Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megujult_a_Viranyos_ut_egy_szakasza_2

Megújult a Virányos út egy szakasza

Több jelentős útfelújítás történt 2022-ben, vagy készül el a közeljövőben. A beruházások egy részét saját forrásaiból finanszírozza a Hegyvidéki Önkormányzat. Nagy segítséget jelent az államtól kapott egymilliárd forint, a vissza nem térítendő támogatás tette lehetővé a többi között a Zsolna utca Istenhegyi lejtő és Zsibói utca közötti újraaszfaltozását, valamint a Virányos út alsó szakaszának rekonstrukcióját. Ez utóbbi hivatalos átadásán a körzet önkormányzati képviselői mellett Pokorni Zoltán is részt vett.
A polgármester elmondta, hogy a Virányos út Mese utca és Zugligeti út közötti szakaszának felújításával a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület is egyetértett. „Nem ez a kerület legjobban leterhelt útja, viszont az elhelyezkedéséhez képest nagy forgalmat bonyolít. Ennek egyrészt az itt található Virányos Általános Iskola, valamint a Budapesti Japán Iskola az oka, elég reggel és délután megnézni, hányan érkeznek autóval. Másrészt a Virányos utat sokan menekülőútnak használják a János kórház és a Kútvölgyi úti rendelő gyorsabb eléréséhez” – hívta fel a figyelmet Pokorni Zoltán, hozzátéve, hogy tizenöt éve nem volt itt komolyabb felújítás, amit már többször kértek az iskolák és a lakók.Megujult_a_Viranyos_ut_egy_szakasza_1Az állami támogatásnak köszönhetően most egy 250 méteres szakasz készült el, ennek mintegy harminc százalékán nemcsak a kopóréteget, hanem a teljes pályaszerkezetet is kicserélték a munkások. A felújítás mintegy 1600 négyzetmétert érintett, a munkálatok során új szegélyköveket helyeztek el, és átépítették a térkő sebességcsökkentő küszöböket. Az egyik oldalon 305 négyzetméteren megújult a járda, valamint megszépültek a Márffy és a Visszhang utca közötti aszfaltburkolatú parkolók.
Hamarosan befejeződik a Lóránt út felújítása. Az Istenhegyi út és a Lóránt köz által határolt, 370 méter hosszú és 1255 négyzetméter felületű szakasz szintén az egymilliárdos állami segítség révén kaphatott új aszfaltburkolatot. Lezajlott a pályaszerkezet teljes újjáépítése és az elhasználódó szegélykövek cseréje. A járdákon 230 négyzetméteren térkövet rakott le a kivitelező, emellett az Istenhegyi út előtt lévő sebességcsökkentő küszöböt is megújította.Megujult_a_Viranyos_ut_egy_szakasza_2Jelenleg is zajlik az Eötvös útnak a Normafa út és a Jánoshegyi úti sorompó közötti rekonstrukciója, ami még az idén elkészül. A tervek szerint jövőre az Ada utca egy-egy szakasza következik, továbbá a Gyógyfű utcai zsákutca építése a Kék Golyó utca felőli oldalon.
Nemsokára megkezdődik a Stromfeld Aurél úti járdafelújítás. A 41–43. szám közötti szakaszon az útépítők kicserélik a hibás aszfaltburkolatot, így megszűnik a botlásveszély. Hamarosan elindul a Mártonhegyi út 54. és 58/b közötti út és járda felújítása is, valamint már folyamatban van a Kútvölgyi út 49–65. közötti járdaszakasz átépítése. Itt a jelenleg nem elég biztonságosan járható aszfaltburkolat helyett térkő lesz. Munkák folynak még a Városmajor utcában, a Szamos utca kereszteződésénél, ahol lakossági kérésekre új gyalogátkelőhely épül.

M.