Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„A tartozom valahová érzésnek óriási ereje van”

„A cél az, hogy a probléma felismerése után mindennap tegyenek magukért a betegek, tartsanak szüneteket, fókuszáljanak azokra a dolgokra, amik lelkileg jót tesznek nekik. A gyógyulás ugyanis nem csak az orvosokon múlik” – szögezte le Bezzeg Dobrotka Katinka. Az Országos Gerincgyógyászati Központ pszichológusát a gerincbetegek pszichés megpróbáltatásairól és a hamarosan induló pszichoterápiás csoportról kérdeztük, valamint sok más mellett arra is kíváncsiak voltunk, igaz-e a mondás, ami szerint a lélek nemcsak megbetegítheti, hanem gyógyíthatja is a testet.

  • Az Országos Gerincgyógyászati Központ komoly fejlődésen megy keresztül. Néhány hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy elindult a megújult gyermekkori gerincbetegségek teljes spektrumát felölelő programjuk, most pedig arról értesültünk, hogy a gerincbetegek számára szerveznek pszichoterápiás csoportot. Mesélne a részletekről?
  • Az intézményünkben több mint húsz éve működik pszichológiai ambulancia, amely az elmúlt időszakban sokat fejlődött – felismertük, hogy nagy igény van a lelki segítségnyújtásra. A gerincbetegség ugyanis olyan degeneratív testi elváltozás, ami krónikussá válhat, ezért beárnyékolhatja a páciensek mindennapjait, különösen akkor, ha fájdalmat is okoz. A mi feladatunk a betegek lelki támogatása. Miután dr. Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ korábbi főigazgatója is támogatta a pszichológiai ellátás bevezetését, így a szakirodalmi kutatások után megvalósítottuk az ötleteket.A_tartozom_valahova_erzesnek_oriasi_ereje_van2
  • Sokan tartanak a gerincműtéttől. Ha jól tudom, ez elég rizikós beavatkozás…
  • Így van! A betegeknek nem mondhatjuk azt, hogy teljesen rutinműtétekről van szó, ugyanakkor orvosaink ma már olyan fejlett technológiával dolgoznak, ami jóval biztonságosabb, mint a korábbi módszerek. Ennek ellenére sokan félnek a műtéttől. Igény és szűrés alapján ezért is szoktuk megvizsgálni a szorongás mértékét. Természetes, hogy a műtét előtti izgalomérzés, de bizonyos esetekben ez olyan mértékű lehet, hogy az már a páciens gyógyulását befolyásolhatja.
  • Mire gondol pontosan?
  • A hangulati labilitás vagy az erős szorongás többféle úton hat a felépülés folyamatára és a hosszú távú állapotjavulásra. Például egy erős szorongásos állapotban nehezebb mobilizálódni a műtét után, vagyis fokozottabb lehet a mozgástól való félelem. A fájdalom megélésére szintén hatással van a pszichés állapotunk. Ez összetett biológiai, pszichológiai és viselkedési folyamatok egyvelege, amelyekről a kutatásoknak köszönhetően egyre többet ismerhetünk meg.
  • Említette, hogy komoly kutatómunkát végeztek. Milyen jól bevált módszerekkel segítik majd a gerincbetegeket?
  • A műtét előtt és után is van lehetőség kapcsolatba lépni velünk. Előfordul, hogy az otthoni rehabilitáció idején is tartjuk a kapcsolatot a pácienssel. Visszajárhat hozzánk, és közösen tudunk gondolkodni arról, hogy mi segítené a minél hatékonyabb és nyugodtabb felépülését. Nagy hangsúlyt helyezünk a prevencióra, igyekszünk edukálni a betegeket, és relaxációs csoportot is indítottunk – ez a járványhelyzet miatt egyelőre szünetel, ugyanakkor egyénileg továbbra is fogjuk pácienseink kezét. Az autogén tréningrelaxáció hasznos módszer lehet az izmok ellazítására és a stresszel való hatékonyabb megküzdésre. Vannak olyan betegeink is, akiknek nincs szükségük műtétre, nincs morfológiai elváltozás, de túlterheltek, feszültek, ami hatással van a testi állapotukra. A programjaink között a fájdalomkezelésnek is fontos szerepe van.
  • Kiket várnak a hamarosan induló pszichoterápiás csoportba?
  • Olyan betegek számára hozzuk létre ezt, akik gerincbetegséggel, fájdalommal küzdenek – ez ugyanis sokszor érzelmi teherrel jár együtt, ami a társas kapcsolatokra is hatással van. A csoportban beszélgetünk a problémákról, együtt gondolkodunk, megpróbáljuk megfejteni, milyen külső és belső tényezők erősítik, vagy éppen enyhítik a fájdalmat. Az elsődleges célunk a közösségépítés és persze az összefüggések mélyebb megértése. Azokat is várjuk, akiknél már kialakultak a fizikai panaszok, például derék- vagy nyaki fájdalmak.
  • A gerincbetegek a fájdalom ellenére is teljes életet élhetnek?
  • A fő cél természetesen intézetünkben is a fájdalmas állapotok megszüntetése, enyhítése. Előállhat azonban, hogy a fájdalom krónikussá válik, és ilyenkor nem elegendő a szakszerű orvosi ellátás, hanem több oldalról kell beavatkozni. A gyógytorna, a mindennapos aktivitás, vagy éppen a pszichés állapot megvizsgálása elengedhetetlen ezekben az esetekben. Fontos, hogy mindennap tegyenek magukért a betegek, tartsanak szüneteket, fókuszáljanak azokra a dolgokra, amik lelkileg jót tesznek nekik. A csoportban is lesz lehetőség körbejárni ezeket a témákat. A gyógyulás ugyanis nem csak az orvosokon múlik.
  • Igaz a mondás, ami szerint a lélek nemcsak megbetegíteni, hanem gyógyítani is tudja a testet?
  • Abszolút! Ha eleve van egy alapfájdalma az illetőnek, akkor a pszichés terhek tovább fokozhatják azt. Mindez fordítva is igaz: ha pszichésen nincs túlterhelve valaki, akkor a gyógyulás is könnyebben megy. A különféle pszichoterápiás módszerek bizonyítottan hatékonyak tudnak lenni a krónikus fájdalmak multidiszciplináris kezelésében.
  • Mit várnak az új programtól?
  • Elsősorban a csoportkohézió élményét. A tagok számára reményt adhatnak a sikertörténetek, és nem érzik magukat egyedül a problémájukkal, hiszen láthatják, hogy sokan mások is hasonló gondokkal küzdenek. A közösségben lehetőség lesz a tapasztalatok megosztására, a közös, segítő technikák kifejlesztésére, elsajátítására. A „tartozom valahová” érzésnek óriási ereje van. Itt megtanulhatják kimondani és kifejezni a problémáikat. Teret kapnak arra, hogy felismerjék, a kapcsolataikban való történések hogyan hatnak rájuk testileg, lelkileg.A_tartozom_valahova_erzesnek_oriasi_ereje_van1
  • Hol és hogyan jelentkezhetnek az érdeklődők?
  • A csoportterápia keddenként 13.30 és 15.00 óra között lesz, jelentkezni egy rövid motivációs levéllel lehet kollégámnál, Bolczár Szabolcsnál, a szabolcs.bolczar@bhc.hu e-mail-címen. Fontos megemlíteni azt is, hogy januártól a pszichológiai ambulancia mellett pszichiáter szakorvos is dolgozik nálunk, dr. Gugán Enikőhöz is be lehet jelentkezni járóbeteg-ellátás keretében.
  • A gyerekek és szüleik számára sem lehet könnyű szembenézni a gerincbetegséggel járó kihívásokkal. Vannak olyan speciális pszichológiai programjaik, amikkel őket segítik?
  • A műtét előtt a családdal együtt átbeszéljük a részleteket, hiszen a gyermek érzelmi stabilitása a szülőktől is függ. A kicsiknek rendszerint bemutatjuk az orvosi eszközöket, de ügyelünk arra, hogy ne terheljük túl őket. Mesélünk az intenzív osztályról, a gyógytornáról, a felépülési időszakról. Így lesz elképzelésük arról, hogy mi vár rájuk. A szülőknek felkészítő anyagokat is szoktunk adni, amiket otthon elolvashatnak, a kórházban pedig konzultálni tudnak az őket érdeklő kérdésekről. Bizonyos esetekben a műtét után is támogatjuk a gyerekeket – főleg akkor, ha segítségre van szükségük, például a megváltozott testképük elfogadásához. Gerincferdülés után nem könnyű hozzászokni ahhoz, hogy most már egyenes a hát, ez a személyiségre is kihathat.

Boussebaa Mimi