Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Egy világcsavargó jazzénekes a Nyitott Műhelyben

Nagy örömet okozhat egy előre meghirdetett zenei program, azonban talán még erősebb az élmény, amikor váratlan meglepetésként egy spontán létrejövő koncert szem- és fültanúi lehetünk. Ez utóbbi történt néhány napja is.

Minden jazzbarát ismeri Ella Fitzgerald énekesnő és Ray Brown bőgős nevét. Fitzgerald méltán kiérdemelt „First Lady of Song” titulusa arra is utalt, hogy a jazzkörökön túli, sokkal szélesebb népszerűség övezte őt, éppúgy, mint Frank Sinatrát, vagy Louis Armstrongot. Ray Brown pedig az Oscar Peterson Trió tagjaként vált világhírűvé.

Ők hosszú időn át házastársak voltak, és az énekesnő nővérének árván maradó fiát nemcsak adoptálták, de a fiú felvette nevelőapja jól csengő, közismert nevét is. Az 1949-ben született Ray Brown Jr. tízévesen került nevelőszüleihez, és bizony már csak tinédzserkori ellenállása révén is gyakran szembeszállt névadójával, aki szigorú, fegyelmet követelő ember volt. Ella mama, az „édes mostoha”, persze, lágyszívű, igazi anya igyekezett lenni, de nem nehéz elképzelni, mennyi ideje volt erre…

A hatvanas években, a rock előretörése következtében, egyébként sem tűnt vonzónak az ifjú Ray számára a jazz műfaj és a hangszeres képzés. Végül azonban győzött a „vér szava”, s Ray Brown Jr. ismert jazz- és bluesénekes lett, sokat turnézott a világ minden részén, és a hadügyminisztérium megbízásából szórakoztatta az amerikai katonákat Koreától a Csendes-óceánban fekvő Guamig. Saját bevallása szerint is imád utazni.

De hogyan került áprilisban Budapestre? Korábban dolgozott olyan luxushajókon, amiken különböző helyszíneken egyidejűleg akár négyféle élő zene is szólt. Egy ilyen hajón ismerte meg ukrán feleségét, Natalját, aki csellistaként klasszikus zenét játszott. Szerelem, letelepedés Kijevtől délkeletre – ám a jelenleg is zajló háború éppen azt a területet sújtotta leginkább. Ezért biztonságos helyet kerestek, ahol bevárhatják Natalja beutazási vízumának megérkezését az amerikai nagykövetség segítségével – ez a hely lett a magyar főváros.

„Jazzéhségük” miatt több klubba is benéztek itthon, így ismerkedtek meg a hazai jazzélet egyik vezető képviselőjével, a kiváló gitárossal, Juhász Gáborral, aki triójával éppen az Opus Jazzklubban játszott. A többi már (jazz)történelem…

Nem volt könnyű koncertezési lehetőséget találniuk, hiszen Budapest pezsgő jazzéletében akár hónapokra előre is foglaltak a fellépőhelyek. Mégis sikerült megszervezni, hogy húsvéthétfőn a Hálóban, egy héttel később pedig a Ráth György utcai Nyitott Műhelyben, a Hegyvidék egyik fontos művészeti központjában álljanak pódiumra.

Ez utóbbi intézmény – nevéhez híven – mindenkit szívesen fogad, nyitott a legkülönfélébb produkciók előtt. Finta László áldozatkész munkabírással tartja életben ezt a kis kulturális szigetet. Számtalan emlékezetes jazzkoncert helyszíne is volt már a klub, a hazai és külföldi jazzelit képviselőivel találkozhattunk, Tony Lakatostól Tommy Vigig, de itt zajlott a Balázs Elemér Group Régizene című albumának bemutatója is a világhírű katalán szopránénekesnő, Núria Rial közreműködésével.Egy_vilagcsavargo_jazzenekes1

Már jóval a kezdés előtt megtelt a Nyitott Műhely, de azért minden érkezőnek jutott hely. Az énekest Juhász Gábor triója kísérte, Kovács Zoltán bőgőssel és Jeszenszky György dobossal, a fehér pianínó mellett pedig külföldi vendégművész ült: az ugyancsak egy jam session alkalmával megismert Jevgenyij Ponomarjov Szentpétervárról.

A koncertindító szám Herbie Hancock népszerű darabja, a karibi ritmusú Cantaloupe Island azonnal meg is alapozta az est hangulatát. A pop-jazz gyöngyszem után a nagy amerikai daloskönyv igazi sztenderdje, Harry Warrentől a There Will Never Be Another You következett. Már ebben is megcsodálhattuk az amerikai vendég olykor érces, máskor lágy, lírai hangját, ami még szebben szólt Gershwin ’S Wonderful című közismert dalában, nem is beszélve a Count Basie zenekar és Joe Williams énekes az egész műfaj ars poeticáját kifejező Everyday I Have the Blues szerzeményéről.

A következő melódia még inkább lehetőséget adott arra, hogy Brown megmutassa énekesi kvalitásait: Leon Russel This Masquerade című balladáját csak zongorakísérettel interpretálta. A lendületes rhythm & blues High Heal Sneakers oldotta a lírai hangulatot, majd a hazai jazzénekesek által is kedvelt Route 66, az est leggyorsabb tempójú száma zárta az „első félidőt”.

A szünetben, éppúgy, mint a koncert előtt – a klub hagyományainak megfelelően – régi barátok és új ismerősök csevegtek, borozgattak egymással, de bátran megszólíthatták az előadókat is. Beszélgethettek az énekessel, a feleségével és a zongoristával, kérhettek aláírást (akár a „Foglalt” feliratú papírlap hátuljára is…).Egy_vilagcsavargo_jazzenekes2

Ha lehet, még forróbb hangulatban folytatódott a különleges koncert. Először egy remek brazil bossa nova, a Mas que Nada hangzott el, majd az „alapozás” után visszatértek a klasszikus amerikai sztenderdek világába az It Had to Be You előadásával. Ahogy korábban a Masquerade az énekesnek, úgy Juhász Gábornak a szólóban, kíséret nélkül előadott Kék nefelejcs teremtett alkalmat tudása megcsillogtatására.

Ismét sztenderd következett, de sajátos módon a This Can’t Be Love szambaritmusban csendült fel, majd meglepetésre a Flintstone család, azaz a Frédi és Béni tévésorozat főcímdala, ami a Hálóban nem hangzott el. Nagy derültséget váltott ki, amikor a végén Ray Brown Jr. elkiáltotta magát: Vilma!

Újabb sztenderd jött, Gershwintől a How Long Has This Been Going On? Egy ízig-vérig afro-amerikai ihletésű blues, a Stormy Monday zárta volna a programot, hiszen már elmúlt 10 óra, a Nyitott Műhely pedig egy emeletes lakóházban üzemel. Azért a nem szűnő vastaps hatására a zenészek még előadták Horace Silver édesapjának dedikált, fülbemászó, Song for My Father című számát. Utána már csak további baráti beszélgetésre, majd a lassú búcsúzkodásra maradt idő.

Ez a koncert is bizonyította, hogy ennek a műfajnak az igazi közege a kisebb klub, és hogy semmi sem pótolja az élő előadás intimitását, amikor közvetlen közelről lehetünk tanúi a jazz spontaneitásának, az improvizáció születésének. Érdemes odafigyelni a Hegyvidék széles körű jazzkínálatára!

Márton Attila