Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Diákok a Földért

Április 22-e a Föld napja, ebből az alkalomból világszerte különböző programokat szerveznek, hogy így hívják fel a figyelmet bolygónk megóvására. Erre tettek javaslatokat a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba járó gyerekek is rajzokon, molinókon, rövid írásokban és modelleken.
Az iskola földszinti folyosóján a „Hulladékművészet” pályázatra készült munkák kaptak helyet. Ötletes megoldások születtek, amelyekből kitűnt, hogy a háztartási szemét egy része otthoni körülmények között is hasznosítható. Nem kell hozzá más, mint egy kis fantázia és persze elhatározás.
Szintén itt kaptak helyet a Föld állapotáról szóló feliratok. Kiderült, hogy világviszonylatban legalább egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye. S hogy mit tehetünk a környezetünk védelméért? A diákok szerint szigeteljük le a házainkat, közlekedjünk közösen, éljünk műanyagok nélkül, és mindenben válasszuk a természetbarát megoldásokat.
Arról, hogy mindez miért annyira fontos, Erdős László tartott online előadást a 11. és 12. osztályos biológia-, földrajzfakultációkra járó tanulóknak. A Szegedi Tudományegyetem biológusa a természetvédelem aktuális problémáiról beszélt, de a játék sem hiányozhatott: a felsősök ötfős csapatai egy keresős feladatot kaptak, amiben írószerszám mellett a telefonjukra is szükség volt.Diakok_a_Foldert1Az alsósok meghallgatták a Föld dalát, puzzle-t raktak össze, játékos kvízben bővítették ismereteiket a környezetvédelemről, valamint rajzversenyen vettek részt. Az alkotások a fenntarthatóság jegyében csomagolópapírra készültek. Volt még totó, blockposterkészítés, online feladat, valamint a Földet kiadó élőkép, amelyhez mindenki előre megadott színű, zöld, kék, barna, fehér ruhát vett fel.
A természet tiszteletére nevelő programok közé tartozik az Aranyban a növények termesztése, amiben élen járnak a 3. a osztályosok. A diákok a „Búzától a kenyérig” tananyagot követik, és ehhez kapcsolódva a Föld napján zöldségeket, fűszereket ültettek az iskolakertben.
„Eredetileg búzát szerettünk volna vetni, és végigvezetni a gyerekeket egészen addig, amíg a gabonából pékáru lesz, de sajnos későn épült meg az első magaságyás, így kicsúsztunk a vetési időszakból. Helyette tulipánokat ültettünk ide, ezek szépen fejlődnek. Ezért most kicsit fordítva közelítjük meg a témát, és visszafalé vesszük át a folyamatot” – mondta Gáspár Anna osztályfőnök.
Időközben szülői segítséggel újabb három magaságyás létesült, amibe közösen ültettek epret, borsmentát, citromfüvet, oregánót, rozmaringot és más fűszereket, dughagymát, retket. „A gyerekek gondozzák a növényeket, figyelik, hogyan fejlődnek – folytatta a pedagógus. – Közben megtapasztalják, mi minden történik, mennyi munkával jár, amíg az ételek az asztalra kerülnek.”Diakok_a_Foldert2

-os