Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bíborosi áldás a Szent László Közösségi Házon

Három évvel ezelőtt tették le az Istenhegyi Szent László-plébánia közösségi házának alapkövét, és a koronavírus-járvány miatti lezárások ellenére mostanra el is készült a kétszintes, összesen 600 négyzetméteres létesítmény a Diana utcai parkban. Az épületet Erdő Péter bíboros áldotta meg. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János korábbi köztársasági elnök, Kásler Miklós, aki 2018–2022 között az emberi erőforrások minisztere volt, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Kormányzati támogatással 1500 lelkészség, közösségi ház épült, vagy újult meg az utóbbi években a Kárpát-medencében. Budán a Felső-Krisztinavárosban, az egyetemi lelkészségen, Pasaréten, a cisztercieknél és a szaléziaknál történt olyan hasonló beruházás, mint most Istenhegyen, ahol elkészült a Szent László Közösségi Ház. Az ünnepélyes megnyitó szentmisével vette kezdetét, amelyet Erdő Péter bíboros mutatott be az Istenhegyi Szent László-plébánián. Az új épületnél Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott köszöntőt.Biborosi_aldas1Mint kiemelte, „2010-ben gazdasági és erkölcsi rombolás közepette vette át a kormány az ország irányítását, és a morális káoszon az egyházakkal összefogva sikerült túllépni”. Ennek eredménye, hogy mára megduplázódott az egyházi óvodákba és iskolákba járó gyerekek száma, a rászorulók jelentős részével egyházi szociális, segítőintézmények foglalkoznak, az abortuszok száma a felére csökkent – sorolta az eredményeket a politikus.
Arról is szólt, hogy tizenkét éve nem gondolták, milyen pusztítást hoz a társadalmainkat támadó agresszív ideológia. Erről beszélt tavaly a Magyarországra látogató Ferenc pápa is: „El kell menni egészen a misztikáig, meg kell keresni Európa gyökereit, és tovább kell vinni azokat. Igaz, bizonyos érdekek – talán nem európai érdekek – megpróbálják az Európai Uniót ideológiai gyarmatosításra használni, és ez elfogadhatatlan” – idézte az egyházfő szavait az államtitkár, hangsúlyozva, hogy előre kell haladni, és erősíteni Európa gyökereit, a krisztusi tanítást követve.Biborosi_aldas2Kocsis István plébános arra hívta fel a figyelmet, hogy az új épület és annak környezete az állam segítsége mellett a helyi közösség összefogásával valósulhatott meg. Külön is megemlítette Taraczky Dániel nevét: az építész munkáját dicséri az óvoda, a közösségi ház és a templomhoz vezető keresztút is. Ez utóbbi stációit, a szobrokkal, a hívek adományaiból sikerült kialakítani. „Az épületegyüttes tökéletesen ide illik, olyan, mintha mindig is itt lett volna. Egységet és harmóniát sugároz” – szögezte le István atya.
A Szent László Közösségi Ház 150 fős nagyterme kulturális, szakrális programoknak ad otthont, de esküvők helyszíne is lehet. Egy kisebb helyiség áll a hittanosok rendelkezésére, a raktár pedig elengedhetetlen a karitásztevékenységhez. Az épület fedett átjárója szintén közösségi helyszín, miként az lesz a Padre Pio kávézó is, amely a szándékok szerint találkozóhelyként funkcionál majd – mondta el a templom plébánosa.Biborosi_aldas3Erdő Péter bíboros mindezt azzal egészítette ki, hogy a keresztény közösség sohasem volt kizárólag liturgikus, a mindennapi életben is összetartó, igényli a világi összejöveteleket. Sokáig hiányoztak azonban a találkozási pontok, ezért annyira fontos az istenhegyi közösségi ház, amelyben a hívek mostantól együtt ünnepelhetnek, vehetnek részt kulturális és közéleti programokon. Mostanra szinte minden nagyobb plébánián megvalósult a régi törekvés, közösségi termek és házak jöttek létre, amelyek a hitnek és a szeretetnek, Krisztus békéjének otthonai. Ehhez olyan vezetők kellenek – fogalmazott a bíboros –, akik a közösségeket egybe tudják gyűjteni, hogy a találkozás ne csupán kellemes időtöltés legyen, hanem a hit és a krisztusi szeretet megerősítése és elmélyítése.

sm.