Gesztenyenappal köszöntött be az ősz a Hegyvidékre

Igazán várhatott volna még egy kicsit az ősz, hogy megmutassa, végleg beköszöntött. De nem várt. Éppen ezért az idei Gesztenyenap szervezői próbálták menteni, ami menthető, és az utolsó pillanatban a szabadból a négy fal közé tették át a programok nagy részét. Szerencsére, mert a borús reggel után délben eleredt az eső. Ennek ellenére sikerült színes és kellemes vasárnapot varázsolni a Hegyvidékre, három helyszínre, a MOM Kulturális Központba, a Hegyvidéki Kulturális Szalonba, valamint a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontba.

Kutyaól és Titkos Kert

A MOMkult már reggel gyerekekkel volt tele, akikre változatos kalandok vártak. A földszinten társasjátékozhattak, egy másik helyiségben pedig legózni invitálták őket a Hegyvidéki Zöld Iroda munkatársai. A jövő Budapestjét kellett megépíteniük, úgy, amilyennek elképzelik. Közben az animátorok elmagyarázták nekik, mit jelent az energiatakarékosság, vagy épp azt, hogy mi az a napelem. A gyermeki képzelet izgalmas épületeket, járműveket és különböző hasznos eszközöket szült.

– Az biztos, hogy lesznek repülő autók és felhőkarcolók – mondta nekem a 12 éves Fülöp, aki szerint szép lesz majd a jövő Budapestje. Ugyanis határozottan kijelentette: – Minden felhőkarcoló mellé kell majd egy park is! Ha én építeném fel a jövő városát, nagyon sok zöld területet hagynék szabadon. Azért örülnék, ha lennének majd kisebb házak is. Szerintem azok sokkal szebbek.

A másik oldalamon egy nagyon édes 8 éves kisfiú „okos kutyaólt” tervezett, amiről el is beszélgettünk. Mindenekelőtt elmesélte, hogyan működik majd a találmánya.

– Sok kamera figyeli a kutyákat, és itt van két óriási gomb, az egyik csont-, a másik húsadagoló, és ha a kutya megnyom valamit, akkor a zászló feláll. Ez pedig egy ablak, amin átugorhat, és akkor játszhat.

– Szerintem minden kutya boldog lesz, amelyik ilyen ólban élhet. De vajon milyen autók közlekednek majd a jövő városában?

– Azt még nem képzeltem el, de tudom, hogy repülnek majd! Én nagyon izgatott vagyok, hogy amikor felnőtt leszek, milyen lesz az új jövő.

Megnyugtattam, hogy emiatt én is izgatott vagyok, de reméljük a legjobbakat. A jövőépítőktől elbúcsúzva a Paradicsom Projekt asztalához sétáltam, ami valamelyest szintén a jövőnkről szól. Itt ugyanis a növények és a természet szeretetére hívták fel a látogatók figyelmét.

– Hoztunk egy kis földet, sziklakerti növényeket, és arra biztatjuk a gyerekeket, hogy ezeket ültessék el valahol, hozzanak létre egy kis Titkos Kertet, locsolgassák, ápolják – mondta Farkas Andrea egészségtanár, a projekt vezetője. – Reméljük, a föld érintése, illata, az, ha a növénykéik elkezdenek növekedni, szaporodni, sikerélmény lesz számukra.

– Ugyanakkor kézművességre, művészeti alkotások készítésére is inspirálják a gyerekeket.

– Igen, megmutatjuk, hogy növények, lehullott ágak, levelek, termések felhasználásával képeket lehet készíteni. Nem szükségesek nagy dolgok ahhoz, hogy létrehozzunk valami szépet, az már ott van a környezetünkben. Egészségtanárként és magánemberként is szeretném bizonyítani, hogy mindenkire jó hatással van, ha közel kerül a természethez. Csak tudatosan tenni kell érte!

A beszélgetésünk közben is folyamatosan érkeztek a gyerekek, gyűjtötték a növényeket, lelkesen válogattak. A lehetőség, hogy elültethetik, nevelhetik ezeket, láthatóan mindenkit boldog várakozással töltött el. Talán nemsokára sok-sok apró Titkos Kert színesíti majd a Hegyvidéket.

Megszólal a flakonele

Mintha csak megünnepelte volna a gondolatomat, megszólalt egy harsona. Pontosabban a Mézga család főcímzenéjének az eleje, amit inkább az idősebbek ismertek fel azonnal.
Aki tudja, milyen hangszer a harsona, azt is tudja, hogy tolócsővel lehet megszólaltatni. Ilyen módon adott ki hangot Sőnfeld Mátyás pszichopedagógus, zeneterapeuta kezében-szájában – két egymásba applikált szívószál. Nemcsak a kisebbek, hanem a felnőttek is szinte tátott szájjal nézték, mi mindenből tud dallamot csiholni a Zenebatyu élményprogram kitalálója.

– Bemutatta, mennyiféle tárgyból lehet hangszert készíteni: szívószálból, üres flakonból, chipszesdobozból, WC-papír-gurigából, lufiból. Gyakorlatilag mindenből, amit más a szemétbe dobna.

– A Zenebatyu élményprogram nemcsak a zene szeretetére tanít, de környezettudatosságra is. Mindenből lehet hangszer, ami körülöttünk van, ne dobjunk ki semmit, hanem hasznosítsuk újra! Kis kreativitással és segítséggel a flakonból ukulelét, azaz flakonelét csinálhatunk, a szívószálból pedig sípot. Mindent meg lehet szólaltatni, ami itt az asztalon van, a söröskorsótól a műanyag pohárig, vagy akár egy mankót is. Ráadásul úgy, hogy nem csupán zörejhangszer vagy ritmushangszer lesz belőlük, hanem dallamhangszerré válhatnak. A gyerekek kipróbálhatják ezeket, és otthon el is készíthetik.

Mátyás és hangszerei már visszatérő vendégei a hegyvidéki programoknak. Megunhatatlan, ahogy magyaráz, ahogy zenél. Igazi interakció van közte és a kicsik között. Minden előadásán vannak olyanok, akiket a többieknél jobban beszippant a Zenebatyu. Ilyen volt most a 8 éves Flóra is, aki nagyon figyelt, és az összes kérdésre tudta a választ. Kiderült nem véletlenül, ugyanis hegedül. Ikertestvére, Maxim szintén zenél, gitározik. Ám a kisfiút az emeleten zajló mesekaland is elvarázsolta, és igen büszke volt arra, hogy egyedül tudott menni gólyalábon.

– Elég nehéz volt az elején. Először fogott is az a fiú, aki segített, aztán elengedett, észre sem vettem. Rájöttem, milyen könnyű. De azért kellett hozzá egy kis bátorság…

A mesét a XII. kerületi Tündérkert Közösségi Tér és Tündérbölcső Családi Központ munkatársai álmodták meg a MOMkult-ba. Ők tizenöt éve szórakoztatják és tanítják a gyerekeket a hagyományokra. Ugye, most Szent Mihály időszakában vagyunk; a sárkány elrabolja az égről a Napot, a Holdat és a csillagokat, a bátor vitézek, legények és leányok pedig útra kelnek, rengeteg próbatétel után mindet kiszabadítják, és újra világosság terem a földön.

– A gyerekek végigjátsszák a mesét – mondta Beke Kata, a központ vezetője. – A legelején tarisznyát varrnak, aztán átvágnak a sűrű, sötét erdőn, mocsáron, kifogják a tóból az aranyhalat, amely teljesíti három kívánságukat. Kalandozás közben mesterségeket tanulnak: nemeztechnikával tűzlabdát készítenek, amellyel legyőzik a sárkányt, finom lepényt csinálnak, meggyúrják, megformázzák a tésztát, és együtt kisütjük. A mese legvégén, amikor már az összes próbát teljesítették, kapnak három búzaszemet a búzatündértől, ezeket elültetjük, így kezdődik elölről az élet körforgása.

– A mai gyerekek számára is izgalmas a mese, a zene és a hagyományok világa? Vagy ők már másmilyenek?

– Most sokkal több inger kell ahhoz, hogy belemerüljenek egy cselekvésbe. Mi a hagyománypedagógia módszerével próbáljuk meg visszahozni őket abba az emberből születendően eredő kíváncsiságba és érdeklődésbe, amire egyébként rendkívül nyitottak. Nálunk például csak élő zenét és mesét hallanak.

Élő zenéből nem volt hiány ezen a napon. A nagyszínpadon moldvai csángó és gyimesi dallamokra lépegettek-pörögtek a gyerekek és szüleik. A Sültü zenekar nemcsak dalokat tanított, hanem érdekes hangszereket is hozott, amiket meg lehetett vizsgálni.

Kívánság a mackószívben

Egy nagy asztal körül is folyamatos volt a sürgés-forgás. Plüssmackót varrtak, ami vonzó programnak tűnt gyerek és felnőtt számára egyaránt.

A 7 éves Bence szerint nem nehéz macit készíteni, csak a szemét bonyolult megcsinálni, ezt a feladatot ki is adta másnak.

– De én tömtem ki, és a hátát is én varrtam össze! – mutatta a már majdnem kész plüsst.

– Nekem az anyukám varrja az orrát – mondta a 9 éves Lauren –, de a szívét én tettem bele, és kívántam is. Valami nagyot!

Plüssmacinak szíve? Azt hittem, eddig erről csak én tudtam, de kiderült, Monzák-Simon Krisztina mackókészítőnek is természetes ez.

– Amikor belekerül a tömőanyag, akkor kell a szívét is beletenni, mégpedig egy titkos kívánsággal. Ez nagyon fontos mozzanat, mert attól kezdve a mackó a vágy hordozója lesz, amelyről csak akkor szabad beszélni, ha teljesült. Addig a plüss vigyáz rá, őrzi. Számomra ez nagyon kedves hagyomány. Amikor ugyanis nehéz élethelyzetben voltam, kitaláltam, hogy készítek egy mackót. Egy kis levélbe beleírtam, hogy mit szeretnék, és azt belevarrtam a maciba. Egy év alatt rendeződött minden.

Azt nem tudom, hogy Győri-Drahos Martin, a MOMkult rendezvényszervezője varrt-e mackót, s ha igen, tett-e bele szívet, de ha azt kívánta, hogy a Gesztenyenap az eső és a rossz idő ellenére is sikeres legyen, akkor teljesült a vágya. Persze ebben nem kis munkája volt neki és társainak is.

– Egy nap alatt kellett átszervezni a programokat az időjárás miatt. Szerencsére minden résztvevő rugalmas és megértő volt. Ami a logisztikát illeti, az már egy kicsit nehezebben ment, de szerencsére nagyon profi berendezőkollégákkal dolgozunk, így megoldódott. A MOMkult nagy terei befogadták a fesztivált. Féltünk, hogy a rossz időt látva és az elmúlt két év járvány miatti bezárkózása után kevesen jönnek el, de tele van az épület gyerekekkel, családokkal. Sikerült olyan programokkal készülnünk, amik közel állnak hozzájuk.

A húsz hónapos Regőhöz a lift állt a legközelebb – neki az tetszett a legjobban. Szülei a közösségi élményért jöttek el vele, fiatal anyukája, Hatvani-Nagy Dóra el is mondta, hiányzott már neki, hogy sok embert lásson maga körül.

– Szerintem mindenkinek szüksége van erre a fajta érzésre. Én egy ilyen pici gyerekkel is örömmel veszek részt a programokon, mert azt gondolom, ezek minőségi értékrendet képviselnek, a magyar kultúrát is becsempészik a szervezők. A gyerekek megtapasztalják, mennyire más együtt játszani, előadást nézni. Felnőttként pedig élvezem a közösséget, azt, hogy tartozom valahová, nem vagyok egyedül. Ezért értékesek az ilyen rendezvények.

Kicsik és nagyok együtt

Fonti Krisztina alpolgármester is azt emelte ki, hogy ezek a napok milyen pluszt adnak a kerületieknek. Főleg annak tudatában, mennyire nehéz időszakban élünk.

– Nagyon sokan jöttek el minden helyszínre, ebből is látszik, hogy már hiányzott a Gesztenyenap a hegyvidékieknek. Két éve elmaradt a járvány miatt, tavaly pedig kisebb, családiasabb volt a Hegyvidéki Ősz rendezvénysorozatunk, ugyanakkor több helyszínen. Ahogy az idén is. A pandémia kényszerített bennünket erre, de úgy tűnik, az itt lakók igazán megszerették ezt. Sokféle program van, és jó látni, hogy például itt, a MOMkult-ban milyen sok a gyerek. Engem elvarázsolt az a kreativitás, amit tapasztaltam, az, hogy mennyiféle dologgal foglalkozhatnak a kicsik.

– A kicsik pedig elhozzák a programokra a nagyokat, azaz a szülőket, akik lehet, hogy maguktól nem jönnének.

– Így van, fontos, hogy a felnőttek szocializálódnak, találkoznak egymással. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy a szülők is leülnek bütykölni a gyerekek mellé. Én is ilyen voltam, imádtam, amikor a gyerekeim bevontak egy kis nemezelésbe, gyöngyfűzésbe vagy bármibe. A felnőtteknek is szükségük van arra, hogy néha leálljanak, apró dolgokra koncentráljanak, kikapcsoljanak. Nagyon jó, hogy a három helyszínen mindenki megtalálhatja a kedvére való programot, kortól függetlenül.

Ehető virágok

Valóban, a másik két helyen is több különlegesség várta a vendégeket. A Hegyvidéki Kulturális Szalon előtt az idősebb generáció számára dr. Pataki Béla, a Budapesti Műszaki Egyetem fejlesztője és dr. Csukly Gábor pszichiáter-szakorvos olyan számítógépes játékokat mutatott be, amik segítik karbantartani a memóriát, a gondolkodást. Játszani is lehetett, valamint ennek segítségével ellenőrizni, hogy minden jól működik-e.

– Egy tesztet kellett kitölteniük a vállalkozó kedvűeknek. Ez gyakorlatilag az október elején induló átfogó kerületi szűrés tesztje volt, ami a hatvanöt év feletti hegyvidékieket célozza meg – beszélt a háttérről Kocsis Judit, a polgármesteri hivatal népjóléti irodájának idősügyi referense. – Mivel nagy sikere volt az itteni programnak, reméljük, sokan jelentkeznek majd „élesben” is a prevenciós kezdeményezésre.
Ám mivel nem csak játékkal lehet karbantartani az elmét, koncert, színházi előadás, kézműves foglalkozás is szerepelt a programban, aminek a végét sajnos elmosta az eső.A Lóvasút épületéhez ellátogatók ebből a szempontból szerencsésebbek voltak, nem szabadtéri rendezvényre készültek. A gyerekek az idén is rajzolhattak zenét. Ezt olyan átszellemüléssel tették, hogy még felnőttek is csatlakoztak hozzájuk. A kicsik nagyon érezték, hagyták átfolyni magukon a dallamokat, szabadon alkottak, hason fekve, üldögélve, háton, vagy akár rohangálás közben.
Nem ez volt azonban az egyetlen zenei program. A Bélaműhely zenészeinek különböző tárgyakból fabrikált, főként ritmushangszerei szólaltak meg, amelyeket a gyerekek is csépelhettek. Sőt azt is kipróbálhatták, milyen karmesternek lenni.Aki pedig megéhezett, virágokat ehetett – vagyis virágokból készült ételeket. Halmos Monika fitoterapeuta az őszi kert ehető virágait, az erdő és mező vadon nőtt kincseit mutatta be. Lehetett kóstolni csalán- és sütőtökkrémet, valamint rózsás vajat is. Állítólag az összes nagyon finom volt. Aki meg esetleg nem ételre, inkább kalandokra vágyott, mehetett kincset keresni, vagy helytörténeti sétára a Zugligetben.A MOMkult-ban a Söndörgő koncertjével, a Lóvasútnál Juhász Róza Jókai Anna életéről szóló irodalmi előadásával ért véget az idei Gesztenyenap. Jó buli volt, ismét. Nem tudta elrontani sem a hideg, sem az eső.

K. A.