Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Memóriaszűrés hegyvidéki időseknek

Egyedülálló prevenciós szűrési lehetőséget kínál az idősebb korosztálynak a Hegyvidéki Önkormányzat. Október elejétől január végéig tesztelni lehet a memóriát játékos formában – de nem játékból. A teszteket ugyanis hozzáértők értékelik ki, és megoldást is javasolnak arra az esetre, ha baj lenne. Az érintettek pedig komplett egészség-tanácsadáson és fejlesztőfoglalkozásokon vehetnek részt.

Ki előbb, ki később, de egy idő után mindenki észreveszi, hogy gyengül a memóriája. Persze ez a korral jár, de nem szabad félvállról venni. Ugyanis a demenciabetegségeknek is az egyik első jele a memória romlása. Jó hír azonban, hogy az agyat is lehet edzeni, karbantartani, méghozzá egészen egyszerűen: olvasással, rejtvényfejtéssel, játékkal. Például számítógépes játékokkal.
A Budapesti Műszaki Egyetemen dr. Pataki Béla vezetésével szakemberek már évek óta fejlesztenek egy olyan honlapot, ami kimondottan időseknek való játékokat tartalmaz. Ezek segítenek megelőzni a memóriazavarokat, frissen tartják az elmét. Orvosok is csatlakoztak hozzájuk, többek között dr. Csukly Gábor, a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának docense, és kidolgoztak egy tesztet, ami segít kiszűrni, ha valakinél memóriaproblémák lépnek fel.
Itt jön képbe a Hegyvidéki Önkormányzat, amely az országban elsőként ajánlja fel ezt a szűrési lehetőséget a 65 év felettieknek. Kocsis Juditot, a polgármesteri hivatal népjóléti irodájának idősügyi referensét kérdeztük. Memoriaszures

  • Hogyan és milyen módon lehet részt venni a szűrésen? Az embereket általában nehéz kimozdítani, még akkor is, ha az egészségükről van szó…
  • Ebben az esetben sehová sem kell elmenni, a szűrés ugyanis online történik. Azaz számítógép vagy egy tablet és internetkapcsolat szükséges hozzá. Persze nem minden idős ember rendelkezik ilyen eszközökkel, nekik lehetőségük van arra, hogy a Hegyvidéki Szociális Központ Idősek Nappali Klubjában játsszanak, és töltsék ki a tesztet. A részvétel feltétele pedig az, hogy legalább 65 évesek legyenek, és a Hegyvidéken éljenek.
  • Jól értettem, játszanak? Ez nem orvosi vizsgálat?
  • Bizonyos értelemben az, csak kicsit másképpen. Ugyanis erre a célra kifejlesztett számítógépes játékok segítségével vizsgálják a szűrésen részt vevők memóriáját és gondolkodását. Semmi bonyolultra nem kell gondolni, bárki tud majd játszani – ez kiderült a hegyvidéki Gesztenyenapon is, amikor gyakorlatilag élesben teszteltük a tesztet. Még jól is szórakozik, aki vállalkozik rá.
  • Tehát játszani kell, és tesztet kitölteni. Mi történik utána?
  • Az online beérkező adatokat a szakértők kielemzik, és mindenki megkapja majd az eredményt. Ezzel azonban még nincs vége, és éppen ez a legfontosabb. Ugyanis azokat, akiknél a tesztek alapján valószínűsíthető, hogy elindult náluk a memóriaromlás folyamata, nem engedjük el, hanem segítünk nekik abban, hogy felvegyék a harcot a problémával. Ők komplett egészség-tanácsadást kaphatnak a Szent János Kórház Egészségfejlesztési Irodájában, javaslatokkal, tréningekkel az állapotuknak megfelelő életmódváltásra. Kaphatnak „zöld receptet” is, amivel a kerületben található ingyenes mozgásformákat vehetik igénybe. A memóriazavarok romlása, a komolyabb problémák kialakulása megelőzhető, csak időben kell felismerni. Ez a szűrés pont ezt szolgálja.
  • Bár nem lenne rossz, ha az idős emberek is rászoknának a számítógép használatára, és több, más játékokat is játszanának rajta, de vajon ez mennyire reális? Elég jó ehhez a számítógéppel való kapcsolatuk?
  • Azt gondolom, hogy itt, a Hegyvidéken nem állunk rosszul ebből a szempontból. Sokaknál talán a kényszer szülte, de a pandémia idején kiderült, hogy az idősek szívesen és sokszor használják az internetet. Fent vannak a Facebookon, olvassák a híreket, böngészik a honlapokat. Nem okoz majd nehézséget nekik a játék és a teszt kitöltése, és biztos van valaki a közelükben, aki segíteni tudna, ha elakadnak. Azért is mertünk belevágni egy ilyen online szűrésbe, mert úgy éreztük, a mi időseink felkészültek erre. Október elején indult a tesztelés, és január végéig tart. Senki ne hagyja ki, mert ez is egy lehetőség a boldog és egészséges időskorra!

KA.

 

A honlap címe, amin játszani és tesztelni lehet a memóriát: memoriaszures.hegyvidek.hu