Egy elfeledett 1848–49-es emlékhely a Sas-hegy lábánál

Érdekes felfedezésről írtak a lapok az 1920-as évek második felében: 1848. május 4. és 21. között a Sas-hegy oldalában, a mai Csörsz utca és Böszörményi út sarkán volt Nagysándor József honvéd tábornok, aradi vértanú egykori hadiszállása. Néhány év múlva kocsma nyílt ott, majd kezdeményezés indult egy emléktábla elhelyezésére, de sajnos ebből végül semmi sem lett. Jelenleg hotel áll a történelmileg jelentős területen.

Értékes információt tett közzé a Nemzeti Ujság 1926 végén az egykori Mayerffy-birtokkal (a mai Jagelló út 38. szám alatti területtel) kapcsolatban: „A lényeg az, hogy egy tavasz illatú márciusi délutánon bolyongva róván a budai Sashegy oldalát, bizonyos nevezetű Bosnyákovits Mátyás öreg úrral, megállapítottuk a régi, híres, nevezetes, nemes, címzetes és vitézlő Mayerffy-család ama telkének helyét, hol Nagysándor József tábornok hadiszállása volt 1849 május 4-21-e között.” (Nemzeti Ujság, 1926. december 25.)

A Hadtörténelmi Múzeum egy évvel később már tényként kezelte ezt, miután 1927 tavaszán szakértői beazonosították a helyszínt. A Magyarság című lap így számolt be erről: „A Magyar Hadtörténelmi Múzeum és a magyar újságírótársadalom együttes ünnepséggel jelölte meg azt a helyet, ahol Ábrányi Emil, a magyar újságírók nesztora, az első haditudósitást írta a szabadságharc idején. A mai Böszörményi-út és a Csörsz-utca sarkán, 1849 május havában Nagy Sándor József tábornok tartott hadiszállást és ide küldte ki Ábrányi Emil »újdondászt«, azaz mostani néven riportert, a Kossuth-kormány hivatalos lapja, hogy a hadi helyzetről tudósítást írjon.” (Magyarság, 1927. május 22.) Több helyen azt is megemlítették, hogy tulajdonképpen az első komoly, magyar, európai színvonalú haditudósítás az volt, amit Ábrányi Emil írt a Kossuth-kormány hivatalos lapjának, a Közlönynek a 113. számába 1849. május 20-án, vasárnap este 10 órakor.Egy_elfeledett_emlekhely1

Miután a tulajdonos megtudta ezt, az 1925-ben felépített házát átalakította, és 1927 májusában megnyitotta a „honvéd markotányosnőhöz” címzett vendéglőt. A Magyar Hírlap hosszú cikkben mutatta be az új helyet: „Nevezetes napja volt szombaton a jó budai polgároknak. Az I. kerületben, a Böszörményi út és a Csörsz utca sarkán levő domboldalon felépült az új kocsma. Azt avatták ünnepi cécóval. Smaragdzöld színű domboldalon áll a kocsma frissen vakolt épülete, a délutáni nap bearanyozza galambszürke falait. Megcsillogtatja vörös cserép tetejét. Szombaton már a kora délutáni órákban megindult a jókedvű budai polgárok karavánja felfelé a dombon, a híres kocsma felé. Összefonódva mentek asszonyok, emberek fekete ünneplőben a zöld dombra, ahonnét leszűrődött a nagy zsivajgás. Az összegyűltek vidám tereferéje. Mert sok embert csődített ide ma délutánra Borovszky András kocsmáros uram, nevezetes kocsmájának megnyitására. Tudniillik a telken, amelyen ma a kocsma áll, Budavár 1849 május 21-iki ostroma alatt az első honvédhadtest főhadiszállása volt. Nagysándor József tábornok hadiszállása volt e helyen. A magyar királyi Hadtörténelmi Múzeum embereinek kutatása állapította ezt meg. Sőt hivatalosan igazolta is. Borovszky András kocsmáros uram emléket akar állítani ennek a történelmi nevezetességű helynek és ezért újonnan épült kocsmája bejárata fölé ezt a címtáblát szegeztette: BOR ÉS SÖRHÁZ A HONVÉD MARKOTÁNYOSNÖHÖZ.

Ezenkívül a kocsma homlokzatára Zsillé Kálmán festőművésszel régies modorú cégért festetett, amely a tábornoki domb alatt elterülő mezőt, rajta a markotányosnői sátrat és tábori jelenetet ábrázolja. A kis kocsma éppen a domb tetején épült. Előtte frissen mázolt zöld kerítés övezi a kaviccsal teli hintett kis kertet. A kis kertben sok-sok pirosszínű abrosszal leterített asztal mellett már ülnek a vendégek. Úgy virítanak ezek a pirosterítős asztalok, mint a pipacs virágja, elhintve a réten. Az asztalok között zöld dézsákban karcsúszárú leánder bokrok virágzanak. Rózsaszín és fehér virágokban pompázik a leánder. A langyos május délutáni szél, amely a közeli Sashegy felől fújdogál, megrázza szárukat, ilyenkor halkan rápermeteznek az abroszokra a szirmok. A vörösterítős asztalokon sörös kriglikben fehéren habzik a frissen csapolt tavaszi sör. És ott van mellette a liptói túró, az új retek és nagy garmadában a szőke sóskifli. Igen sok ember gyűlt össze a mai nevezetes délutánra.” (Magyar Hírlap, 1927. május 22.)Egy_elfeledett_emlekhely2

A cikk megemlíti, hogy a „Hadtörténelmi Múzeum kiváló igazgatója”, Aggházy Emil és az intézet adjunktusa, dr. Bevilaqua Béla „népszerű előadást tartott a hely történetéről”. Aggházy elmondta, hogy 1849-ben május 4-től 21-ig itt volt Nagysándor József tábornok hadiszállása, „itt állomásozott a sereg, és a lankáson állottak az ágyuk, míg a kis Svábhegyen, amely idelátszik, állott a honvédüteg”. Arról is szólt, hogy ugyanitt – ahol a kocsma állt – volt II. Lajos seregének főhadiszállása is, ahonnan a magyar sereg Buda felől Mohácsra indult. Szavait azzal zárta, hogy szinte minden bokor történelmi nevezetességű helyre emlékeztet.Egy_elfeledett_emlekhely3

A beszédet nagy taps követte, majd dr. Bevilaqua Béla adjunktus „kezdte el mondani kedélyesen”, hogy 1849. május 21-én e helyen szerelték a magyar tüzérek az ütegeket. Ábrányi Emilről is beszélt, és kiemelte, milyen nagy veszteség érte a magyar újságírást az ő korai halálával, ami a nevezetes riport megjelenése után kilenc hónappal következett be.

Ezután Mariancsics Imre felolvasta Ábrányi Emil első magyar haditudósítását. A harcok mellett a szerző leírta a tábort, a markotányos sátrat, a katonákat, akik szalonnát és pirítóst sütöttek, a zsírt pedig kenyérre csöpögtették, valamint Görgeyt, akinek „sudár a termete, szőke a haja, égszínkék a szeme, és harminckét esztendős csupán, de máris nagy élettapasztalattal bír”.Egy_elfeledett_emlekhely4

A felolvasás után dr. Bevilaqua Béla Csorba Dezső cigányprímást méltatta: „A magyar cigány mindig ott volt, ahol az ütközet állt, az ágyúk dörögtek. Az ő nagyapja volt az öreg Csorba Zsiga, a dédapja pedig a még öregebb Csorba Zsiga, aki híres negyvennyolcas cigány volt. Fiúról fiúra szállt a nóta, hallgassuk meg, régi magyar dalokat fog hegedülni.”

Csorba rázendített a Bihari-féle 18. századi verbunkos csárdásokra, „aztán egymásután jöttek a dalok: a Mártogatós, a Háromlépéses, a Hatvágásosverbunkos. Mindenki meghatottsággal hallgatta a régi magyar melódiákat. A hegyek mint ismerőst köszöntötték a dalt. Mindenki könnyezett, megindult.” (Magyar Hírlap, 1927. május 22.)

A beszámolók azt is leírták, hogy Borovszky, a tulajdonos-kocsmáros serfőzőnek öltözött, de nem csak ő jelent meg tradicionális ruhában, mivel a Dréher sörgyár egy kis meglepetéssel szolgált: „Negyvennyolcas honvédnek öltözött fiatal kis budai lányok szolgálják ki a vendégeket. Fekete lakkcsákó a fejükben, vörös rozettával, kávébarna kabát feszül a vállukon piros zsinórozással. De alul kikandikál a könnyű nyári grenadin ruhácska, a tób selyemharisnya és a champagne színű legdivatosabb cipő. A negyvennyolcas nehéz lakkcsákó alól előugrik a bubifrizura egy-egy fürtje. A kis budai leánykák kipirult arccal szaladgálnak az asztalok között. Kezükben négy-öt krigli sört tartanak, amelyekről lecsorog a tajtékos hab. Nagy igyekezetükben, ha le is öntenek valakit, nem nagy baj. A jó budai polgárok egymás után hörpentik a söröket, bajuszukon ott marad a hab.” (Magyar Hírlap, 1927. május 22.)

Bármennyire is jól sikerült a kocsma indulása, 1929. április 23-án már arról számolt be a Pesti Hírlap, hogy a tulajdonos szeretne megválni a vendéglőtől: „Eladom Németvölgyi dűlő 7960 hrsz, vendéglős, adómentes házamat, melyben 3x2 szobás lakás van, jogfolytonossággal. Tulajdonos: Borovszky András, Böszörményi- és Csörsz-utca végén. 75-ös villamos.” Mivel ezután még több évtizedig Borovszky nevét lehetett olvasni a hely kapcsán a különböző telefonkönyvekben és hírekben, az eladás nagy valószínűséggel nem történt meg.

A Hadtörténelmi Múzeum 1936 márciusában emléktáblát, sőt egy kisebb kilátót szeretett volna felállítani a vendéglőnél. A Pesti Hírlap így írt a kezdeményezésről: Egy történelmi emlék megörökítése. Budán mozgalom indult meg az iránt, hogy emléktáblát létesítsenek azon a környéken, ahol 1849. május 4-től május 21-ig Nagysándor József vértanú honvédtábornok – mint az első hadtest parancsnoka – tartotta hadiszállását, amikor Görgey Artúr fővezérletével a pirossipkás honvédek serege Budavár visszafoglalására indult. A Hadtörténelmi Múzeum katonai szakértői a legalkalmasabb helynek Borovszky András vendéglősnek a Németvölgyi árok 38. számú házát és telkét tartják. A mozgalom vezetőinek az a céljuk, hogy a telken kisebb méretű kilátótornyot létesítsenek és ennek falában helyeznék el az emléktáblát. A kilátótorony létesítéséhez a főváros támogatását fogják kérni.” (Pesti Hírlap, 1936. március 20.)

Azt nem tudjuk, hogy a főváros végül támogatta-e az ötletet, de a második világháború minden bizonnyal keresztülhúzta a számításokat. A vendéglő felét Borovszky András a felesége nevére íratta, majd az asszony részét 1939-ben a fiuk, Borovszky Sándor örökölte. Ettől kezdve már nem találhatók komolyabb hírek a helyről, ahová 1940-ben apróhirdetésben kerestek háziszolgát.Egy_elfeledett_emlekhely5

1945 szeptemberében arról adott hírt a Kis Ujság, hogy a régi 75-ös végállomásán megnyílt a budai Lobogó vendéglő, majd egy év múlva már ezt olvashatjuk: „Budai vendéglő nagy termekkel, tekepályával, 59/a villamosmegállónál eladó vagy bérbeadó. Tulajdonos. Jagello-út 38.”

Bizonyára bérbe adták a helyet, mivel 1948-ban az új tulajdonos főzni tudó mindenest, 1949-ben pedig elszámolót keresett. Mindezek ellenére valószínűleg nem ment jól a vendéglő, 1949 júliusában eladták az épületet Fojtek Károlynénak. Alig telt el kis idő, és 1949 decemberében már „Németh és Fojtek mérőeszköz-készítő üzeme, XII. Jagelló-út 38.” volt olvasható az apróhirdetésekben.Egy_elfeledett_emlekhely6

Ezután többféle funkciót is kapott az épület, 1953-ban például a XII. kerületi tanács klubházát rendezték be ott. Később a Dél-Budai Vendéglátó Vállalat irodája üzemelt benne, majd teljesen átépült, és a 2010-es évek óta hotel működik a markotányosnőhöz címzett egykori fogadó helyén. Ha emléktábla nem is jelzi a terület történelmi jelentőségét, legalább mi tudjunk róla!Egy_elfeledett_emlekhely7

Földváry Gergely