Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Idősbarát programok minden héten

A járványhelyzet javulásával és a kellemesre forduló tavaszi időjárásnak is köszönhetően egyre több idősbarát program közül válogathatnak a Hegyvidéken élők. Az önkormányzat munkatársai legutóbb a MOM Kulturális Központ kertjébe hívták az érdeklődőket egy kis betekintésre a tai chi (vagy magyarosan: tájcsi) évezredes világába.
A mindenki által végezhető, lassú mozgásokat Belovai Kristóf tanította meg a mintegy huszonöt résztvevőnek. A madárcsicsergéses, langyos napsütésben megtartott szabadtéri rendezvény végén forró teát kaptak a kissé elfáradt, de nagyon lelkes tájcsizók, akik közül többen megállapították, mennyire jólesett gyakorolni a helyes tartást és légzést, valamint azt is, hogy milyen komoly izommunkával jár egy-egy elsőre talán könnyűnek tűnő póz megtartása.Idosbarat_programok_minden_heten1A szervezők kifejezetten várták a demenciával élőket, hogy a betegségükből gyakran adódó bezárkózást oldva ebben a védett körben töltsenek el egy kellemes délelőttöt. Ugyanígy különösen hasznosak ezek az alkalmak a hozzátartozók számára is, hiszen a napi feladatok sűrűjéből kiszakadva lehetőségük nyílik közösségi élményeket gyűjteni.
A funkcionális mozgástér (www.fumo.hu) kitalálója és vezetője, Belovai Kristóf főleg online edzéseivel jut el sokakhoz. Célja, hogy a napi mozgás által segítséget nyújtson az ülő életmóddal járó kellemetlenségek kompenzálásában. Az órák erősítés és lazítás mellett meditációt is tartalmaznak, így a mozgás szerveit és az idegrendszert is regenerálják, továbbá a modern embert körülvevő zaj kedvezőtlen élettani hatásait segítenek enyhíteni a tudatos életmód által.
A szakember felszabadultan, nyitottan segítette a mozogni vágyókat. A leglelkesebb tornászokkal folytatott beszélgetés után megerősítette, hogy számára is nagyon üdítő érzés volt kiszakadni az online oktatásból, és végre szemtől szemben állni emberekkel, ráadásul szép, zöld környezetben. Már korábban is dolgozott idősekkel, felidézte, amikor egy 70 év körüli bácsit készített fel kungfuversenyre, amin a tanítványa legyőzte negyven évvel fiatalabb mesterét.
Felemelő volt, hogy egy új és talán ismeretlen mozgásforma megismerése során az idősebbek szemében is ott csillogott a lelkesedés. Láthatóan élvezték a feladatokat, és a végén boldogan, mosolyogva mentek haza – összegezte a kimondott és ki nem mondott visszajelzéseket az edző.Idosbarat_programok_minden_heten2Az időseknek szóló kerületi programsorozat részeként kéthetente szerdánként a francia eredetű pétanque játékkal lehet megismerkedni a Gesztenyés kertben. Az itthon egyelőre inkább csak filmekből ismert közösségi sport elsajátítását, gyakorlását a Budapest Pétanque Sport Egyesület tagjai segítik.
A közbenső hetek szerdáin a MOMkult kertjében 11–12 óráig szabadtéri programok várják az idősebbeket. Április 13-án Csonka Boglárka tart énekes-táncos foglalkozást, április 27-én Kremnicsán János környezeti nevelő mutatja be a legismertebb gyógynövényeket, május 11-én pedig rajzolás, festés lesz Schmidt Éva Piroska vezetésével. A további programok még szervezés alatt állnak. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot a Kocsis.JuditIlona@hegyvidek.hu e-mail-címen vagy a 06-70/938-9626-os telefonszámon lehet jelezni.

-b-