Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Figyelemfelhívó séta az Alzheimer-világnapon

Világszerte több mint 55 millió, Magyarországon pedig legalább 200 ezer ember szenved a demencia elsődleges okaként ismert Alzheimer-kórban. Az érintettek száma a családtagokkal együtt eléri az 1 milliót. Erre a népbetegségre, a demenciával élők és hozzátartozóik nehézségeire hívja fel a figyelmet az Alzheimer-világnap alkalmából minden évben országszerte megrendezett közös séta, amihez ezúttal is csatlakozott a Hegyvidék.
A rendezvény vidám bemelegítéssel indult a MOMkult előtt, ezután a résztvevők együtt mentek át a Hegyvidéki Kulturális Szalonhoz. Itt Menyhárt Éva, a szalon irányítója elmondta, hogy a sétálókat a Monspart Sarolta által alapított gyaloglóklub vezetői mozgatták meg. „Ő már, sajnos, nincs közöttünk – tette hozzá –, de a klub él és működik, Kerek-Szász Judit és Korik Vera viszik tovább az örökségét.”Figyelemfelhivo_seta_az_Alzheimer-vilagnaponFonti Krisztina alpolgármester szerint „fizikai és mentális akadálymentesítéssel” lehet igazán küzdeni a ma még gyógyíthatatlan betegség ellen. De mit is jelent ez? Azt, hogy befogadóbbnak, türelmesebbnek kell lennünk a demensekkel, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ismerjük a betegség tüneteit, és tabuk nélkül beszéljünk ezekről.
Ezt támogatják az önkormányzat ismeretterjesztő programjai, a nagy sikerű Alzheimer Café, vagy az a lapozható, információs weboldal, amely nemrégiben készült el, és az önkormányzat honlapján lesz elérhető. A nap 24 órájában beteg rokonukra vigyázó hozzátartozók számára jelent könnyebbséget a Normafa Gondozási Központban otthonra találó integrált nappali intézmény, ahol a demenciával élőket fogadják, és a szállításukban is segédkezni tudnak.
„A karantén idején foglalkoztatófüzetet készítettünk, hogy könnyebben teljenek a bezártságban töltött napok, a nyitás után pedig az Időspiknik a Hegyvidéken elnevezésű programsorozattal igyekszünk biztonságos kikapcsolódást biztosítani az érintetteknek. Októbertől hozzátartozói csoportot indítunk, ezzel is hozzájárulva a demensekkel élő családok támogatásához” – sorolta az alpolgármester, aki a megelőzés fontosságáról is beszélt, hiszen az időben felismert betegség súlyosbodása megfelelő életmóddal lassítható, egyes esetekben akár vissza is fordítható.
„A Hegyvidéken, az országban elsőként, egészségtanácsadással kiegészített online memóriaszűrést szervezünk a hatvanöt év felettiek körében. Ez nagyszerű módszer a kezdődő demencia kimutatására. A betegség elkerüléséhez járulhat hozzá a zöld recept, amire a háziorvos személyre szabott mozgásformákat írhat fel. Ezeket aztán a Hegyvidéki Sportközpont munkatársai segítenek megvalósítani, méghozzá ingyenesen” – hívta fel a figyelmet Fonti Krisztina, arra is emlékeztetve, hogy mind a demens embereknek, mind az őket ápolóknak számos programot kínál a Hegyvidéki Kulturális Szalon. A közösséghez tartozás ugyanis rendkívül erős támaszt jelent mindenkinek.Figyelemfelhivo_seta_az_Alzheimer-vilagnapon2„Amikor egy családban felbukkan az Alzheimer-kór, az nagyon nehéz pillanat, nem könnyű egyedül kezelni, de az önkormányzat ebben az időszakban is igyekszik támogatást nyújtani” – emelte ki Kocsis Judit idősügyi referens. Az elhangzottakhoz kapcsolódva elmondta, hogy a memoriaszures.hegyvidek.hu oldalon október 1-je óta működik a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen kifejlesztett teszt. Három játékos feladatról van szó, ezeket egy hónap alatt legalább háromszor kell teljesíteni, illetve kitölteni két kérdéssort. Lényeges, hogy az eredmény nem diagnózis, viszont ennek birtokában részt lehet venni az önkormányzat tanácsadásán. (A részletekről „Memóriaszűrés hegyvidéki időseknek” című cikkünkben olvashatnak ugyanezen az oldalon – a szerk.)
A Alzheimer-világnapi rendezvényt Bolla Milán vezetésével a Solti György Zeneiskola Vonószenekarának koncertje zárta.Figyelemfelhivo_seta_az_Alzheimer-vilagnapon3

mm.