Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Meg_tobb_csalad_kap_tamogatast

Még több család kap támogatást

Nagymértékben visszaesett a vagyon elleni bűncselekmények száma – erről az örvendetes hírről is beszélt a XII. kerületi rendőrkapitányság vezetője az áprilisi önkormányzati testületi ülésen. A képviselők egyebek mellett a pénzbeli és természetbeni ellátások jogosultsági összeghatárának újabb emeléséről is döntöttek.

A XII. kerületi rendőrkapitányság elmúlt évi eredményeiről számolt be Sztanyó István rendőr alezredes az önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén. A kapitányságvezető elmondta, hogy a regisztrált bűncselekmények száma tavaly, 2020-hoz képest, 903-ról 656-ra, azaz 27,35%-kal csökkent. Ezzel együtt tartani tudták a nyomozáseredményességi mutató jó szintjét, ami 2020-ban 62,7%, 2021-ben 62,3% volt.

A lopások száma 283-ról 182-re esett vissza, ezek közül a lakásbetörések száma 47-ről 25-re, a gépjárműfeltöréseké 18-ról 15-re apadt. Egyetlen személygépkocsi-lopás történt tavaly. 2020-ban és 2021-ben mindössze három-három rablás fordult elő, és mindegyik ügyben sikeresen zárult a nyomozás. A garázdaságok száma kismértékben emelkedett (22-ről 26-ra), és sajnos ugyanez mondható el a testi sértésekről, valamint a súlyos testi sértésekről is (22-ről 26-ra, valamint 17-ről 23-ra). Ez utóbbi ügyek esetében ugyanakkor a nyomozáseredményességi mutató rendkívül magas, 95% feletti.

A folyamatos közterületi jelenlétnek is köszönhető, hogy az elfogások száma 335-ről 403-ra, ezek közül pedig a tettenéréseké 288-ról 358-ra emelkedett. A rendőrkapitány kitért rá, hogy egyre gyakrabban kapnak feljelentést az online térben megvalósuló bűncselekményekről.

A XII. kerületben tavaly 442 közlekedési baleset történt, ami 10,2%-kal több 2020-hoz képest. A személyi sérüléssel járó balesetek száma ugyanakkor jelentősen csökkent, 92-ről 55-re. Egy halálos baleset történt tavaly, a Krisztina körúton, amikor autó elé lépett egy gyalogos. Sztanyó István arról is beszélt, hogy az önkormányzat támogatásával 78 kiválóan teljesítő kollégát tudtak jutalmazni, továbbá négy fiatal rendőrnek biztosítottak lakhatási lehetőséget az Alkotás utcai fecskeházban.

Pokorni Zoltán polgármester megjegyezte, hogy számos panasz érkezett hozzá a Gesztenyés kertben folyamatosan demonstráló társaság miatt. Az alezredes válaszából kiderült, hogy a gyülekezési jog hatálya alá tartozó gyűlést a budapesti rendőrfőkapitány tilthatja meg abban az esetben, ha a jogszabályban megfogalmazott kirívó szabálytalanságokat tapasztalnak – ez azonban az eddigi ellenőrzéseik során nem történt meg. A „jurtás” csapat engedélyt kapott a demonstráció folytatására, azzal a korlátozással, hogy az önkormányzat által bejelentett rendezvények időszakára vissza kell állítaniuk az eredeti állapotokat a parkban.

Ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők a rendőrkapitányság beszámolóját, akárcsak Fonti Krisztina alpolgármester előterjesztését, ami alapján megemelkedik a pénzbeli és természetbeni ellátások jogosultsági összeghatára. Mivel az élelmiszerek, iparcikkek, szolgáltatások rendkívüli áremelkedése jelentős terhet ró a családokra, jövedelmük egyre nagyobb hányadát kell létfenntartásra fordítaniuk, szükségessé vált a támogatotti kör kiszélesítése. Így a 2022. január 1-jén 99 800 forintról 104 700 forintra emelt jogosultsági összeghatárt további 7 százalékkal növelte az önkormányzat: 2022. május 1-jétől 112 000 forintra.

A képviselő-testület kezdeményezte, hogy az Eötvös úton, a gyermekvasút Normafa megállóhelyénél található, állami tulajdonú – a MÁV Zrt. vagyonkezelésében lévő – ingatlan parkolóként használt része kerüljön ingyenesen az önkormányzat tulajdonába. Hozzájárulását adta továbbá ahhoz, hogy a Svábhegyi Református Egyházközség – amely 1999-ben 50 évre ingyenes használatba kapta a Felhő utca 10. szám alatti ingatlant – bejegyezhesse tulajdonjogát az általa felépített templom és parókia épületére.

A Csörsz utcai sportközpontot, a mellett lévő három sportpályát, valamint a Jagelló úti parkoló egy részét üzemeltető önkormányzati cég, a MOM Sport Kft. 2023 februárjában lejáró bérleti szerződését további 15 évre meghosszabbította a testület. A bérleti díj a megállapodás szerint minden évben a KSH által előző évre megállapított fogyasztói árindex mértékével növekszik.

Az önkormányzat hozzájárulásával emléktáblát kaphat a Magyar Királyi Honvéd Légierő egyik legeredményesebb pilótája, a kommunista diktatúra idején összeesküvés koholt vádjával halálra ítélt és kivégzett Tóth Lajos (1922–1951) vadászpilóta a Magyar jakobinusok tere 1. szám alatt, ahol egykor élt. Winkler Dezső (1901–1985) Kossuth-díjas gépészmérnök, a Rába Botond katonai tehergépkocsi főkonstruktőre, a Járműfejlesztési Intézet alapítója emlékét szintén tábla idézi majd egykori lakóháza, a Városmajor utca 26/c számú épület falán.

A testületi ülés végén a Böszörményi úti irodaházak bontásával kapcsolatos kérdésekre adott válaszokat Orbán Imre, a BBSZ Ingatlan 2022 Kft. ügyvezetője.

n.