Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Korszerű segítség a vastagbélrákszűréshez

Az Európai Unión belül hazánkban a legmagasabb a rosszindulatú vastag- és végbéldaganatok miatti halálozás. Ezért is van különös jelentősége annak, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat az Egészséges Budapest Program keretében kapott kormányzati támogatásból és saját forrásból a szűrésekhez kiválóan alkalmazható eszközöket vásárolt a Kútvölgyi úti szakrendelőnek.

„A kormány által nyújtott támogatásnak köszönhető, hogy a Szilágyi Erzsébet fasori rendelőépület felújításával be tudtuk fejezni a hat évvel ezelőtt indított korszerűsítési programunkat. Ennek során az összes hegyvidéki háziorvosi rendelő egységes arculattal újult meg” – mondta az átadón Pokorni Zoltán polgármester.

A hegyvidékieket nagy számban ellátó Kútvölgyi úti szakrendelő eszközparkjának fejlesztésére is forrást tudott biztosítani az önkormányzat. A Szent János Kórház által működtetett rendelő néhány hete kardiológiai készülékeket, most pedig a gasztroenterológián használható, nagy tudású endoszkópos tornyot, valamint az endoszkóp mindennapos alkalmazását megkönnyítő mosó- és fertőtlenítőberendezéseket kapott. Ez utóbbiakat 56,7 millió forintért szerezte be az önkormányzat, amely a költségek mintegy 20 százalékát saját forrásból állta.Korszeru_segitseg_a_vastagbelrakszureshez1

„Magyarország vezető helyen van a kolorektális daganatok miatti halálozások terén. Százezer lakosból 900-nál fordul elő vastag- és végbélrák, éves szinten ez 9000 körüli számot jelent” – beszélt a lehangoló statisztikai adatokról dr. Fuszek Péter főorvos. Hozzátette, hogy a betegség megelőzhető az időben történő diagnózissal és a daganat előtti állapot kezelésével, ami általában egy polip endoszkópos eltávolítását jelenti.

A gasztroenterológus szakorvos elmondta, hogy a vastagbélrák szűrése rendszerint kétlépcsős formában zajlik: ha a székletvérteszt pozitív eredményt hoz, akkor kolonoszkópia, azaz vastagbéltükrözés következik. Ezt a vizsgálatot előzetes teszt nélkül is érdemes elvégezni, különösen panasz esetén.

A Szent János Kórház és a hegyvidéki háziorvosok együttműködésével a XII. kerületben is elindult az országos vastagbélrákszűrési program. A Nemzeti Népegészségügyi Központ meghívója alapján a páciensek a háziorvosuknál vehetik fel a szűrőcsomagot. A pozitív székletvértesztet produkáló betegeknél a háziorvos elvégezteti a vastagbéltükrözéshez szükséges laborvizsgálatokat, valamint beutalót ad a szűrővizsgálathoz szükséges szakorvosi konzultációhoz.Korszeru_segitseg_a_vastagbelrakszureshez2

k.

 

Az országos vastagbélrákszűrési programmal kapcsolatban az egeszsegvonal.gov.hu/maradj-egeszseges/vastagbelszures.html oldalon található részletes tájékoztató.