Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az online térben is megmaradtak a társas kapcsolatok

A koronavírus-járvány előtt is fontos volt, ám a pandémia idején még inkább felértékelődött a munkájuk. Az ÉKC, Új Szent János Kórház és Szakrendelő 2018 óta működő Egészségfejlesztési Irodájának pszichológusai, gyógytornászai, terapeutái a testi és a lelki jóllétünket hivatottak megőrizni, javítani – és az elmúlt két esztendőben erre nagy szüksége volt mindenkinek. Még az itt dolgozóknak is, akik a bezártságban sem akarták egyedül hagyni a hozzájuk forduló embereket. Inkább segítségül hívták a 21. századi technológiát, aminek az alkalmazása a járvány enyhülésének szakaszaiban is megmaradt.

A pandémia új kihívások elé állított mindenkit. Átalakítottuk az életünket, megváltoztattuk a munkakörülményeinket, a szokásainkat, az egymáshoz való viszonyainkat. Lemondtunk megszokott dolgokról, de tanultunk újakat is. Például azt, hogy az online világban is lehet működni, szociális életet élni, vagy éppen segítséget kérni. A Szent János Kórház Egészségfejlesztési Irodájának munkatársai is gyorsan „átköltöztek” a virtuális térbe, hogy továbbra is el tudják látni a hozzájuk fordulókat, támaszt nyújthassanak azoknak, akik rászorulnak erre.Az_online_terben_is_megmaradtak_a_tarsas_kapcsoatok2– Amikor megérkezett a COVID és vele a bezárkózás, elmaradtak a rendezvényeink, a szűrőprogramjaink, valamint az egyéni és csoportos foglalkozások is – mondja Devecsery Ágnes pszichológus, az iroda vezetője. – Ki kellett találni, hogyan maradjunk meg mégis a klienseink mellett, miként segítsünk nekik ebben a helyzetben is. Azonnal átálltunk az online létbe, és működött a dolog. Az interneten el tudtak érni bennünket, volt lehetőség az egyéni beszélgetésekre, sőt a csoportos foglalkozásokra is.

– Nem volt nehéz ilyen módon felvenni a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik előtte már megszokták a személyes találkozásokat?

– Inkább technikai problémák adódtak, főleg az idősebb korosztály tagjainál, de nagyon hamar beletanultak. Az elején segítség kellett nekik ahhoz, hogyan kapcsolódjanak be egy beszélgetésbe, mit kezdjenek a linkkel, amin a meghívást kapták, hogyan indíthatják el a kamerát, hogyan hallanak minket. Két évvel ezelőtt még nagyon nehéz volt rávenni a 65 év felettieket, hogy így lépjenek kapcsolatba velünk, online tornázzanak, foglalkozásokon vegyenek részt. Azonban hamar megtanulták, megszerették, és most már teljesen természetes nekik, hogy az internetet és ezt a lehetőséget használják. Nemcsak a fizikai távolságot tudtuk áthidalni, de szociális funkciót is betöltött ez a fajta kapcsolattartás. Azok az emberek, akik egyedül élnek, hirtelen program és társaság nélkül maradtak volna enélkül.

Ingyenes foglalkozások a Hegyvidéken élőknek

Márpedig program szép számmal van az Egészségfejlesztési Irodánál. Lehet jelentkezni többfajta csoportos és egyéni tornára, jógára, relaxáció- és meditációórára, kismamatornára, stresszkezelési tanácsadásra, művészetterápiára, idősek agytornájára, táplálkozási tanácsadásra, önismereti csoportba, pár- és családterápiára, valamint életmód-edukációra, ami a betegségek megelőzésére vagy az azzal való együttélésre fókuszál. Érdemes végigböngészni a honlapjukat, már csak azért is, mert hasonló foglalkozásokra eljutni amúgy több ezer forintba kerül, itt viszont minden ingyenes a hegyvidékieknek.
Fontos az iroda szakembereinek munkája, hiszen a betegségmegelőzésben nagy szerepet játszanak mind a fizikai aktivitás, mind a lelki egészség, a kiegyensúlyozottság, valamint a prevenció, a szűrések. Most főleg oda kell figyelni magunkra, amikor a pandémia miatti elmagányosodás, a szorongás, az elszeparáltság, a betegségtől való félelem testi és lelki tüneteket is produkálhat. Ezek után azt gondolnánk, be sem lehet férni a foglalkozásokra, vagy alig lehet utolérni a terapeutákat.

Vannak szabad kapacitásaink. Bár megpróbáljuk a legszélesebb palettát kínálni az egészségfejlesztés területén, vagy nem tudnak rólunk, vagy valamiért ódzkodnak az emberek segítséget kérni, főleg ha a mentális egészségükről van szó – próbálja megfejteni az okokat Ágnes. – Pedig a magánrendeléseken sok pénzt adnak ki egy-egy terápiás beszélgetésért, csoportfoglalkozásért. Számos klienst, családot, párt küldenek hozzánk a kerületi kollégák, de nem mindenki ér ide.

– Talán sokan még mindig úgy gondolják, hogy „ciki” pszichológus segítségét kérni?

– Biztos, hogy benne van ez is. Ennek feloldására indítottunk is egy antistigma-kampányt, ami még megtalálható a Facebook-oldalunkon. Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy bátran forduljon mindenki szakemberhez bármilyen lelki, életvezetési, kapcsolati problémával. Ha valaki megakad, beteg lesz, ha segítségre van szüksége, az nem szégyen! Itt most nemcsak a lelki problémákra gondolok, hanem a testiekre is. Vannak külön foglalkozásaink krónikus betegségekkel küzdőknek, akár szív- és érrendszeri, akár daganatos, akár diabéteszes emberek életviteléhez, életmódjához segítséget tudunk nyújtani. Orvosok, dietetikusok, pszichológusok és egyéb terápiás szakemberek együtt próbáljuk megoldani, vagy legalább elviselhetővé tenni a nehézségeket. Táplálkozási tanácsadásunk, testsúlycsökkentő csoportunk működik, mindezek mellett autogén tréningünk, mindfulness meditációs és relaxációs foglalkozásaink, valamint feszültségoldó művészetterápiánk is van. Ezek az egészséges emberek számára is fontosak, prevencióképpen is.

Preventív gerinctorna mint társasági program

A foglalkozások és a terápiás beszélgetések egy része visszatért a való világba, ám több program megmaradt online is. Például a tornák. Bartha Éva gyógytornász, manuálterapeuta néha annyi embert instruál a Zoomon keresztül, hogy alig férnek el a monitoron a bejelentkező résztvevők kameraképei.

– Bár az elején nem volt egyszerű, örülök ennek a lehetőségnek, mert így sokkal több emberrel lehet dolgozni, mint személyesen, csoportban. Egy csomóan kimaradnának, mert egyszerűen nincs annyi foglalkozásunk, és nincs akkora terem, ahová ennyi tornázni vágyó beférne. Az az igazság, hogy nem is lehetne úgy odafigyelni mindenkire. Itt azonban én nem tornázom, hanem pásztázom a képernyőt, és figyelem, kit kell irányítani, kinek kell segíteni a tartása miatt – meséli Éva, és hozzáteszi, hogy az online órákon azért sokan voltak, akik már előtte is jártak hozzá, tehát ismerik a gyakorlatokat. Akadtak olyanok is, akiknek a képernyőn keresztül tanítottam meg a mozgássort. Emellett, ugye, ők is látták egymást. Mára már mindenki jól tudja a mozdulatokat, ha mondok valamit, azonnal csinálja, és figyel a tartására is.

– Melyik korosztály tagjai tornáznak online? Az idősebbek is bele mertek vágni?

– Bizony, mindenki! Az elején vicces volt, mert adódtak technikai malőrök, de még nálam is ám! Együtt tanultunk bele. Azok az idősek, akik sokszor a mobiljukat sem tudták egyedül használni, és a gyerekeiket vagy a szomszédot kérték meg, hogy segítsenek, ma már úgy zoomolnak, mint a fiatalabbak – akik szintén sokan vannak. A home office miatt csatlakoztak hozzánk, és biztos vagyok benne, hogy érzik a jótékony hatását, mivel az állandó gép mellett ülés rongálja a gerincet, meg úgy egyáltalán sem tesz jót. A tornánk kiválóan alkalmas a fájdalom megelőzésére is.

– A pandémia előtt egy-egy gerinctorna egyfajta társasági program is volt. Az online térbe történő átállás nem vette el a szociális kapcsolatokat az emberektől?

– Nyilván más ez a fajta kapcsolat, de meglepő módon így is működik. Bensőséges, szinte családias egy-egy óra, a létszámtól függetlenül. Előfordul, hogy az unokák is velünk vannak, mert épp a nagyszülők vigyáznak rájuk, és ők is tornáznak, integetnek nekünk. A torna után pedig még beszélgetnek, vagy e-maileznek egymással a résztvevők. Az idős emberek nagyon várják ezt. Úgy tudnak mozogni és társsági életet élni, hogy közben biztonságban érzik magukat, hiszen otthon vannak. Online olyanok is elkezdhettek tornázni, akik nem tudtak volna eljárni az óráinkra, esetleg azért, mert van otthon egy beteg házastársuk, akit nem hagyhatnak magára. Szóval a virtuális foglalkozás most már velünk marad, mert sokaknak csak ez ad lehetőséget a mozgásra. Nyilván van olyan eset, amikor személyesen kell találkoznunk, mert csak úgy tudok tornáztatni valakit, ha közben segítek, de az emberek nagy részénél működik az online torna. Bevallom, ebben nem hittem előtte.

Bartha Éva azt mondja, imádja a pácienseit, és a kollégái munkáját is boldogan dicséri. Például az Etka jógát tanító Kertész-Kis Tamás szerinte „zseniálisan tartja az óráját”, az anyukájától tanulta meg a mozdulatokat, ő a Zoomon meg is mutatja ezeket, együtt mozog a követőivel. Nem csoda, hogy nála is mindig sokan vannak.Az_online_terben_is_megmaradtak_a_tarsas_kapcsoatok3

– Nagyszerű dolog, hogy a torna- és a jógaórák működnek online – veszi vissza a szót a végén Devecsery Ágnes, aki még azt is megemlíti, hogy a művészetterápia szintén népszerű virtuálisan is. – Fontos, hogy elérjük az embereket minden módon, mert így fejleszthetjük az egészségtudatosságot, az egészségkultúrát, és ez az elsődleges célunk. Ezzel az életminőséget javítjuk fizikailag és mentálisan is. Tudom, nagy szavak, hogy jóllét és boldogság, de mi a munkánkkal tudunk hozzájárulni ehhez. Ha kicsit megváltoztatjuk az emberek hozzáállását, ha segítünk a lelki problémáikon, ha rá tudjuk venni őket arra, hogy az egészségük érdekében mozogjanak, másképp főzzenek, hogy van értelme táplálkozási tanácsadásra menni idősebb korban is, akkor biztos vagyok benne, hogy boldogabb, egészségesebb életük lesz. Ezt szeretnénk elérni. Úgyhogy várunk mindenkit, ne féljenek, és ne restelljenek segítséget kérni. Azért vagyunk, hogy segítsünk.Az_online_terben_is_megmaradtak_a_tarsas_kapcsoatok1

Kálmán Alida

 

Az Egészségfejlesztési Iroda webcíme: www.janoskorhaz.hu/egeszsegfejlesztesi-iroda