinnal 2018-ban vette fel a kapcsolatot a Hegyvidék Galéria, amely az Antal–Lusztig-gyűjteményt feldolgozó kötetek bemutatását tervezte, de azonnal felmerült, mennyire izgalmas lenne kiállítást rendezni. A kötetek és egyéb koncepciók, gondolatok mentén jöttek létre a tárlatok. Első alkalommal Németh Lajos művészettörténész legkedveltebb művészei – Kondor Béla, Schaár Erzsébet, Országh Lili – munkáiról kaphattunk képet, majd a Moholy-Nagy László-évfordulón az alkotó művei mellett kortárs reflexiók vonultak fel – ezeket azonban a pandémia miatt csak a közösségi oldalakon lehetett megtekinteni.

Kallós Judit szerint rendkívül érdekes, ahogyan kortárs alkotók visszanyúlnak korábbi korok művészeihez. A gyűjtemény több ezer alkotást foglal magában, és nagyon inspiratív munka különböző koncepciók, akár korszakok mentén feldolgozni és kiállításokon bemutatni ezeket.

A legújabb tárlatot, Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester köszöntőjét követően, Pataki Gábor művészettörténész, az ELKH Művészettörténeti Intézet munkatársa nyitotta meg. A politikai háttér felvázolása után azt elemezte, hogy a nonfiguratív művészek, későbbi elnevezésük szerint az Elvont Művészek Csoportja miért hagyta el még 1946-ban az Európai Iskolát. Több tényező játszhatott közre ebben, elsősorban felfogásbéli különbségek adódtak az iskola szellemi irányítói, Mezei Árpád, Pán Imre és Kállai Ernő között.

Kállai véleménye szerint ugyanis a 30-as, 40-es évek nonfiguratív művészete feltűnő összecsengéseket mutat nem csupán a mikro- és makrokozmosz, a sejtek, baktériumok, növényi és állati szövetek, valamint a csillagászati eszközökkel megfigyelhető objektumok között, hanem ezek a rejtett összefüggések egyúttal az egyéni és társadalmi psziché állapotát is tükrözik. Koncepcióját a ’47-ben megrendezett Új világkép című kiállítás tette a közönség számára is élményszerűvé. Nézeteit a fentebb már említett könyvében fejtette ki részletesen.

A csoport tagjainak az Európai Iskoláéhoz képest szorosabb összetartozását, együttműködését az is indokolja, hogy még a modern irányzatokon belül is meglehetősen mostoha sors jutott nekik a két háború közötti Magyarországon. Ezek után szinte meglepő a magabiztos, tudatos érettségük, műveik változatossága.

A kiállításon szereplő három szobrásznak, Lossonczy Ibolyának, Barta Lajosnak és Jakovits Józsefnek, ha lehet, még a festőkénél is nagyobb ellenszélben, jóval tradicionálisabb, konzervatívabb szakmai közegben kellett kivívniuk önállóságukat. Lossonczy gyengédségről, érzékenységről tanúskodó, letisztult formái, csavarodó alakzatai talán a kiállított anyag legharmonikusabb művei. Barta merész egyensúlyi helyzeteket bravúros és játékos módon modellező szobrai mellett láthatók Jakovits törzsi plasztikákat és egy archaikus mitológia elemeit ötvöző, leplezetlen erotikájú munkái.

Az egymással ölelkező formák ritmusával, az érzékletesen megjelenített mikro- és makrokozmosz ábrázolásával Gyarmathy Tihamér köteleződött el talán leginkább Kállai koncepciója mellett. A hegyvidéki kötődésű Fekete Nagy Béla festő- és grafikusművész – egyik fia a mai napig a Vöröskő utcában él – rajzai a legelvontabbak. Korábbi művei és a szintén itt szereplő viaszpasztelljei között jó másfél-két évtized telt el – ez idő alatt Fekete Nagy nem festett.

A csoport tagjai közül kit így, kit úgy tett tönkre a párt kíméletlen kultúrpolitikája. Legfeljebb titokban kísérleteztek a geometrikus vagy organikus formákkal. Nem véletlen, hogy többen – Barta, Jakovits, Marosán, később Vajda is – külföldre távoztak. A csoport megszűnt, tagjainak művészete pedig sokáig félárnyékba került. Reméljük, hogy Antal Péter áldozatos gyűjtőtevékenysége és Nagy T. Katalin kurátori munkája nyomán újra felragyoghatnak a hányatott sorsú művek.

*

A nagyszabású kiállítást kísérő rendezvények sorában az első május 19-én 18 órától lesz. A második és a harmadik kötetet bemutatva Nagy T. Katalin beszélget Antal Péterrel és a könyvekben szereplő tanulmányok szerzőivel. Május 27-én a Hegyvidék Galéria tárlatvezetéssel kapcsolódik a Műtárgyak Éjszakájához. Június 2-án zenés tárlatvezetés következik Kertész Endre csellóművész közreműködésével.

Mindemellett múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervez a galéria családoknak, hegyvidéki óvodai és iskolai csoportoknak, és folytatódnak az egyéb programok, sorozatok is. Május 26-án Pusztulás és művészet, avagy a destrukció mint alkotói eljárás címmel Nagy T. Katalin, míg június 7-én a Testbeszéd című interaktív művészeti-pszichológiai előadás-sorozat keretében Katona Júlia művészettörténész tart előadást. Gyimesi Péter Egyetemes Művészettörténeti Szabadegyeteme a pandémia miatt szakadt félbe, a befejező két rész témája a 20. század második fele és a kortárs művészet lesz június 9-én és 23-án.

Szepesi Dóra

A művészet rejtett arcai 1947–49 című kiállítás június 11-ig látható a Hegyvidék Galériában (XII., Királyhágó tér 10.).