Megelevenedő történelem a Hollósy Simon utcában

A most átadott Széchenyi játszótér kapcsolatot teremt múlt és jelen között. A legtöbb játékelem Széchenyi István személyéhez kapcsolódik, aki áldásos munkája révén tulajdonképpen a mai modern Magyarország egyik megteremtője volt.

Az új játszótér kapcsolatot teremt múlt és jelen között

Érdemeit felsorolni is nehéz, mégis a talán legfontosabbak: megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát és a Nemzeti Kaszinót, bevezette a lótenyésztés és a lóversenyzés üzleti modelljét, irányította a Tisza szabályozásának előkészületeit, az Al-Duna és a Vaskapu szabályozását, kezdeményezte a balatoni gőzhajózást, az Óbudai Hajógyár létrejöttét és a Lánchíd felépítését. Továbbá a korszerű bortermelés, a selyemhernyó-tenyésztés, a cukorgyártás, a gázvilágítás, az országos vasútfejlesztés egyik előmozdítója is ő volt.

Nem véletlen, hogy megkapta a „legnagyobb magyar” jelzőt, ami Kossuth Lajos 1840-ben elmondott beszédéből eredeztethető: „…kinél nagyobb magyart nemzetem évkönyveiben nem ismerek, s kinek nevét, a Széchenyi István nevet csak buzgó hálával és hű lelkesedéssel emlegetendi minden magyar, amíg lesz magyar.”

 

Hegy

Széchenyi István 1860. április 8-án hunyt el. A hegyvidékiek – csakúgy, mint Kossuth Lajos esetében, amiről előző lapszámunkban olvashattak – igyekeztek azonnal lépni, és alig egy hónappal a halála után, már májusban elkezdték a Svábhegy egy részét Széchenyi-hegynek nevezni.

A Pesti Napló 1860. május 17-én így fogalmazott: „A budai hegyek már számos látogatóknak örvendenek s az idén, ha az élénk májusi előzményekből következtetni lehet, az ottani nyári időszak sok kellemes kirándulásra fogja fővárosunk lakóit csábítani. E kirándulások legtömegesebben történnek épen e hóban s főleg pünkösd tájin. Mint halljuk csakugyan vasárnap délután számosan készülnek a Svábhegyre (mely legkiesebb helyet többektől hallottunk már Széchenyi-hegynek is nevezni), hol csakugyan kedves alkalom nyílik az országszerte mély nemzeti gyász után a kedélyeket föleleveniteni s egyúttal a legnagyobb magyar emlékezetén kedvesen elmerengni.”

Néhány nappal később, 1860. május 20-án Scitovszky János hercegprímás hivatalosan is elnevezte a helyet Széchenyi-hegynek, amit egy emlékkő is megörökített.

„Széchenyit jól példázó, hasznot és kényelmet egyesítő szerény emlék”

 

Emlékkő

A Széchenyi-hegyi emlékkövet gr. Nádasdy Ferencz és Thaly Kálmán készíttette, és a pesti fiatalság megbízásából jött létre. Azonban csak két évvel később került a helyére, amit a Vasárnapi Ujság írt meg 1862. május 25-én: „Azon gránit-emléket, melyet ezelőtt két évvel készíttettek, – csak (1862. május – a szerk.) hó 15-én állíthatták fel az illető helyre, a Széchenyi-hegy egyik legmagasb ormára. E tekintetben különös elismerés illeti Emich Gusztávot, ki mint az illető orom tulajdonosa, nemcsak az emlékkő árának még ki nem fizetett felerészét sajátjából pótolta, hanem a 60-70 mázsás emléknek a magas hegyoromra felszállíttatási és felállíttatási költségeit is magára vállalta.”

A fényképek tanúsága szerint mindössze ennyi állt az emlékkövön: „SZÉCHENYI HEGY 1860 MÁJUS 20.” A hagyomány szerint ez a hivatalos elnevezés időpontja, de az újságok később arról írtak, hogy igazából csak 1864-ben lett bejegyezve az új név. Erre utal a Nefelejts lap 1874. július 5-i száma, amelynek egyik cikkében ez olvasható: „1864-ben a svábhegy Széchenyi István gr. tiszteletére hivatalosan Széchenyi hegy elnevezést kapott”.

Az emlékkő a későbbi kilátó út felőli oldalán lett elhelyezve. Az idők folyamán bizonyára megrongálták a feliratát, mert az ma már nem olvasható, jelenleg az új Széchenyi-mellszobor áll rajta.

A Széchenyi-kilátó 1930-ban, előterében az emlékkővel

 

Ülőke

Az átkeresztelés mellett egy kis Széchenyi-halmot is emeltek a hegy tetején, amely nem azonos a most látható, 1898-ban felállított kilátóval. A hegy elnevezése után egy évvel, 1861. szeptember 2-án megjelent egy kőpad is, vagy más néven a Széchenyi-hegyi ülőke. Erről a Sürgöny ír 1861. szeptember 15-i számában: „A Széchenyi-halom, melyet eddig csak egy egyszerű kőrakás jelölt, a nagy hazafi iránt hazaszerte tanúsított kegyeletnél fogva, mindig von oda látogatókat, kik közöl többen emléksorok feltűzésével is siettek kegyeletüknek kifejezést adni. Ezt tapasztalván a Széchenyi hegy egyik hazafi-érzelmű nyári lakója, az oda zarándoklók részére egy márvány ülőkét készíttetett, mely egyúttal mint semmi kifogás vagy ellenvetés alá nem eshető emlék, maradandóan jelölendi a Széchenyi halomnak elnevezett kies pontot, s e czélból egy szép fölirattal is el van látva. A márvány ülőke fölállítása múlt csütörtökön ment végbe, s némi ünnepélyes szint nyert azáltal, hogy az eszme teremtője és végrehajtója, odagyüjtvén hegyi lakostársait, egy tartalomdús rövid beszéddel avatta föl a Széchenyit jól példázó, hasznot és kényelmet egyesítő szerény emléket. Ezenkívül még egy zárral ellátott szekrény is álland itt, hová a látogatók emlék-lapjaikat helyezhetik. A derék hazafi, kinek e jó eszmét s annak kivitelét köszönhetjük, Érkövy Adolf a »Magyar Gazda« szerkesztője.”

Az emlékpadon ma is olvasható egy felirat, amelyből ugyan már hiányzik két szó, de 2019. április 9-i lapszámunkban írtunk arról, hogy sikerült megtalálni az eredeti szöveget. Ez így hangzik (a két hiányzó szó kiemelve): „Vándor! kit utad erre hoz; E kézhordta kőrakáshoz; Tudd: a legnagyobb magyar nevét; A dicsők dicsője, a nagy Széchenyiét; Keresztelője volt a honfi-kegyelet; Tisztelve, áldva a nemes érdemet; Viseli ez orom; Most és mindenkoron.”

A korabeli lapok arról is írtak, hogy az ülőkén Széchenyi arcképe látható, körülfonva egy örökzöld koszorúval. Valószínűleg tehát a két szót nem véletlenül törték le a padról, hanem azért, mert épp ott kapott helyet az aprócska portré.

Az emlékhely és környezete korabeli képeslapon

 

Mellszobor

1886-ban a halomhoz és a padhoz vezető utat is elnevezték a nagy magyarról: Széchenyi-emlék útnak. Széchenyi születésének 100. évfordulójára egy Stróbl Alajos által készített, félalakos mellszobor került a későbbi kilátó lejtő felőli lábánál kialakított díszes fülkébe.

Az átadóünnepség 1891. augusztus 30-án zajlott, amiről a Vasárnapi Ujság 1891. szeptember 6-án így számolt be: „A szoborhoz vezető út lobogódíszben állott. Az ünnepélyen ott voltak a Széchenyi-családból: Széchenyi Béla gr. és leánya Széchenyi Alice grófnő, Széchenyi Ödön pasa Konstantinápolyból táviratban fejezte ki sajnálatát, hogy nem lehet jelen az ünnepen. Jelen voltak még: Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy Károly polgármester, Podmaniczky Frigyes báró, Jókai Mór, Eötvös Loránd báró, a tudományos akadémia elnöke, dr. Müller Kálmán egyetemi tanár és még sokan a főváros közéletének szereplői közül. Az ünnep azzal kezdődött, hogy a svábhegyi iskola növendékei elénekelték a himnuszt. Ezután Mérő János az ünnepély rendezőbizottságának elnöke mondott beszédet, kiemelve, hogy a fővárost környező béretek enyhülő s vigadó közönsége épen a természet legszebb napjaiban akar legelőször megemlékezni Széchenyi születésének százados évfordulójáról, mert valamint e bérczek évente megújuló zölddel gyönyörködtetik lelkünket, gyógyítják szívünket, úgy kell évről évre, napról napra megújulni Széchenyi emlékének minden magyar szívében. Az ő emlékezete a bánatos magyar szívében gyógyulás: az ünneplő magyarnak gyönyör és büszkeség. A beszéd alatt, melyet élénken megéljeneztek, lehullt a szobrot takaró lepel. Az ércz mellszobor hű képe a nagy embernek.”

Kétszer is ellopták a szobrot

Az átadó után a vendégek az Eötvös-nyaralóba vonultak, ahol 200 terítékű díszebéd várta őket. A társaság a késő délutáni órákig maradt együtt, majd este táncmulatsággal ért véget az ünnepség.

A 130 kilós bronzszobor 1900. szeptember 14-én eltűnt a helyéről, ellopták. A Budapest-hegyvidéki Turistaegyesület 100 korona jutalmat tűzött ki annak, aki előkeríti.

„Egy Farkas nevű pénzügyőr a budaörsi vámnál aznap éjjel látta a szobrot, melyet egy tolókocsin négy ember szállított, mivel azonban a szobor nem volt elvámolni való dolog, tovább engedte. A budapesti és bécsi rendőrség karöltve dolgozott és sikerült is az orgazdát Bécsben megtalálni s a tolvajokat rövidesen kézrekeríteni. A szobrot a bécsi északi vasút pályaudvarán találták meg, ahova a tolvajok, mint gyorsárut adták föl. A szobor teljes épségben megkerült és 1901. október 22-én újra elhelyezték a régi helyén.” (Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái.)

Sajnálatos módon azonban a szobrot 1995-ben ismét ellopták, és ezúttal nem lett meg a tettes. Ezért Kampfl József szobrászművész 1991-es békéscsabai alkotásának másolatát helyezték el a kilátónál 2004-ben. Azért, hogy ne vigyék el újra, nem a hegy felőli, kevésbé látható fülkébe került az új szobor, hanem az 1862-ben állított Széchenyi-emlékkő megmaradt felületére, a kilátó út felőli részére.

A mellszobor 1891-ben, amikor még nem állt mögötte a kilátó

 

Kilátó

Az Ybl Miklós által épített városligeti gloriette-et 1895-ben el akarták bontani az Andrássy út torkolatából, mivel a millenáris kiállítás és a tér rendezése miatt útban volt. A Svábhegyi Egyesület javaslatára és Mérő János segítségével sikerült elérni, hogy a Széchenyi-hegyre kerüljön. „A gloriettet a svábhegyi turisták akarják megszerezni, hogy a Széchenyi-hegyet díszítsék vele. A turisták nevében Mérő János már folyamodott is a tanácshoz, hogy a gloriettet ingyen kapják meg.” (Pesti Napló, 1895. május 9.)

Az építményt végül a Hősök tere rendezése miatt távolították el 1898-ban, amiről a Kert című lap így írt: „Az Andrássy-út egyik disze volt az az erkélyes gloriett, mely az artézi kút fölött emelkedett és hatalmas zászlórúdjával betekintett a városba. Ezt most bontották le, mert az ezredévi emlék számára helyet kell csinálni. A gloriett köveit vigyázva szedték szét és a Svábhegy legmagasabb csúcsára, a Széchenyi-hegyre vitték, ahol ismét fölállítják.” (Kert, 1898. június 1.)

A Széchenyi-kilátót 1898. július 9-én adták át a nagyérdeműnek, pompás ünnepség keretében. A Budapesti Hírlap 1898. július 10-i beszámolója:

„Nagy ünnepe volt ma a Svábhegynek. Az Andrássy-út végén volt gloriettet avatták föl a Széchenyi-hegyen. A svábhegyiek boldogok, hogy a gloriettet, amely az andrássy-uti közönségnek állandóan szálka volt a szemében, maguknak meghódíthatták. A gloriett vasrészeit újra befestették s csak a piros zászlórúd árulta el, hogy nem uj gloriette került a Széchenyi-hegyre. A mint a fogaskerekű elhagyta az Eötvösvillát, föltűnt a zászlókkal s gályákkal díszített gloriette. A pesti közönség csodálkozva nézte s alig akarta hinni, hogy ez a műemlék állott az Andrássy-úton s már irigyelték, hogy odaadták a svábhegyieknek. A kiránduló társaságot Halmos János polgármester vezette. Számos főtisztviselő, városatya és turista töltötte meg a fogaskerekű külön vonatát. A Széchenyi-hegyen Mérő János fogadta a társaságot s Halmos polgármester feleségének s leányának remek csokrot adott át. A gloriette elé érve a svábhegyi iskolásgyermekek elénekelték a Szózatot. […]

Halmos János polgármester hosszabb beszéd kíséretében adta át a gloriettet a közhasználatnak, azzal az óhajtással, hogy ne csak a svábhegyi, hanem az egész főváros közönségének nyugvós üdülőhelye legyen a gloriette. A fővárosba jövő idegenek pedig innen gyönyörködjenek Budapest remek panorámájában. A nagyszámú közönség zajosan megéljenezte a beszédet s a svábhegyi gyermekek elénekelték a Himnuszt. Oláh Lajos pedig tárogatón fújt el néhány Lavota-Bihari-féle kurucnótát. A közönség Halmos polgármesterrel élén fölment a gloriettra s onnan bámulta Budapestnek remekszép panorámáját.”

A Hegyvidék azóta is tiszteli és ápolja Széchenyi István múltját és eredményeit. Jókai Mórt idézve: „A nép szava e címmel dicsőíti meg az ünnepelt alakot: »a legnagyobb magyar«. S az utókor annál nagyobbnak látja őt, mentül tovább halad az idővel, mert Széchenyi István alakja együtt nő a nemzetével.”

A most megnyílt reformkori Széchenyi játszótér is ennek a tiszteletadásnak az egyik szép formája. Nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is újabb lehetőség, hogy még jobban megismerjék a „legnagyobb magyart”.

A későbbi Széchenyi-kilátó még a Hősök terén az 1890-es években

Földváry Gergely