Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Harsányi Attila kapta a Kaszás Attila-díjat

Harsányi Attila kapta 2022-ben a Kaszás Attila-díjat – jelentette be Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester, a díj egyik alapítója a debreceni Csokonai Fórumban rendezett Országos Színházi Évadnyitón. A díjazott színművész 2008 óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Korábban a budapesti Nemzeti Színház, az Arany János Színház, a Független Színpad és a Budapesti Kamaraszínház társulatában játszott, de Szegeden, Pécsett és Szolnokon is dolgozott.

Pokorni Zoltán polgármester lapunknak elmondta: „2008-ban, amikor megalapítottuk a Kaszás Attila-díjat, nem gondoltam, hogy ilyen rangos elismeréssé válik az évek során. Márpedig azzá vált, és én büszke vagyok erre. Ahogy arra is, hogy ma már ezt a díjat a színházi szakma és a közönség is az egyik legnagyobb elismerésként tartja számon, és évről évre várja, ki érdemelte ki színészi és közösségépítő munkájával.”

A Kaszás Attila-díjról nem egy zsűri vagy kuratórium, hanem a szakma, valamint a közönség dönt. Az első fordulóban a társulatok jelölhetnek saját köreikből egy-egy művészt, akik aztán egymásra szavazhatnak. A három legtöbb szavazatot kapó előadó közül a közönség választja ki a győztest: az idén Harsányi Attila mellett Ötvös Andrásra, a 6Szín, valamint Rába Rolandra, a Proton Színház jelöltjére adhattuk le voksunkat.Harsanyi_Attila_kapta_a_Kaszas_Attila-dijat

A Hegyvidéki Önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület által alapított díj átadását minden évben nagy összefogás kíséri. Az elismerést a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze. A díjjal járó pénzjutalmat a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Raiffeisen Bank biztosítja.

A díj a magyar nyelven játszó, magyarországi és határon túli színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hiszen a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azoknak a társulatoknak a közösséggé formálásában, amelyekben dolgozott. Az odaítélés egyik fő kritériumaként, a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett, az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

k.