Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megujult_a_Lorant_ut

Megújult a Lóránt út

Nagy segítséget jelent a Hegyvidéki Önkormányzat számára az államtól elnyert egymilliárd forintos támogatás, amit útfejlesztésekre fordíthat. Ennek köszönhetően az idén már több útpálya is megújult, legutóbb a Lóránt út egy része.
„Egy keskeny hegyvidéki utcáról van szó, ami ennek ellenére jelentős átmenőforgalmat bonyolít, ráadásul az utóbbi évek építkezései miatt rendkívül sok teherautó járt erre. Nem véletlenül romlott le a burkolat állapota, amire az itt élők is felhívták az önkormányzat figyelmét, és többször kezdeményezték az útszakasz rendbetételét” – beszélt az átadáson a fejlesztés előzményeiről Pokorni Zoltán polgármester, hozzátéve, hogy nemcsak az útszakasz lett könnyen járható, hanem a csapadék elvezetését is megoldották a szakemberek.Megujult_a_Lorant_ut2Korábban ugyanis rendszeresen előfordult, hogy a komolyabb esőzések következtében nagy mennyiségű csapadék folyt le az útról a lejjebb fekvő telkekbe, kertekbe. Ez többé nem történhet meg, ugyanis a vizet hatékonyan elvezető szegélyek készültek.A polgármester elmondta, hogy a Lóránt köz és az Istenhegyi út között 370 méter hosszan újult meg az útpálya, ami több mint 1500 négyzetméter aszfaltozást jelent. Lezárult a pályaszerkezet cseréje átlagosan 40 centi vastagságban, a közműszerelvények pedig egy szintbe kerültek.
Korábban szintén az állami támogatás felhasználásával újult meg a Virányos út Mese utca és Zugligeti út közötti, mintegy 250 méter hosszú szakasza, valamint megvalósulhatott a Zsolna utcai felújítás is az Istenhegyi lejtő és a Zsibói utca között. Jelenleg is folyamatban van az Eötvös út átépítése: a Normafa út és a Jánoshegyi úti sorompó között a teljes útpályát és a térköves járdát is felújítják az útépítők. Lesz futóút is, ezzel a meglévő futópálya meghosszabbodik egészen a Konkoly-Thege Miklós úti parkolóig. Modern közvilágítás épül ki, az elektromos kábelek pedig, a DIGI és a Telekom vezetékeivel együtt, a föld alá kerülnek.Megujult_a_Lorant_utMaradt még az egymilliárdos állami támogatásból, így jövőre további utak készülhetnek el. Várható az Ada utca és a Hegyhát út egy-egy szakaszának felújítása, továbbá a Gyógyfű utcai zsákutca átépítése a Kék Golyó utca felőli oldalon.
Önkormányzati forrás felhasználásával járdafelújítás zajlik a Stromfeld Aurél úton, a 12-es szám és a Levendula utca között. Hasonló munka folyik a Kútvölgyi út 49. és 65. közötti járdaszakaszon, ahol a botlásveszélyes aszfaltburkolatot térkőre cserélik a munkások, míg a Mártonhegyi út 54 és 58/b között a járdán kívül az útpálya is megújul. Jól halad a Városmajor utcában, a Szamos utca kereszteződésénél létesülő zebra kialakítása. A szigetes gyalogátkelőt lakossági kérésre építteti az önkormányzat.

MM.