Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Égbe küldték jókívánságaikat a gyerekek

„Az összes ember legyen egészséges!” „Éljen mindenki boldogan!” „Senki se cigarettázzon!” „Legyen jó az égben a dédnagypapámnak!” Ezekkel és hasonló gondolatokkal engedték el a sárga jókívánságlufikat a hegyvidéki óvodások és kisiskolások a Királyhágó téren. A Magyar Hospice Alapítvány és a Hegyvidéki Önkormányzat szervezésében megtartott programon a gyerekek nárciszhagymákat ültettek a kifejezetten erre a célra kialakított virágágyásban a Böszörményi út mellett.
Világszerte a végstádiumban lévőket támogató hospice ellátás és a rák elleni küzdelem jelképe a sárga nárcisz, amely egyben az elesettek, a betegek segítésének fontosságát is hirdeti. Erre hívta fel a figyelmet Fonti Krisztina alpolgármester, aki elmondta, hogy már hosszú időre tekint vissza a hagyomány, tizenegy éve minden októberben a Magyar Hospice Alapítvánnyal közösen ültetik el a remény virágait.Egbe_kuldtek_jokivansagaikat_a_gyerekek1„Jövő tavasszal megnézhetjük majd, ahogy előbújnak ezek a kis növénykék. Virágot bontanak, és itt fognak virítani, még szebbé téve a Királyhágó teret – fogalmazott az alpolgármester. – Aztán szép lassan elhervadnak, a növények elhalnak, és átadják a helyüket másnak. Ez maga az élet körforgása, amin mi, emberek, is keresztülmegyünk. Megszületünk, felnövünk, és öregkorunkban egyszer itt hagyjuk a földi létet. Mert a születés és az elmúlás ugyanúgy része annak a csodának, amit úgy hívunk: élet.”
Fonti Krisztina külön köszönetet mondott a Magyar Hospice Alapítványnak, amellyel hosszú ideje dolgozik együtt az önkormányzat. A nárciszültetés mellett a mindig nagy sikerű Nárcisz-futást is közösen szervezik meg, ezen évről évre száznál is több óvodás és iskolás vesz részt. Elismerően szólt a gyerekeket elkísérő pedagógusokról, akik segítenek abban, hogy a kicsik megértsék, mennyire fontos a gondoskodás, mások támogatása. Ha pedig ezt már kiskorukban megtanulják, felnőttként természetes lesz számukra az elesettekkel való törődés. Végezetül arra emlékeztetett, hogy a környezetvédelem érdekében biológiailag lebomló lufikat használnak, megóvva a természetet.
Az alpolgármester után a gyerekek mondták el gondolataikat, és azt kívánták, hogy minden ember legyen boldog és egészséges. „Sajnos ez nem mindenkinek adatik meg, de akkor még mindig ott van az a támogató ápolás, amit a Magyar Hospice Alapítvány nyújtani tud” – hangsúlyozta Korda Nikoletta, az alapítvány programigazgatója, aki megígérte, átadja az üzeneteket a betegséggel küzdőknek, hogy ezzel is szebbé tegye a mindennapjaikat. Egbe_kuldtek_jokivansagaikat_a_gyerekek2

MM.