Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Helyben_is_segiti_a_menekulteket_a_Hegyvideki_Onkormanyzat_2

Helyben is segíti a menekülteket a Hegyvidéki Önkormányzat

Továbbra is százezrek kénytelenek elmenekülni Ukrajnából a háború miatt, közülük sokan jönnek Magyarországra. Nekik, de az otthon maradóknak is igyekszik támogatást nyújtani a Hegyvidéki Menekültsegítő Csoport, amely két teherautónyi adományt már eljuttatott a határhoz. A gyűjtés tovább folytatódik, a Hegyvidéki Önkormányzat e célra nyitott számlája is él: a befolyt összeg a XII. kerületben menedékre találó emberek ellátását segíti.

„Nagyszerű érzés, milyen gyorsan összefogtak a hegyvidékiek, a felhívásunk után szinte azonnal érkezni kezdtek az adományok. Ezeket először a polgármesteri hivatalban tudtuk átvenni, aztán néhány nappal később megnyitottuk a Böszörményi út 19. alatti helyiséget. A felajánlott élelmiszerek, használati tárgyak szortírozására, csomagolására is itt nyílik lehetőség. Ebben nagyon sokat segítenek a XII. kerületi székhellyel működő Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület önkéntesei. Az első héten és a hosszú hétvégén közel százötven doboz telt meg” – beszélt lapunknak az ukrán–orosz háború kitörése után azonnal megalakuló Hegyvidéki Menekültsegítő Csoport működésének kezdeteiről annak vezetője, Fonti Krisztina alpolgármester.
A két teherautónyi adományt a polgárőrök közreműködésével már el is vitték a határ menti Lónyára. „Megrendítő volt látni az autók hosszú sorát az ukrán oldalon – folytatta az alpolgármester. – Családok egy járműbe zsúfolják az egész életüket, szeretett tárgyaikat, kutyájukat, macskájukat, és elindulnak az ismeretlenbe. Vannak, akik nem mennek tovább, Magyarországon várják, hogy véget érjen a háború, és visszamehessenek, míg mások nyugatra igyekeznek. Nekünk most az a dolgunk, hogy segítő kezet nyújtsunk a hozzánk érkezőknek.”
A menekülteket a Hegyvidéken a Mátyás király úti zarándokszálláson fogadják. Jelenleg egy család van itt több napja, egyébként jellemzően egy-egy éjszakára veszik igénybe ezt a lehetőséget. Mindenkinek biztosított a napi háromszori étkezés és a tisztálkodási lehetőség.
Az adománygyűjtés folyamatosan zajlik, annyi változás történt a kezdetekhez képest, hogy a Böszörményi út 19.-be délután 4 és 8 óra között, szombaton délelőtt 10-től délután 2 óráig lehet leadni a csomagokat, a polgármesteri hivatal portáján pedig munkanapokon reggel 8-tól délután 4-ig várják a felajánlásokat.Helyben_is_segiti_a_menekulteket_a_Hegyvideki_Onkormanyzat_3Leginkább tartós élelmiszerekre, az alváshoz elengedhetetlen tárgyakra, alapvető tisztálkodási, higiéniai szerekre, valamint vény nélkül kapható gyógyszerekre, lázcsillapítókra, fájdalomcsillapítókra, görcsoldókra, a gyermekesek számára pelenkákra, törlőkendőkre, bébiételekre van szükség. Műszaki cikket, bútort, játékot, babakocsit viszont nem vesznek át.
Pénzügyi támogatást az önkormányzat elkülönített, 12001008-00155297-01000002 számú számlájára utalhatunk, a befolyt összeg a XII. kerületben tartózkodó menekülteket segíti. Továbbra is lehet ideiglenes lakhatást felajánlani, és ugyanúgy a karpataljaert@maltai.hu e-mail-címre írhatnak azok is, akik szállást keresnek menekültek számára. További információk kérhetők a hms@hegyvidek.hu e-mail-címen, az ingyenesen hívható 06-80/630-102-es zöldszámon, valamint mindennap reggel 8-tól este 6 óráig a 06-30/644-6278, 06-30/630-9749, 06-30/644-6628 telefonszámokon.
Folytatják a gyűjtéseket a hegyvidéki iskolák, amelyek egyéb segítőprogramokban is részt vesznek. A Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola diákjai két hete úgy döntöttek, igyekeznek egy kis örömet csempészni a menekülő ukrán gyerekek életébe.
Az első két napon mindenki bevitt az iskolába egy pluszszendvicset és egy dobozos üdítőt uzsonnára, amit eljuttattak a menekülteknek – mesélte Schmittinger Judit pedagógus. A harmadik naptól a hiányzó gyerekek ebédjét kiváltották, a tanárok és a konyhai dolgozók összeadták a pénzt a műanyag dobozokra, így adagonként, még melegen oda tudták adni az ételt a Nyugati pályaudvarra érkező menekülteknek. Ugyanígy összegyűjtötték a hiányzók uzsonnáját, és azt is kiosztották. Ezzel párhuzamosan, Kardos Ágnes vezetésével, ruhákat és tisztálkodási eszközöket is gyűjtöttek a diákok.
Bóta Mária kezdeményezésére az elemi tagozat minden tanulója kidíszített egy A5-ös szeretetborítékot, amire kedves üzeneteket írtak magyarul, angolul, ukránul, és megtöltötték apró játékokkal, édességekkel. A borítékokból jutott a Nyugati és a Keleti pályaudvaron, valamint a Dankó utcai menekültszállóban tartózkodóknak is. Azóta is mindennap újabbak készülnek, amiket felváltva visznek ki a pedagógusok a helyszínekre.Helyben_is_segiti_a_menekulteket_a_Hegyvideki_Onkormanyzat_1Egy márciusi szombati napon ötven diák és hat pedagógus 330 szendvicset készített a Városmajori Gimnáziumban. Sok gyerek vitt sonkát, tojást, sajtot, salátát és más hozzávalókat, de gondoltak a pravoszláv böjtre is, ezért kizárólag zöldségalapú szendvicseket is készítettek, míg a gluténérzékenyek számára gluténmentes harapnivalót csomagoltak.
„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezését karoltuk fel a diákönkormányzat közreműködésével – mondta a szervező, Hodula Andrea pedagógus. – Büszkék vagyunk a diákjainkra, akik első szóra a jó ügy mellé álltak. Az pedig mindannyiunk számára felemelő volt, amikor a kilencedikesek azt mondták, nem nekik tartozunk köszönettel az együttműködésért, hanem ők köszönik meg a lehetőséget, hogy segíthettek.”

MM.