Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kovács Kati adott koncertet az időseknek

A régi ház körül, Most kéne abbahagyni, Indián nyár. Klasszikus slágereit is elénekelte Kovács Kati mintegy hatszáz kerületi nyugdíjas előtt a MOM Kulturális Központban, ahol az idősek világnapja alkalmából szervezett ünnepséget a Hegyvidéki Önkormányzat.

A résztvevőket – külön kiemelve „rangidősként” a 95 éves dr. Solti Mihálynét, Nelli nénit, aki ötven évig gyakorolta hivatását óvónőként – Pokorni Zoltán polgármester köszöntötte. Arról is beszélt, hogy felnőtt egy korosztály, amely soha életében nem látott háborút, most azonban azt kell megélnünk, hogy a szomszédunkban fegyverek dörögnek. Kiemelte, hogy ennek közvetlen hatása az energiaárak robbanásszerű növekedése, ami miatt az önkormányzatnak is takarékoskodnia kell, így több helyen, köztük a MOMkult-ban is szünetet kell majd elrendelni a jövő év első három hónapjában.

A polgármester elmondta, hogy az elmúlt hetekben sorra vették a „fontos és még fontosabb” feladatokat, és arra jutottak, hogy a szülők munkahelyének megőrzése érdekében elsődleges a bölcsődék, óvodák működtetése, továbbá az egészségügyi intézményeknek, valamint az időseket otthonukban ellátó szolgálatnak is üzemelniük kell változatlan formában. Arról folyt vita – tette hozzá –, hogy legyen-e szünet a Hegyvidék két nyugdíjasklubjában, végül Fonti Krisztina alpolgármester javaslatára az a döntés született, hogy a Németvölgy Gondozási Központban nem állnak le a programok. Pokorni Zoltán abban is bízik, hogy szintén zavartalanul tud majd működni az idősek körében népszerű, közösségi élményeket nyújtó Hegyvidéki Kulturális Szalon.Kovacs_Kati_adott_koncertet_az_idoseknek

„A januárban, februárban és márciusban nyitva maradó intézményekben is takarékoskodni kell majd – a termosztátot lejjebb csavarjuk, pulóvert húzunk, takarót tekerünk a derekunk köré. De ha ennyivel megússzuk a háborús helyzetet, akkor utólag elmondhatjuk, hogy a Jóisten szeretett bennünket” – fejezte ki reményét a polgármester. Zárszóként köszönetet mondott mindazoknak, akik egész évben működtetik az idősellátás rendszerét, és a járvány idején is talpon maradtak, hogy ellássák a gondozásra szoruló időseket a Hegyvidéken.

A világnap alkalmából kiállítás nyílt a kerületünkben élő idősek alkotásaiból a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, amelyet október 25-ig láthat a közönség. Az önkormányzat pedig konferenciát rendezett az idősödő társadalom lehetőségeinek és kihívásainak témakörében.

n.

 

A kiállításról és a konferenciáról következő lapszámunkban olvashatnak bővebben.