Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A jövőbe vetett hit

12 393 – ennyien emelték magasba a gyereküket ugyanabban a percben, ezzel megdőlt a korábbi, tízezres rekord a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által ötödik alkalommal meghirdetett országos közösségi programban. A mozgalmat dr. Kopp Mária professzor alapította 2009-ben, azzal a szándékkal, hogy támogassa a gyerekvállalást és különösen a kívánt gyerekek megszületését. A jövőbe vetett hit fontosságát hirdető kezdeményezés az idén a Hegyvidékre is eljutott, a Gesztenyés kertben vidám, zenés színpadi produkciókkal várták a szervezők a szülőket és persze az apróságokat.A_jovobe_vetett_hitŐket köszöntötte Skrabski Fruzsina, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai fiatalok sokkal több gyereket szeretnének, mint amennyi végül megszületik, ami sajnos magyar sajátosság. A mozgalom abban igyekszik segíteni, hogy a családokban pontosan annyi gyerek szülessen, amennyire a szülők vágynak, se több, se kevesebb.
„Ha egyre, akkor egy, ha kettőre, akkor kettő, ha tízre, akkor tíz, ha egyre sem, akkor egy sem” – fogalmazott a kuratórium elnöke, hozzátéve, hogy a Három Királyfi, Három Királylány közösségépítő és véleményformáló mozgalom. A gyerekemeléssel arra is felhívják a figyelmet, hogy az élet akkor kezdődik, amikor gyermekünk születik, nem pedig akkor fejeződik be. „A magasba tartjuk őket, és segítünk nekik, hogy valamennyi vágyuk teljesüljön” – mondta Skrabski Fruzsina.A_jovobe_vetett_hit2Hasonló gondolatokat osztott meg Hornung Ágnes, a kormány családokért felelős államtitkára. Szerinte a gyerekek felemelése legalább két dolgot jelent. Amikor magunk elé tartjuk őket, azt szimbolizálja, hogy nálunk is fontosabbak. Ahogyan pedig felemeljük őket a gravitáció ellenében, azzal azt mondjuk, képesek vagyunk tenni azért, hogy szebb és boldogabb jövőjük legyen.
A Gesztenyés kertben futkározó, mosolygós gyerekek nagy számát emelte ki Fonti Krisztina alpolgármester is, majd hozzátette, hogy a sajátjai ugyan már felnőttek, de lélekben mindennap a magasba emeli őket. „Az ég felé emelésben benne van a szeretet, a bizalom, a gondoskodás, a törődés, az elfogadás – fogalmazott. – Ezek azok a dolgok, amik összeforrasztják a gyermeket és a szülőket.”

sm.